Isépy István
Az 1990-es évek elején döbbent rá igazán a tudományos világ arra, hogy a Föld élővilágának jelentős részét a kipusztulás veszélyezteti. A közel 270 000 hajtásos növényfajból álló flórája 2-3 évtizeden belül több mint 30 000 fajjal lesz szegényebb. Az 1992-ben Rio de Janeiróban megrendezett világkonferencia legfontosabb feladatként a biológiai sokféleség megőrzését tűzte ki célul. Világszerte megindult a flóra jelenlegi állapotának, fajgazdagságának felmérése. A hazai flórakutatás is új lendületet vett. A ritka, kipusztulás határán álló fajok felkutatása, megőrzése mellett a figyelem az élővilág újonnan felismert értékének, a sokféleségének (diverzitásának) megismerésére irányul.
A Magyarország területének 0,4%-át kitevő (400 km2) Vértes hegységben a hazai flóra 50%-a (1200 faj) fellelhető. A fajgazdagság szempontjából különösen értékes terület Csákvár és környéke, ahol egy 5x5 km-es területen 600 faj, a hazai flóra egynegyede él. Mi lehet a magyarázata az itteni élővilág e különösen figyelemre méltó változatosságnak?
A hegység keletkezése és mai formájának kialakulása hosszú földtörténeti múlt tájalakító tevékenységének eredménye. A hegységet felépítő kőzetek közül elsősorban a felső-triász „fődolomit” játszik fontos szerepet, mely a földtörténeti középkor elején, mintegy 200 millió évvel ezelőtt a Kárpát-medence nagy részét borító Tethys-tenger üledéke. Ennél is idősebb a középső-triászban, az itteni sekély tengerből leülepedett mészalgák (főként a Diplopora annulata nevű zöldmoszat) vázának irdatlan tömegéből felhalmozódott, diploporás dolomit. Ennek kora 230-240 millió év közötti, Csákberény és Csákvár között van a felszínen. Helyenként jóval fiatalabb – a jurából vagy a harmadidőszaki eocén korszakból származó mészkőrétegek is felszínre bukkannak.
A középkor végén (60-70 millió évvel ezelőtt) a terület szárazulattá vált, a kéregmozgások következtében kiemelkedett, majd később a gyakori újabb földmozgások hatására táblás, vetődéses szerkezetű hegységgé alakult. Az akkori trópusi éghajlat hatására karsztosodási folyamatok zajlottak. A trópusi mállás eredményeként vörösföld, bauxit keletkezett (Gánt és Csákvár közelében).
A földtörténeti újkor (harmadidőszak) elején délnyugat felől a Pontusi-tenger ismét meghódította a szárazföldet. Így a Vértes egy részét rövid időre ismét tenger öntötte el. Ennek a sekély Pontusi-tengernek az üledéke többek közt a pontusi agyag, mely később kiváló nyersanyagul szolgált a csákvári fazekasoknak.
Az újkor közepe táján, a miocén korszakban a tenger végleg visszahúzódott a területről, s a Vértes szigetként emelkedett ki belőle. A hegység dél, délkelet felé, Csákvár határában meredek sziklaletörésekkel ereszkedik a Mezőföld lösz borította síkságára.
Csákvár az őszi lombszíneződéskor a legszebb
A táj jellegzetes arculatának, a dolomit változatos felszíni formáinak (sziklaalakzatok, szurdokvölgyek, barlangok), a rajta kialakult rendkívül sokszínű (szubmediterrán, magashegységi és atlanti elemeket őrző) élővilágnak a megőrzésére 1976-ban megalakult a Vértesi Tájvédelmi Körzet, mely a későbbi területbővítések eredményeként jelenleg 15 000 ha-t foglal magába. Szigorúan védett területeinek egyike a csákvári Haraszt-hegy, ahol 1978 óta egy 3,5 km hosszúságú, kiépített tanösvény mutatja be a Déli-Vértes legfőbb botanikai és geológiai látnivalóit.
A kutatások kezdete
Kitaibel Pál, a XVIII–XIX. század jeles polihisztora több mint kétszáz évvel ezelőtt, 1799 júniusában járt Csákváron és környékén. Útinaplójából kiderül, hogy akkoriban a település híres volt szőlőtermesztéséről, Kitaibel szavaival élve „jó és tartós” bort termeltek a csákvári szőlősgazdák. Napjainkra már a Vértes vidékén a szőlőtermesztés területe jelentősen csökkent. Elsősorban a Mór és Csákberény közötti déli lejtők adják a „Móri borvidék” kincsét, a móri ezerjót.
A Csákvár környékén lelhető szürkéskék és vörös agyagból Kitaibel Pál feljegyzései szerint két évszázaddal ezelőtt már 30 fazekasmester készítette a híres csákvári agyagedényeket.
A szőlőskertek fölött emelkedő kopár sziklákról Kitaibel által feljegyzett növényfajok nagy részével napjainkban is találkozhatunk. Az egyik kivétel az azóta onnan rég kipusztult ritkaság, az osztrák, vagy helyes magyar nevén déli sárkányfű (Dracocephalum austriacum). Ez a faj ma már a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listáján szerepel mint súlyosan veszélyeztetett ritkaság. Magyarországon ma már csak Jósvafő környékéről ismert. Kitaibel óta a csákvári Haraszt-hegyről kipusztult másik növénykülönlegesség a hazai flóra egyik legdíszesebb kosborféléje, a rigópohár, más néven boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus).
A Haraszt-hegy virágai
A Csákvár község fölé magasló Haraszt-hegy tömbjét kelet-délkelet irányú párhuzamos lefutású, meredek falú, száraz aszóvölgyek tagolják. A völgyeket kialakító felszínformáló erők közül legjellegzetesebb a dolomit sajátságaiból ered. A dolomitra – ellentétben pl. a mészkővel – nem a kémiai mállás, hanem a hőingadozás hatására bekövetkező – fizikai – aprózódás jellemző. A kőzet hajszálrepedéseibe beszivárgó víz megfagyva feszítő erejével rombolja, tördeli egyre apróbb darabokra a sziklákat. A dolomitból felépült magashegységekben a több száz méteres sziklafalak aljában a felszínt kőzettörmelék borítja, mely a nehézségi erő és az erózió hatására lassan lefelé vándorol. Ez a jelenség adja meg a dolomithegységek meredek lejtőkkel, éles gerincekkel tagolt jellegzetes képét. A dolomit alapkőzet sajátságai és a változatos felszín döntően befolyásolja a sokszínű növénytakaró kialakulását, amihez hozzájárulnak a helyi klímaviszonyok is. A meredek déli lejtőkön a mediterrán tájakéra emlékeztető éghajlat uralkodik. Nyáron a nap csaknem merőlegesen éri a déli lejtőket, így sokkal melegebb itt a hőmérséklet, mint a környező sík vidékeken. A nyári szárazságot, erős felmelegedést a dolomiton kialakult sekély rendzina talaj tulajdonságai is fokozzák. A rendzina talaj sötét színe miatt jó hőelnyelő, ez fokozza a talajfelszín hőmérsékletét. Mindezek a környezeti hatások lehetővé teszik több mediterrán, szubmediterrán elterjedésű növény itteni előfordulását.
A csákvári Haraszt-hegy növénytakaróját tekintve egyike azoknak a „szubmediterrán szigeteknek”, melyek a magyar középhegység déli lejtőin sorakoznak. Hasonló „szigetek” kelet felé fokozatosan csökkenő mediterrán jelleggel: Balaton-felvidék, a Budai-hegységben a Csíki-hegyek, a Sas-hegy, a Mátrában a gyöngyösi Sárhegy és végül a Tokaji-hegy.
A Haraszt-hegyen elénk táruló déli lejtőkön változatos, szubmediterrán elterjedésű növényfajokban gazdag erdőssztyep-vegetáció díszlik, a domborzati és talajviszonyoktól függően a tájat nyílt dolomit sziklagyepek, sziklafüves lejtősztyepek, sziklai cserjések, karsztbokorerdők mozaikja tarkítja.
A legmeredekebb déli lejtők pionír növénytársulása a nyílt dolomit sziklagyep. Jellemző növényei a deres csenkesz (Festuca pallens), a kizárólag a magyar középhegységben őshonos fehér virágú István király-szegfű (Dianthus praecox ssp. regis-stephani), a Dunántúli-középhegység dolomitjának bennszülöttje, az ernyős virágzatú magyar gurgolya (Seseli leucospermum), egy sárga virágú törpecserje, a naprózsa (Fumana procumbens), vagy a parányi virágait körülvevő ezüstös pikkelyleveleiről felismerhető ezüstvirág (Paronychia cephalotes). Tavasszal sárga virágaival nyílik a Kárpátok és a magyar középhegység bennszülött növénye, a kövér daravirág (Draba lasiocarpa).
Ahol a talaj mélyebb, a gyep záródik, s kialakul a sziklafüves lejtősztyep. Tömeges a délvidéki árvalányhaj (Stipa eriocaulis), valamint az éles mosófű (Chrysopogon gryllus). Kör alakú gyepcsomóiról, a „boszorkánygyűrűkről” könnyen felismerhető a rozsdabarnára színeződő levelű lappangó sás (Cares humilis). Magyar neve arra utal, hogy kora tavasszal megjelenő virágzati füzérei rövidebbek leveleinél, azok között megbújva találhatók. Az ezüstösen szürkés levelű sziklai üröm (Artemisia alba ssp. saxatilis) szubmediterrán félcserje, itt éri el elterjedésének északi határát. Dél felől szintén csak a Vértesig terjed az apró, lilásrózsaszín virágú, alig 10 cm magas növényke, a sulyoktáska (Aethionema saxatilis).
A sziklaélen kövirózsák (Jovibarba hirta), fehér és borsos varjúháj (Sedum album, S. acre), valamint a szürkén selymes levelű magyar imola (Centaurea pannonica ), a leveleinek színéről elnevezett kékes borkóró (Thalictrum minus ssp. pseudominus) díszlik.
A gerincek jellegzetes növénytársulása a sziklai törpecserjés, melynek jellemző faja a rózsafélék rokonságába tartozó, fehér, krémsárga virágú fanyarka (Amelanchier ovalis), a madárbirs (Cotoneaster), valamint a karsztbokorerdők jellemző cserjéje, a cserszömörce, mely a Vértesben Csákvártól északra már csak szórványosan fordul elő.
Cserjés facsoportok és száraz sztyeprétek mozaikja teszi jellegzetessé a tájat. A bokorerdők, mint nevük is mutatja, az erdő és a cserjés között alkotnak átmenetet. A fák közül a molyhos tölgy és virágos kőris sem nő 4-6 m-nél magasabbra. A kisebb facsoportokat szegélyként veszi körül a cserszömörce (Cotinus coggygria), melynek tűzvörös lombszíneződése különösen ősszel nyújt megragadó látványt a hófehér dolomitsziklákon. Sárga pillangósvirágú, díszcserjének is beillő szubmediterrán elterjedésű cserje a pukkanó dudafürt (Colutea arborescens). Hólyagosra felfúvódott, üreges hüvelytermései nyomásra nagy pukkanással szakadnak szét.
A sztyeprétfoltokat nyár elején sok más mellett a borzas szulák (Convolvulus cantabrica) halványrózsaszín virágai díszítik. A szubmediterrán tájak növénye, itt éri el elterjedésének északi határát. Közeli rokona sokkal ismertebb: az apró szulák (C. arvensis), föld alatti tarackjaival agresszíven terjedő gyom, minden kerttulajdonos ádáz ellensége. Méter magasra nő a fészkesvirágzatúak rokonságába tartozó vastövű imola csak itt előforduló alfaja, a szálas levelű vértesi imola (Centaurea scabiosa ssp. tematinensis).
A csákvári Haraszt-hegy legfőbb – országos jelentőségű – botanikai nevezetessége, hogy itt van hazánkban a keleti gyertyán egyetlen, érintetlen állapotban megmaradt természetes állománya. A középhegységünkben mindenfelé elterjedt közönséges gyertyántól jóval kisebb leveleivel, alacsonyabb termetével, bokorszerűen elágazó törzsével különbözik. Lényeges eltérés az is, hogy a keleti gyertyán makkocska termésének buroklevele egykaréjú, fűrészes szélű, míg a közönséges gyertyáné ép szélű, de háromkaréjú.
A keleti gyertyán hozzánk legközelebb az Al-Dunánál, valamint a Fruska-Gorában él. Délebbre az egész Balkánon tömeges. Az adriai tengerpart karsztbokorerdeinek elmaradhatatlan fája. Feltételezhető, hogy ez a jelenleg szubmediterrán, kelet-balkáni elterjedésű, alacsony termetű fafaj Csákvár környéki termőhelyén a jégkorszak előtti, a jelenleginél melegebb klímájú idők tanúja, jégkorszak előtti reliktum. A meredek déli lejtők, kedvező helyi feltételeket nyújtó völgyek még a jégkorszak zord mikroklímájában is menedéket nyújthattak néhány melegigényes fajnak, így a keleti gyertyánnak is.
E táj mediterrán jellegét egy állatritkaság is bizonyítja. Az elsősorban a Földközi-tenger partvidékén, de a Déli-Alpokban is elterjedt százlábú fajnak – a kb. 10 cm hosszúságot is elérő öves szkolopendrának – az egyetlen magyarországi előfordulási helye épp itt található, a csákvári Haraszt-hegyen.
A keletre futó szűk völgyekben érdekes sziklaalakulatokra figyelhetünk fel. Nem „tipikus” dolomit, hanem összecementálódott, üregekkel, hasadékokkal tagolt sziklatornyok alá érkezünk. A sziklahasadékokban megtelepedő növények úttörők, főként páfrányok (hólyagpáfrány, Cystopteris fragilis, kövi és aranyos fodorka, Asplenium ruta-muraria és A. trichomanes) a magasabb rendű (hajtásos) növényi élet megjelenésének első nyomai. Valószínűleg a sziklákra leszálló madarak jóvoltából néha a közeli parkokból (csákvári kastélypark) egzóta – nálunk nem honos – növények magjai is idekerülhetnek, s a sziklarepedésekben néhány évig más, a hazai tájakon egyébként versenyképesebb fajok hiányában eltengődhetnek. Jó pár évig megfigyelhettünk itt egy keleti életfa- (tuja – Biota orientalis) magoncot, s ma is küzd az életéért egy ostorfacsemete (Celtis occidentalis).
 |
 |
| István király-szegfű | Kövér daravirág |
A Haraszt-hegy platóján mindenfelé kisebb-nagyobb irtásrétek szakítják meg az egykor összefüggő molyhostölgyes erdőt. A turistatérképről leolvasható tájnevek („Ökörállás”, „Lóállás”) egyértelműen utalnak arra, hogy ezek a tisztások az egykori nagyobb fakitermelések, majd azt követően az állattenyésztés, legeltetés eredményeként maradtak erdőtlenek. Az ily módon mesterségesen kialakult irtásrétek magas füvű, sűrű gyepének tömeges növényei a sudár rozsnok (Bromus erectus), a franciaperje (Arrhenatherum elatius), a rezgőfű (Briza media), a fényperje (Koeleria majoriflora), a csinos árvalányhaj (Stipa pulcherrima) stb. Nyár elején a mezei zsálya (Salvia pratensis) sötétkék, a mezei és selymes boglárka (Ranunculus acris, R. illyricus) aranysárga virágai tarkítják a réteket. Ritka virág a sömörös kosbor (Orchis ustulata).
A nyáron is napfényes erdő aljnövényzetében szebbnél szebb virágok pompáznak. Erős illatot áraszt a nagy ezerjófű (Dictamnus albus). Mirigyszőrökkel sűrűn borított szára érintésre akár bőrgyulladást is okozhat. A száraz tölgyesek szép virági közül megismerkedhetünk a tarka nőszirommal (Iris variegata), melynek sárga virágai ibolyás erezetűek és a fészkesvirágzatú, szintén sárga virágú magyar zergevirággal (Doronicum hungaricum).
A régmúlt idők nyomában
A tetőről az egyik szűk völgyben leereszkedve megközelíthetjük a kőlik-völgyi hasadékbarlangot. Általában a dolomit jellegzetes lepusztulási folyamata (fizikai aprózódás) nem kedvez a barlangok kialakulásának. Így a Vértes hegység barlangjai, nagyobb üregei (szám szerint közel 40) ott jöttek létre, ahol a felszínt nem a triász végén képződött „fődolomit”, hanem mészkő, márgás mészkő, esetleg dolomitos mészkő (diploporás mészkő, ill. dolomit) alkotja. Ez utóbbi bukkan a felszínre Csákvár közelében is több helyen. Nem messze, a Haraszt-hegy szomszédságában, attól nyugatra találjuk a Vértes legnevezetesebb sziklaüregét, a Báracházi- vagy Esterházy-barlangot. Az alig 20 méter hosszú hasadékbarlang páratlan kincseket rejtett. A 2-10 millió évvel ezelőtt e tájon élt állatvilág képviselői közül mintegy 180 gerinces állatfaj csontmaradványai kerültek elő. A leletek alapján hiénák, ősi antilopok, gazellák, barlangi medvék, kardfogú tigris voltak egykor a vidék lakói. A maradványok nagy mennyisége arra utal, hogy a füves puszták legelterjedtebb faja a fejlődéstörténeti szempontból különös jelentőségű háromujjú ősló volt.
A megismétlődő jégkorszakok idején, a nyomok szerint a würmben a barlangot már a legmagasabb rendű élőlény igyekezett kisajátítani magának.
Történelmi emlékek
Néhány ezer évvel később, a vaskorszak idején kelták lakták a tájat, akik már vasekével törték fel a földet, a flórájáért általunk annyira megbecsült löszpusztagyepeket. E nép használta először ezen a vidéken a fazekaskorongot.
A IV. században a Római Birodalom provinciája – Pannónia – fontos kereskedelmi utak találkozásában létrehozott – a virágok, az ifjúság istenéről elnevezett – Floriana városát találjuk itt, a mai Csákvár helyén. Az Aquincumot Savariával és az északi határt, a Duna-parti Ó-Szőnyt Sopianae-val (Pécs) összekötő utak találkozása virágzó kereskedelmi központ volt. A csákvári barlangot abban az időben Diánának, a vadászok istennőjének szentelték. Falán ma is olvasható egy római veterán katona kőbe vésett felirata, mely arról tanúskodik, hogy „Marcus Aurelius Constantinus fogadalmát szívesen teljesítette”.
A honfoglalás után hamarosan a Csák nemzetség tulajdonába került a táj. A török hódoltság idején alapozta meg az Esterházy család vértesi uradalmát. 1793-tól Csákvár mezőváros lett. Az 1700-as évek közepén kezdődik a csákvári Esterházy-kastély és -park kialakítása, melyben az angolpark vagy tájképi kert és a franciakert stíluselemei ötvöződnek. A 1800-as évek elejére korai klasszicista stílusban elkészült kastély közelében az „angol” stílus érvényesült, távolabb pedig a mértani szabályok szerint kialakított sugárutakkal, az ún. csillagsétánnyal tagolt („francia”), mintegy 60 hektáros park különös kontrasztot jelentett a környék természetes erdősztyep vegetációjában. A kor divatjának megfelelően a szentimentális kertek elemei díszítették a természetes tájba olvadó parkot. Felépült a Diána- és az Apolló-templom, utóbbi mellett színielőadásokat tartott a család a vendégek számára. Az egykori nyolcszögletes „török építmény” romjaiból történő felújítása nemrég fejeződött be.
A XVIII. század népszerű költője volt a svájci származású Gessner Salamon, akinek szentimentális, romantikus, természetszeretetet sugárzó költészete az Esterházy családra is nagy hatással volt. Esterházy János gróf az ő tiszteletére építtette egy patak partján kialakított tavacska és vízesés szomszédságában a „Gessner-házat”.
Ez a ház felújítva napjainkban valóban komoly jelentőségű. A Pro Vértes
Alapítvány kutatóháza, múzeuma működik itt, mely fontos szerepet tölt be
a Vértes, a csákvári Haraszt-hegy élővilágának megőrzésében.
| Természet Világa, | 133. évfolyam, 6. szám, 2002. június
https://www.chemonet.hu/TermVil/ https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ |
Vissza a tartalomjegyzékhez