HARASZTHY LÁSZLÓ
Természeti értékeink az Európai Unióban*
Magyarország területe alig egy százaléka Európáénak, természeti értékeink gazdagsága azonban messze meghaladja ezt az arányt. E számokkal is jól illusztrálható tényt a Kárpát-medence egyedülálló állat- és növényföldrajzi helyzetével magyarázhatjuk. Ez a térség több klímahatás találkozási területe. Nyugat felõl jelentõs atlanti, délrõl mediterrán, keletrõl szárazföldi hatások érvényesülnek, és a Kárpátok, valamint az Alpok befolyását sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezeknek köszönhetõen a Kárpát-medencében nagy számban élnek szubmediterrán kontinentális növényfajok, de kisebb számban atlantikus, alpi és kárpáti eredetû növények is elõfordulnak. A terület hosszú ideje tartó viszonylagos elszigeteltségének eredményeként sok itt a bennszülött, más néven endemikus növény- és állatfaj. De nem csupán a fajgazdagság érdekes. Végigtekintve hazánkon, látjuk, hogy a vízi élõhelyektõl kezdve a szikes és homokpusztákon, az árvalányhajas lejtõsztyepeken át a szubmediterrán jellegû tölgyesekig, üde bükkösökig, hegyi kaszálórétekig és sziklagyepekig nagyon sokféle élõhelytípus található itt viszonylag érintetlen állapotban. Elmondhatjuk tehát, hogy a növény- és állatvilág Magyarországon igen sokszínû. Hazánkban több mint 42 000 állat- és kb. 2250 magasabb rendû növényfaj él. A medence viszonylag kis területe és a számos idõjárási és helyileg ható földrajzi tényezõ – mint például a víz vagy a változatos talaj – hatására kialakult gazdag élõvilág többnyire kisebb kiterjedésû és mozaikos elhelyezkedésû elemekbõl áll, melyek megõrzése sokkal nehezebb feladat, mint az ezer kilométereken keresztül azonos élõhelyeké.
Nagymértékben hozzájárult a mozaikossághoz és a jelentõs fajgazdagsághoz az is, hogy a hozzávetõleg 10 000 évvel ezelõtt befejezõdött utolsó jégkorszak idején a Kárpát-medence az eljegesedés peremén volt. Ennek hatására a jég elõl délre húzódó északi fajok eljutottak e területre, ugyanakkor a felmelegedés után a hideg-hûvös zugokban ezek közül több itt maradt, és jelenlétével ma is gazdagítja élõvilágunkat. Ilyen például a cifra kankalin a vértesi Fáni-völgyben (ez a közismerten melegkedvelõ fajokban gazdag Vértes egy hideg, hûvös völgye), ami hazánkon kívül csak a környezõ magashegységekben fordul elõ. Ugyanebben a kategóriában említhetnénk persze a rendkívül mutatós zergeboglárt is, ami például Bátorligeten és a Dunántúl néhány pontján más jégkorszaki maradványfajokkal együtt él. A jégkorszak után számos déli, melegebb területre húzódott faj visszatért a Kárpát-medencébe, ezért nemcsak az itt maradt hidegkedvelõk, hanem a visszatért melegkedvelõk is hozzájárultak növény- és állatvilágunk gazdagságához. Gondoljunk csak a Mecsekben élõ bánáti bazsarózsára vagy sok más egyéb faj mellett a magyar kikericsre, a babérboroszlánra, amelyek a Dunántúl ritkaságai. Sok növényfaj (és valószínûleg sok, a gerinctelenek közé tartozó állatfaj is) a jégkorszakot a meleg délies lejtõkön vészelte át. Nem egy közülük itt alakult önálló fajjá, ilyen például a pilisi len, ami az egész világon csak Magyarországon fordul elõ, Budapest közvetlen közelében. Ugyanilyen faj a magyarméreggyilok (két termõhellyel a világon) vagy a magyarföldi hunság, aminek mindössze hat termõhelyét ismerjük.
A tudomány már régen felismerte a Kárpát-medence speciális helyzetét, és azt Pannonicum néven önálló flóratartománynak tekinti, amely kisebb vagy nagyobb mértékben átnyúlik minden szomszédos országba.
A Kárpát-medencében az ember hosszú ideje jelentõs hatást gyakorol a természetre. Ezt a tényt talán legjobban az erdõsültség mértékének csökkenésével illusztrálhatjuk. Az emberi tevékenység elõtt térségünkben 85 százalék körüli volt az erdõk kiterjedése, amely már a honfoglalás korára 60 százalékra csökkent, és a fogyatkozás egészen a 20. század elejéig tartott. Alig 150 évvel ezelõtt Magyarország mai területének negyed része még ártéri terület volt, ma kevesebb, mint 2 százalékát önthetik el a gátak közé szorított folyók. Az utóbbi pár száz évben természeti értékekben gazdag területeinket mezõgazdasági mûvelés alá vonták, aminek hatására mára az ország fele szántófölddé alakult. E drasztikus beavatkozások ellenére is még mindig rendkívül gazdag maradt élõvilágunk. Lényegesen gazdagabb, mint földrészünk északi és nyugati felében, ahol általában a természetes folyamatok eredményeként szegényesebb az élõvilág, az emberi tevékenység pedig sokkal nagyobb mértékû tájátalakításhoz, és ezzel együtt az élõvilág szegényedéséhez vezetett. Míg Magyarországon 2250, addig a kisebb Hollandiában 1300, a nagyobb Angliában 1500, és a lényegesen nagyobb területû Németországban pedig 2800 növényfaj él.
Mára már nemcsak a természettudósok, hanem a közvélemény és a politikai döntéshozók egy része is felismerte azt a tényt, hogy a természet erõforrásainak terhére – elsõsorban a vizes területekre és mindenekelõtt a termõtalajra kell gondolni – nem folytatható a gazdasági növekedés a végtelenségig. A természet átalakítása, felélése az emberi életet nemcsak minõségében, hanem létében is veszélyezteti. Gondoljunk csak az ivóvízre és a Föld egyes régióban a víz megszerzéséért folytatott valóságos háborúkra.
Magyarország természetes élõvilága, ami a sokoldalú átalakítások ellenére meglehetõsen jó állapotban maradt fenn, meghatározó része nemzeti értékeinknek. Joggal lehetünk büszkék ezekre a kincseinkre.
Számos olyan faj és társulás él nálunk, ami az egész világon csak Magyarországon található meg, de igen gazdag azoknak a listája is, amelyek ugyan más országokban elõfordulnak, de az Európai Unióban nem. Ilyenek elsõsorban azok a fajok és társulásaik, amik délkeleti elterjedésûek. Ezek közül a turult, a kerecsensólymot kell kiemelni, amelynek legnagyobb európai állománya nálunk él, de tõlünk nyugatra már nem költ, vagy az olyan fajokat, amik a Kárpátokban élnek, de kisebb állományaik nálunk is megtalálhatók, mint az ukrán határ mentén a kárpáti sáfrány, vagy észak-magyarországi középhegységekben az ikrás fogasír.
Különleges természeti értékeink elterjedése nem követi a politikai határokat, így a tornai vértõé sem, ami kizárólag a szlovák–magyar határ két oldalán fordul elõ. Egyébként ezt a növényt Európában a tíz legritkább között jegyzik.
Ezen értékek megõrzése csak két- vagy többoldalú nemzetközi együttmûködéssel biztosítható. Az együttmûködés a Kárpát-medencében más szempontból is kiemelkedõen fontos, például azért, mert felszíni vizeink 95 százaléka határainkon túlról származik. A közelmúlt tiszai katasztrófái, amelyek Európa egyik legtermészetesebb folyóját és annak rendkívül gazdag élõvilágát mérgezték, azok számára is világossá tették a szorosabb együttmûködés szükségességét, akik ebben korábban kételkedtek.
Mivel az Európai Unió országaiban a már említett okok miatt az élõvilág sokfélesége nagymértékben csökkent, egy olyan ország csatlakozásával, amiben a negatív folyamatok nincsenek ilyen elõrehaladott állapotban, a természeti értékek egész sorával gazdagodik az unió. Magyarország pedig ilyen ország.
Azok a természeti értékeink, amelyek korábban a földrész nyugati felében is nagyobb számban elõfordultak, és mára az ott élõk szeme láttára fokozatosan eltûntek, az unió polgárai szemében nagyobb érdeklõdésre tarthatnak számot. Ez érthetõ is, hiszen a csak nálunk élõ növény- vagy állatfajok arrafelé valószínûleg kevésbé ismertek. De vajon ki ne ismerné Nyugat-Európában a fehér gólyát, ami számos országból az utóbbi fél évszázad során pusztult ki, és aminek fészkeit az ide látogató külföldiek bármelyik magyar település villanyoszlopain megfigyelhetik.
A fehér gólya jól szemlélteti a túlzásba vitt élõhely-átalakítás veszélyét. Amikor a nyugati országokban elõször észlelték a fogyatkozást, számos védelmi intézkedést kezdeményeztek. Ezek azonban nem voltak elegendõek, mert a gólyák megfelelõ táplálkozóhelyek nélkül tovább fogyatkoztak. Említhetnénk a bokrosokban fészkelõ, nálunk még közönséges tövisszúró gébicset is. Ez a madár tõlünk nyugatabbra sok helyen kipusztult, másutt pedig annyira megfogyatkozott, hogy bokortelepítéssel próbálnak számára fészkelõhelyet teremteni. A mi természeti értékeink nemcsak azért gazdagítják az uniót, mert ami ott már elpusztult, annak egy része nálunk még fellelhetõ, hanem azért is, mert számos olyan egyedülálló természeti értékünk van, ami az Európai Unió országaiban sosem fordult elõ.
Ezt a tényt Magyarországon és az Európai Unióban is tudatosítani kell. Hangsúlyozni kell azonban azt is, hogy az Európai Unió természetvédelmi szabályai – a Madár és élõhely irányelvek – „puhábbak”, mint a magyarországiak, mivel a gondos elõkészítõ munkával kidolgozott magyar törvények egy jobb természeti állapotra, nagyobb biodiverzitásra készültek. Nagyon fontos ezért az Európai Unióhoz való csatlakozás során biztosítani azt, hogy a szigorúbb hazai szabályozás továbbra is érvényben maradjon. Magyarországnak az Országgyûlés által elfogadott Nemzeti Környezetvédelmi Programja van, melynek megvalósítása nemzeti érdekünk. Ugyanakkor sürgõs intézkedésekre van szükség az új magyar természetvédelmi törvényben foglaltak mielõbbi és maradéktalan végrehajtása érdekében.
Ha a tárgyalásokon, és fõleg azok elõkészítése során természeti értékeinkrõl nem esik kellõ hangsúllyal szó, az a kényszerképzet alakul ki a közvéleményben, hogy mi csak kérni fogunk. Ez azonban nem igaz. Egyedülálló természeti értékeink gazdagságának hangsúlyozása azért is fontos, mert ha ez most nem kap kellõ figyelmet, akkor az uniós tagság elnyerése után sokkal nehezebb vagy lehetetlen lesz e gazdagság megõrzése. Azoknak, akik a döntések elõkészítésében vagy meghozatalában részt vesznek, különösen nagy a felelõsségük. Látnunk kell, hogy természeti értékeink ilyen szerencsés megõrzése viszonylagos elmaradottságunknak, szerénységünknek köszönhetõ. Például annak idején tervek készültek a Balaton lecsapolására azért, hogy ezt a területet is mûvelésbe vegyék. Végül is az elképzelés azért nem valósult meg, mert Mária Terézia azt mondta, a kincstárnak most éppen nincs erre pénze. Világos, hogy napjainkban az efféle „passzív” védelem helyett a döntéshozók részérõl nemzeti kincseink megóvása érdekében egész más hozzáállásra van szükség.
A természeti értékek fenntartása – a sokféleség megõrzésén keresztül az emberi élet feltételeinek biztosítása – nem csak néhány ezer szakember és néhány százezer jövõért aggódó állampolgár feladata. Ebben mindenkinek vannak kötelezettségei. Ennek szemléltetésére álljon itt Herczeg Ferencnek, az írónak, a fõrendiház tagjának 1929-ben elhangzott felszólalása a badacsonyi kõbányászat ügyében.
„Állítom, ilyen vandál módját a nyerészkedésnek, a nemzeti kincsnek egyesek javára való ilyen kíméletlen elpusztítását semmiféle kultúrországban nem tûrnék meg.
Próbálja meg valaki, és csináljon kõbányát a rajnai Loreley-sziklából vagy hordja le a capri szigethegyet, majd meg fogja tudni, mi a különbség mások között és mi köztünk. A magántulajdon, a megszerzett jog szentségére hivatkoznak azok, akik a Badacsony testébõl lakmároznak. Van azonban valami, ami szentebb a magántulajdonnál is, és minden szerzett jognál, és ez: a nemzeti érdek.”
Nemzeti érdekeink azt kívánják, Magyarország csatlakozzon az Európai Unióhoz, de csak úgy, ha közben képesek vagyunk megõrizni kulturális, szellemi és természeti értékeinket is. Ha ez sikerül, ezek is megõriznek minket.
*Az Országgyûlés környezetvédelmi bizottsága és a WWF Magyarország „Mivel gazdagítja Magyarország az Európai Uniót?” címû közös rendezvényén 2000. május 17-én elhangzott elõadás nyomán.
Természet Világa, 131. évf. 8. sz. 2000. augusztus
https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
https://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/
Vissza a tartalomjegyzékhez