Csaba György
Nõtlen embriók – özvegy asszonyok
Az ember nemi arányai

 

Egészen a XX. század hajnaláig, mint sok minden egyébért (lásd például boszorkányüldözés), a nõket tették felelõssé azért, ha valakinek az óhajtott fiú helyett lánya született, és fõként akkor, ha rendszeresen csak lánya született. Az utód neme ugyanis soha nem volt közömbös, hiszen az uralkodóházak többségében a hatalom fiúágon öröklõdött éppúgy, mint a fõnemesek pallosjoga, de a fiú volt a harcos, a név továbbvivõje, a szülõ eltartója is. A sok lány viszont a hozomány mértéke miatt akár anyagi csõdhöz is vezethetett. Királynék feje hullott porba, hogy az új feleség új esélyt adjon a fiú utód világrajövetelére.

Bár ez a felfogás a mai napig sem változott meg teljesen (a fiú a gyerek, a lány az lány) – sõt egyes országokban, ahol a gyermekek száma hatóságilag szabályozott – új erõre kapott, a nõk kizárólagos felelõsségét a nem meghatározásában a tudomány eredményei alapján meg kellett kérdõjelezni.
 
 

A spermiumok neme és az ivarmeghatározás

Ivarosan szaporodó élõlényekben a nem meghatározásában az X- és Y-kromoszóma vesz részt. Emberben a 2x22 testi kromoszóma (autoszóma) mellett a testi sejtekben nõben 2 X, férfiben egy X és egy Y nemi kromoszóma található. Ugyanez a kromoszómagarnitúra található az õsivarsejtekben is, de a redukciós sejtosztódás, a meiózis után a petesejt és az ondósejt (spermium) csak fele mennyiségû (1n=23) kromoszómát tartalmaz, mely magában foglalja az egyik nemi kromoszómát is. Ez a kromoszóma a petesejtben természetszerûleg csak X lehet, míg a spermiumban vagy X, vagy Y. Ebbõl következik, hogy megtermékenyítéskor, ha X-kromoszómát tartalmazó spermium termékenyíti meg a petesejtet, XX-es nõnemû, ha pedig Y-kromoszómát tartalmazó hímivarsejt, akkor XY-os hímnemû utód jön létre. E képlet alapján világosnak látszik, hogy a nem meghatározásában kizárólagosan a spermium vesz részt. Visszatérve a bevezetõ gondolatmenethez, ha tehát lány születik, azért a spermium „tulajdonosa”, a férfi a felelõs. A probléma azonban nem ilyen egyszerû.

Az X- vagy Y-kromoszómát hordozó spermiumok egymástól alakjukban és számos tulajdonságukban eltérõek. Az X-spermium feje lapos, míg az Y-spermium kerek fejû. E sejtek felszíni töltése is eltérõ, elektromos térben az X-spermium az anód, míg az Y-spermium a katód felé vándorol. Így akár szét is válogathatók, aminek máris nagy a jelentõsége az állattenyésztésben. Az Y-kromoszóma meghatároz egy úgynevezett H-Y antigén markert, amely a spermium (és késõbb az XY-os testi sejtek) plazmamembránjában megjelenik, míg az X ezt nem teszi.

A nõi szervezetbe került spermiumokat számos káros hatás éri, melyek szelektálják õket. Már a hüvely erõs savassága (amely legkifejezettebb a hüvely bejárata felé) is kedvezõtlen számukra, elsõsorban ezért haladnak a méh irányába. A méhben az egyes sejtek felszínén elhelyezkedõ csillók rendezetlen csapkodása is károsítja a spermiumokat. E tényezõk minõsége (erõssége) különbözõ lehet, és azt sem tudjuk, mennyire eltérõ erre az X-es és Y-os ivarsejtek érzékenysége. Amit tudunk, az, hogy a H-Y marker ellen immunitás felléphet, és amenynyiben ezen immunanyagok jelen vannak a nõ szervezetében, minden esély megvan arra, hogy – akár mindig – lány utód szülessék. Ehhez járul, hogy a petesejt burkának, a zóna pellucidának membránjában receptorok találhatók, melyek a spermiummal való kapcsolódásért, sõt a spermium teljes fokú aktiválásáért felelõsek. Ugyanezen receptorok – nem kapcsolódás révén – gátolják meg a fajidegen megtermékenyítést. Bár konkrét bizonyíték erre nincs, e receptorok elutasíthatják az egyik nemû (X vagy Y) spermiumot is, ami megint csak az egyik nem irányába tolja el az utódképzés valószínûségét. Ugyanakkor egyes vizsgálatokból úgy tûnik, hogy a megtermékenyítés cikluson belüli idõpontja is befolyásolhatja az utód nemét: ha ez közel van az ovulációhoz, inkább lány fogan, ha távolabb, akkor fiú (például amikor az intenzív orgazmustól megreped a már majdnem érett tüszõ, inkább lány születik). Az ezen faktorok által okozott eltérések azonban statisztikailag nem jelentõsek. Mindebbõl az következik, hogy bár genetikai szempontból egyéni szinten egyértelmûen a hímivarsejttõl (X- vagy Y-kromoszómától), tehát a férfitõl függ a születendõ utód neme, kivételes esetekben „beleszól” a folyamatba a nõi szervezet, sõt a petesejt is. Populációs szinten azonban az X- és Y-spermiumok 50-50 százalékos megoszlása minimális eltéréssel hasonló megoszlást tételez fel a megszületett utódokban is.
 
 

A nemi arányok

Nemi aránynak a hím és nõi egyedek számának viszonyát nevezzük az élet különbözõ szakaszaiban és értékét a férfi/nõ hányadossal fejezzük ki. Ha ez 50-50 százalékos, akkor a nemi arány 1,0. Ha több a hímnemû egyed, mint a nõi, akkor az érték 1,0 fölött, ha kevesebb, 1,0 alatt van. A nemi arány a fejlõdési állapottól és életkortól függõen eltérõ. A megtermékenyítéskor tapasztalható férfi/nõ arány az elsõdleges, a másodlagos az, amely születéskor észlelhetõ, és a harmadlagos, amely a születéstõl az aggkorig terjedõ idõszak átlagát adja meg. Az elsõdleges és harmadlagos nemi arány azonban eltéréseket mutat az életszakaszoknak megfelelõen.

Emberben az elsõdleges nemi arányt a legnehezebb meghatározni. Egészséges megtermékenyített petesejtek ugyanis nem vizsgálhatók, hiszen ezekbõl fejlõdik ki az újszülött. Ugyanakkor az (akár spontán, akár mesterségesen) elvetélt embriók vizsgálhatók. Ezek aránya igen nagy: az összes megtermékenyített petesejtek több mint 70 százaléka. A spontán abortumokban a nemi arányt 0,77-nek, a mesterséges abortumokban (mûvi vetélés a terhesség harmadik hónapjának befejeztéig) 1,64-nek találták. Ez azt jelenti, hogy az egészséges embriók között (mûvi vetélés) sokkal több a fiú, mint a lány, ami egyidejûleg azt is mutatja, hogy az anyai szervezet a terhesség igen korai idõszakában (spontán vetélés) sokkal több lányembriót vet ki, mint fiút. Megtermékenyítéskor tehát a nemi arány valószínûleg (de nem bizonyítottan) 1,0 körül van, és késõbb tolódik el a hímnem javára a leányembriók nagyobb mértékû pusztulásával. Ez a „késõbb” azonban még relatíve korán van, mert a szervfejlõdés (organogenezis) idõszakában már a fiúembriók pusztulása a kifejezettebb, amire utal, hogy a 8. héten a nemi arány már „csak” 1,19, és a 14. hétre eléri a 1,05–1,06-os értéket, gyakorlatilag azt, amely a születéskor jellemzõ. Ekkorra azonban a fiúembriók mintegy harmada elvetélt (csökkenés 1,64-rõl 1,06-ra!) A korai hímtúlsúly tehát a terhesség elõrehaladtával drasztikusan csökken. A születés idõpontjában ma is – az akár 250 évvel ezelõtti adatoknak megfelelõen – 1,06 körül van (másodlagos nemi arány). Tehát még a születés idõpontjában is észlelhetõ a fiúk nagyobb aránya, azonban ez a többlet már mérsékelt, sõt napjainkban – úgy tûnik – tovább tolódik lefelé.

Minek tulajdonítható a kezdetben túlnyomó hímfölény fokozatos elvesztése? Eléggé egyetértõek a vélemények, hogy ezért elsõrendûen a fiú utódok nagyobb érzékenysége a felelõs. A terhesség alatti stresszállapotok, lépjenek ezek fel anyai immunanyagok, vagy kívülrõl bejutó mérgezõ faktorok (gyógyszerek, vegyszerek, élvezeti szerek), anyai hormonális tényezõk, táplálékhiány vagy sugárhatások miatt, jobban megviselik a hím egyedeket, mint a nõieket. Azokban az országokban például, ahol nagy a szegénység és éheznek, több leány születik. A serdülõkorú lányok gyermekei között ugyancsak lánytúlsúly figyelhetõ meg (0,97 körül), amiért valószínûleg az anatómiai és hormonális éretlenség a felelõs. Tudjuk tehát, melyek azok a tényezõk, amelyek az embrionális halálozásért felelõsek, de nem tudjuk, csak sejtjük , hogy miért kifejezettebb ez a hímnemûek esetében. Mindezt figyelembe véve, a nagyobb magzati hímhalandóságnak (érzékenységnek) az XY állapot kiegyensúlyozatlansága éppúgy lehet az oka (szemben a kiegyensúlyozott nõi XX-szel), mint a már ekkor is mûködõ férfi hormonális rendszer, vagy akár egyéb – jelenleg még ismeretlen – tényezõ. Ez állandó vita tárgya, mely döntéshez még nem vezetett.

Ha elfogadjuk, hogy a hímnem a behatásokra érzékenyebb, mint a nõi, akkor ez magyarázhatja azt is, hogy az évszázadokig fennálló 1,06-os másodlagos nemi arány napjainkban miért csökken. Ez ugyanis párhuzamosan fut a környezeti szennyezés növekedésével. Kimutatták, hogy a levegõbe került ólom (a kipufogógázokból), a növényvédõ szerek és a rovarirtók, a mûanyaggyártásnál felszabaduló és a lombtalanítókban szennyezésként jelen lévõ dioxin stb. jobban sújtják a fiúmagzatokat a lányoknál. 1976-ban felrobbant egy vegyi gyár az olaszországi Seveso környékén, emberek ezreit borítva be dioxinnal a közeli városban. Mikor megvizsgálták a másodlagos nemi arányt a robbanást követõ hét évben, kiderült, hogy az érték 0,54 (!), azaz szinte kétszer annyi lány született, mint fiú. Hasonló – ha nem is enynyire feltûnõ – eredményre jutottak azok a vizsgálók, akik a nagyvárosi és a falusi környezetet hasonlították össze, és a városokban egyhez közelítõ értékeket találtak, míg a falvakra a klasszikus 1,06 volt jellemzõ.

A férfinem „rombolása” a születéssel nem fejezõdik be és a kor elõrehaladtával egyre kifejezettebbé válik. Ezt megbízatóan mutatja az 1999-es világ és hazai nemi arány táblázat is.
 
 

Világ  Magyarország
születés (másodlagos nemi arány) 1,05 1,07
15 év alatt 1,04 1,05
15–64 év  1,02 0,96
65 év fölött 0,78 0,59
átlagos (harmadlagos nemi aránya) 1,01 0,91

Világosan látszik, hogy a férfinem gyengesége (fogyása) világviszonylatban is folyamatos jelenség, ami az idõskorban ütközik ki leginkább. Az is kiolvasható a táblázatból, hogy hazánkban a világátlagnál nagyobb mértékû a férfiak „esettsége”, pedig a világátlagban nálunk sokkal rosszabb gazdasági helyzetben lévõ országok is benne foglaltatnak. Ez arra utal, hogy nemcsak a gazdasági helyzet, hanem egyéb tényezõk, például a tradíciók is befolyásolják a harmadlagos nemi arányt. Ha például összehasonlítjuk az Egyesült Államok és Afganisztán, vagy az Egyesült Arab Emirátusok nemi arányait, akkor ez egyértelmûen kiderül.
 
 

USA Afganisztán  Egyesült
Arab
Emirátusok
születés  1,05  1,05  1,05 
15 év alatt  1,05  1,04  1,04
15–64 év 0,98 1,08 1,77
65 év fölött 0,75 1,12 2,26
átlagos 0,96 1,06 1,51

Bár itt nincsenek világos ok-okozati összefüggések, azonban a nõk jogfosztottsága, köz- és önbecsülésének hiánya, a nõi munkaerõ fokozott kihasználtsága, orvosi ellátásának hiányosságai, és az ehhez hasonló tényezõk okozhatják a nõi nem jelentõs veszteségeit a férfinemmel szemben. A két utolsó oszlop egymás közti összehasonlítása viszont azt jelzi, hogy e tényezõk a gazdaságiaknál és biológiaiaknál is fontosabbak lehetnek (az EAE gazdag ország, Afganisztán szegény, de mindkettõ iszlám ország, miközben az EAE politikai vezetése a nõknek jogokat próbál adni, a másik pedig elveszi tõlük azokat). Ez természetesen csak a harmadlagos nemi arányban játszik döntõ szerepet, az elsõdleges nemi arány az egész emberiségre jellemzõ biológiai tényezõktõl és az azokat kis mértékben befolyásoló mikrokörnyezettõl függ. Ezért nincsenek akkora kilengések, amit jelez, hogy a táblázatban az értékek 1,05–1,07 közöttiek. A biológiai (anyai) tényezõk tehát a kezdeti egyenlõ arányú megtermékenyítésbõl jelentõs férfitúlsúlyt hoznak létre, mely még a születéskor is tart, ezzel kialakítva a termékenyítõképes életkorra az 50-50 százalékos arányt. Hogy ezt a mechanizmust mi alakította ki, mi vesz részt a visszajelzésben és felismerésben, ma még nem tudjuk, ahogyan azt sem, hogy háborúk után miért borul fel az egyensúly a férfinem javára. Ez a kompenzáció biológiailag éppúgy megmagyarázhatatlan jelenleg, mint a születéskori megközelítõleg 50-50 százalékos arány. Itt a darwini természetes szelekció már csak azért sem játszhat szerepet, mert a faj szaporodásához (biológiai szempontból) nincs szükség azonos számú férfi és nõi egyedre, a dawkinsi gének közötti versengés pedig megelõzi azt a szelekciót, amely a hímnemet redukálja.


Szép új nemi arány

Láttuk, hogy a környezeti ártalmak következtében a nemi arány változóban van, ami a tárgyakra átruházott emberi evolúció természetes következménye. A nemi arány alakulása éppúgy nem mentesül a tudatos emberi beavatkozásoktól, mint ahogy más, fontos biológiai jelenségek sem. Itt is érvényes egyrészt, hogy a társadalmi szükségszerûségek befolyásolják a beavatkozások mértékét, másrészt, hogy a technikai fejlõdés elõrehaladtával e beavatkozások szélesebb körûvé és mélyebbé válnak. Azokban a nagy népességû országokban (például Kínában), ahol még a minden ember számára szükséges ennivalót is probléma elõteremteni, és ezért a gyermeklétszámot korlátozzák, a másodlagos nemi arány mesterségesen eltolódik. Ehhez természetesen az szükséges, hogy a magzat neme már születés elõtt felismerhetõ legyen. Úgy tartják, hogy az õsi kínai medicina tartalmaz olyan elemeket, amelyek elég megbízhatóan jelzik az utód nemét. Ehhez járul, hogy a modern diagnosztikai eljárások (például az ultrahang és a kromoszómavizsgálatok) bizonyos körökben ugyancsak alkalmazhatók. Elmaradottabb vidékeken viszont – sajnos – a harmadlagos nemi arány erõszakos megváltoztatására is sor kerül. Ráadásul, a világon elõforduló nõi öngyilkosságok 56,6 százaléka esik Kínára – gazdasági, szociális okokból –, holott ott a világ nõi népességének csak 21 százaléka él. Ezért máris látszanak a nemi arány eltolódásának jelei (születéskor ez 1,15; 15 év alatt 1,1; 15–64 év 1,06; 65 év fölött 0,88; átlagos 1,06), amit az asszisztált reprodukció (lombikbébi) jövõbeli szélesebb körû alkalmazása még rendszeresebbé tehet. Mindennek együtt beláthatatlan társadalmi következményei lehetnek.

Természet Világa, 132. évfolyam, 7. szám, 2001. július
https://www.chemonet.hu/TermVil/
https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/

Vissza a tartalomjegyzékhez