Két „egzotikus” vírus: a Marburg és az Ebola
A Marburg-vírust – legalább is járványos formában – eddig csak egyszer észlelték, mégpedig 1967-ben, az Ebola azonban már többször is járványos megbetegedést okozott Afrikában. A legutóbbi ugandai járványt csak idén februárban sikerült felszámolni. E vírusok közös vonása, hogy vérzéses lázat okoznak, melybe nagyon sokan belehaltak már. Azt, hogy e korokozóknál mi a fertõzés forrása, s alakjuk miért nem hasonlít a többi vírushoz, még mindig nem tudjuk.
Miután az indiai kormányzat az 1960-as évek közepén betiltotta a majmok exportját kísérleti célokra, az európai laboratóriumok többnyire afrikai majmokat kényszerültek importálni. 1967-ben Ugandából érkezett Európába az a majomszállítmány (Cercopithecus aethiops), amely egyik részét a németországi Marburgba vitték (ahol a Sabin poliovírus tenyésztésére veseszövet-kultúrákat készítettek), másikat Frankfurt am Main-ba (itt a vakcina ellenõrzése folyt), a harmadikat pedig Belgrádba.
A majmokkal behurcolt vírusok elõször Marburgba (ez adta a vírus nevét) okoztak súlyos lázas, vérzéses megbetegedéseket, majd Frankfurtban is, ahol többen megbetegedtek a kórházi személyzet közül, ahová a vírusfertõzött betegek kerültek. A betegség 5–7. napja között többen belehaltak a kórba. Belgrádba nem fogták munkába azonnal a majmokat, így elõször csak az állatok betegedtek meg, majd sok elhullott közülük. Csak az õket boncoló állatorvos és felesége kapta meg a kort. Az ugandai utóvizsgálatok során nem észleltek megbetegedéseket sem a majmok, sem a majomvadászok között. Hoszszú ideig nem érkezett hír a Marburg-vírusról, míg 1975-ben egy ausztrál férfi meg nem betegedett a vérzéses lázban, aki egy johannesburgi kórházban azután bele is halt a kórba a betegség 7. napján.
A Marburg-vírust Marburgban és Johannesburgban is izolálták.
Elektronmikroszkópos képe teljesen szokatlan: fonalas alakú,
80 nm széles, de 14 mm hosszú (e hossz egy baktériumnak
is becsületére válna) (1. ábra). Így
ezt az alakot mûterméknek tartják, valószínûleg
több vírus (virion) alkotja. Egyébként fonalas
RNS-vírus.
 |
 |
| 1. ábra. A Marburg-vírus
elektronmikroszkópos képe |
2. ábra. Az Ebola-vírus
elektronmikroszkópos képe |
Az Ebola-vírus járványos formáját
elõször 1976 augusztusa és novembere között
észlelték egyidejûleg Dél-Szudánban és
Zairében (a nevét adó Ebola folyó mellett).
A két helyszín között semmiféle kapcsolat
nem volt, a két járvány klinikai képe és
a halálozási arány is valamelyest különbözött.
(táblázat). Szudánban ez 41 százalékos,
Zairében 88 százalékos volt. A fertõzés
elképesztõ gyorsasággal terjedt. A szudáni
betegeket a helyi (maridi) kórházba vitték. A 230
fõs kórházi személyzetbõl 76-an betegedtek
meg, közülük 41-en haltak meg. Zairében a járvány
góca egy missziós kórház volt, orvos nélkül
és félig képzett apácákkal. Az utólagos
vizsgálatok megállapították, hogy a nõvérek
naponta 5 új fecskendõt kaptak és sterilezés
nélkül ezekkel kezeltek 3-500 beteget.
Táblázat. A filovírus járványok halálozási aránya
| A vírus | A járvány
helye és éve |
Halálozás (%) |
| Marburg | NSZK–Belgrád 1967 | 29% |
| Ebola
(Zaire-szubtípus) |
Zaire
1976 1995 |
88% 81% |
| Gabon
1994 1996 1996 |
64% 57% 75% |
|
| Ebola
(Szudán-szubtípus) |
Szudán
1976 1979 |
53% 65% |
| Uganda
2000 |
53% |
|
| Ebola-Reston
(szubtípus?) |
USA, Virginia
1989 |
0% |
D. Klenk nyomán (1999)
Az Ebolát Londonban izolálták (itt is megbetegedett egy technikus). Elektronmikroszkópos képe megegyezett a Marburg-víruséval, de azzal alig mutatott antigénszerkezeti kapcsolatot, ezért külön speciesbe sorolták õket (2. ábra). Mindkét vírus genomja egyfonalas RNS, de a szokatlan morfológia, a más vírusokkal való kapcsolat hiánya miatt egy új víruscsaládot (filoviridae) alkottak belõlük, benne a filovírus genusszal. Kiderült az is, hogy a majmok nem gazdái, rezervoárjai a vírusnak, ezért ugyanolyan fogékonyak rá, mint az ember. A rágcsálók is lehettek volna a vírusgazdák, hiszen minden eddig ismert vérzéses, vírusos láz (Lassa-láz, hantan- junin-, machupovírus-fertõzések stb.) hordozói a rágcsálók, de számos specienst átvizsgálva azok negatívnak bizonyultak.
1989-ben meglepõ dolog történt. Egy amerikai cég a Fülöp-szigetekrõl importált (ázsiai!) majmokat (Macaca fascicularis), melyeket a Virginiai állam Reston városa melletti karanténba helyeztek. Rövid idõ múlva az állatok egy része elhullott, a mintegy 100 majomból hatvan elpusztult. A kórokozó filovírusnak bizonyult, szoros antigénszerkezeti kapcsolattal az afrikai Ebola-vírussal (Ebola–Reston-vírus). Mintegy 150 ember került kontaktusba e majmokkal, de egyetlen megbetegedés sem történt, és csak négy embernél lehetett kimutatni az ellenanyagokat a vírussal szemben.
Nem ért véget Afrikában az Ebola járványos elõfordulása; 1979-ben újabb ütötte fel a fejét Szudánban, 1995-ben pedig Zaire-ben (Kiwit). Az utóbbiban 315-en betegedtek meg és 240-en haltak meg. 1994-ben, majd 1996-ban kisebb járványok voltak Gabonban. Legújabban Ugandában 2000 októberétõl 2001 januárjáig regisztráltak Ebola-járványt. Az elsõ gyanús esetet október 8-án észlelték a lacorai kórházban. Az Ebolát már 15-én izolálták Johannesburgban, 3 héten belül megérkezett a nemzetközi segítség is. Mindezek ellenére 425 megbetegedés történt 53 százalékos halálozással (táblázat). Jellemzõ, hogy egy másik ugandai kórházban (Gulu) a járvány elején a kórházi személyzet 64 százaléka fertõzõdött meg. A klinikai kép inkább „szudáni típusú volt”, dominált a hányás, a hasmenés, és a fõleg bélre lokalizálódó vérzéseket csak a betegek 20 százalékánál észleltek. Ezzel egybehangzóan a johannesburgi vizsgálatok csak 3,3-4,2 százalékos eltérést mutattak az ugandai és a legutóbbi (1979) szudáni törzs között. Ma az Ebola-vírust egyetlen speciesnek tekintik több szubtípussal (3. ábra).
3. ábra. A filovírusok filogenetikai kapcsolata
Valamelyest rávilágít a fertõzés eredetére egy elefántcsontparti észlelés. Svájci kutatócsoport vizsgált tartósan egy 27 km2-es területen élõ, mintegy 80 fõs csimpánzcsoportot. A korábbi években (1991-1993) e majmok elhullási aránya 4-9 százalék között volt. 1994-ben azonban három hullámban járvány tört ki közöttük, az elhullási arány elérte a 37 százalékot és a csapat 33 fõre csökkent. Svájci epidemiológusok érkeztek a helyszínre, míg a virológiai hátteret a párizsi Pasteur Intézet biztosította. Néhány frissen elhullott csimpánz boncolásakor (egy epidemiológus megkapta a fertõzést) a vérzéses tüneteket mutattak ki, míg a mintából izolált vírus az Ebola zairei szubspeciesz variánsának bizonyult. A járvány alatt a csimpánzok 1,5 km2-es területen tartózkodtak. A csimpánzok rendszeresen vadásznak – a fõ zsákmány ezen a vidéken a „nyugati vörös colobus” majom (Colobus badius). Általában hetente egyszer vadásznak, de a járványos periódusban, szeptember–októberben naponta. Több esetben is megfigyelhették, hogy a fõ „fogyasztók” közül kerülnek ki az áldozatok. Nem valószínû, hogy a 10 százalékban gyümölcsöt, 90 százalékban levelet fogyasztó colobus majmok lennének a vírus hordozói, feltehetõen csak közvetítõk. Adél-afrikai Swanepoel (1996) a denevéreket tartja az Ebola rezervoárjának, de ezt mások még nem erõsítették meg.
Nagyon nagy gond az Ebolában (Marburg) szenvedõ betegek
ápolása és egyúttal az egészségügyi
személyzet védelme. Az iparosodott országok kórházaiban
is csak kevés ilyen igényû fertõzõ-intenzív
részleg található. A lehetséges kapcsolatokkat
is folyamatosan figyelni kell (Ugandában 5600 fõre terjedt
ez ki). Az elhunytakat gyorsan és biztonságosan kell eltemetni,
még akkor is, ha az ellenkezik az adott népesség temetkezési
szokásaival. Atúlélõk gyógyulása
lassú, legalább hat hét és még százhúsz
napon keresztül ürítik a vírust. Ugyanilyen gond
a vírus laboratóriumi vizsgálata, ismereteink igen
lassan gyarapodnak, mert csak a világszerte is kevés IV-es
biztonsági fokozatú laboratóriumban végezhetõ
a munka (a mellékelt fotók is torzultak, mert az elektronmikroszkópos
vizsgálatokra is fertõtlenítõszerrel kezelt
vírusok kerülnek).
Irodalom
H. D. Klenk (ed.): Curr. Top. Microbiol. Immunol. 1999, 235
WHO Fact Sheet, No. 103, 2000, december
WHO Weekly. Epid. Rev. 2001, 7/:41