TERMÉSZET-TUDOMÁNY DIÁKPÁLYÁZAT

A Ráday Könyvtár Budapest belvárosának közelében található, a Kálvin tértõl néhány percnyire, a Ráday utcában. A könyvtár a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyûjteményének egy része, amely a Teológiai Akadémia épületében található. Nyilvános könyvtár, bárki felkeresheti és búvárkodhat benne. Remélem, hogy olvasóimat is sikerül majd meggyõznöm errõl.

A könyvtár két alapítójáról, Ráday Pálról (1677-1733) és Ráday Gedeonról (1713-1792) kapta a nevét. Ráday Pál élete egy Jókai regény tárgya lehetne. Több nyelven beszélõ, mûvelt ember volt, járatos a filozófiában, a teológiában, a jogban és katonai tudományokban. Huszonhat évesen csatlakozott a Rákóczi szabadságharchoz és hamarosan a fejedelem bizalmasa lett, majd kancellárja, diplomáciájának irányítója. Rákóczi követeként járt Nagy Péter cárnál és a svéd királynál is. Õ szerkesztette a kurucok újságát, a Mercurius Veridicust, az elsõ magyar hírlapot. Latin nyelvû kiáltványában a híres magyar nemzet megújult sebeirõl írt, a világ közvéleménye elõtt bizonyítva harcuk jogosságát. A szabadságharc bukása után nem követte Rákóczit a számûzetésbe, hanem élve az amnesztiával itthon maradt és péceli kastélyában könyvgyûjtõ szenvedélyének élt. Egyik kortársa szerint "kedvesebb mulatságot a könyvek olvasásánál nem szeretett". Könyvei azonban nem csak saját örömére szolgátak. Mivel a katolikus Habsburg-uralom alatt a protestánsok egyetemre nem járhattak, nekik akart mûvelõdési lehetõséget, tudományos képzést biztosítani. Fia, Ráday Gedeon a könyvgyûjtést olyan sikeresen folytatta, hogy apjának 300 kötetes könyvtárát több mint 10 000 kötetre gyarapította.

Ráday könyvei korunk teljes bölcsészeti és természettudományos mûveltségét felölelték. „Ágens" ügynökhálózatukon keresztül a külföldön tanuló diákok és lelkészek segítségével szerezték meg a kívánt mûveket egész Európából. Ráday Pált is érdekelték korának új tudományos eredményei, a fizika, a biológia, a földrajz, sõt a statisztika is. Ráday Gedeon valóságos polihisztor volt: a görög, latin, német nyelvû madár- és növénytani könyvektõl a francia enciklopédisták mûveiig és a magyar tudósok munkáiig mindent meg akart ismerni. Könyvtárát nem zárta el az érdeklõdõk elõl, szívese kölcsönzött az értékes kötetekbõl kortársainak. A gyûjtemény a könyvnyomtatás jó néhány "õsével" rendelkezik: 44 õsnyomtatvánnyal, (melyek 1500 elõttiek) és 232 antikvával (ezek 1600 elõtti kötetek).

A mai, több mint 150 000 kötetes állományon belül az eredeti Ráday könyvtár elkülönítve, részben eredeti, még tulajdonosaik által csináltatott díszes polcokon, egy szép, múzeumszerû teremben található. A könyvek kötése is mutatja, hogy egykori gazdáik elõrelátóan és szépérzékkel gondoskodtak kincseikrõl. Az aranyozott, virágdíszes, cirádás köteteket nagyon jó kézbe venni. És ez itt az egyik legnagyszerûbb dolog -- hogy kézbe is lehet õket venni, bármely egyszerû halandónak, illetve könyvtárlátogatónak. A kötetek nem üveg alatt õrzött múzeumi tárgyak, lapozni, búvárkodni lehet bennük az olvasóteremben.

A diákkorunk során sokszor ímmel-ámmal átrágott kötelezõ olvasmányok hatására a felületes szemlélõ azt gondolná, hogy ez a sok régi, évszázadok óta a polcokon porosodó könyv csakis unalmas lehet, a mai fiatalt nem is érdekelheti. Pedig ez nem így van. Már a katalógusban való keresgélés is hallatlanul izgalmas és váratlan felfedezések forrása. Én a természettudományos tárgyú könyveket keresve olyan szerzõkre bukkantam, akik eddig csak nagyon távolinak tûnõ nevek voltak a fizika vagy kémia könyvben: Boyle, Franklin Benjamin, Newton, Copernicus, Giordano Bruno, Galilei. Van olyan könyv, amelynek már a címe is mulatságos, pl. Makó Páltól "A mennykõnek mivoltáról s eltávoztatásáról való böltselkedés", amelyet 1781-ben adtak ki.

Írásom további részében a régi magyar gyûjteményben, a természettudományok területén, a különbözõ tudományágakból tallózva mutatok be egy-egy kötetet, amelyek engem olvasásra csábítottak.

Bertalanffi Pál hitszónoknak és gimnáziumigazgatónak 1757-ben Nagyszombatban jelent meg több, mint 1000 oldalas átfogó munkája, "A világnak két rendbéli rövid ismérete...", mellyel, mint elõszavában írja "...kedves magyar nemzetemnek õ komor kedvében... mulatságra s azon mulatsággal egyetemben nem kevés tudományra is kész alkalmatosságot adnék." De a szerzõ nem hiába volt iskolaigazgató, ismerve a diákság ezek szerint már akkor is meglevõ lógási hajlamát, egyéb praktikus célt is kitûzött: "...minthogy ezen könyvemben ...sok iskolabéli dolgok is foglaltatnak, azért annak olvasásából még magok az anyák is próbát tehetnek otthon, ha az Iskolába járó fiaik igaz Deákok-é? Vagy tsak henye kenyér vesztegetõk?" Tehát a könyv alapján a korabeli tananyagra is következtethetünk, ami nem lehetett kevés, hiszen Bertalanffi mûvében a csillagászattól az állatok és növények életéig, az emberi test leírásától a föld országainak, népeinek részletes bemutatásáig nagyon sok mindenrõl szó esik.

Érdekes az "Aetherrõl" szóló fejtegetése, amely szerint az "szüntelen mozgó égi s tüzes matéria, melly az õ vékony voltával és szivárkodásával az egész világnak természetében és teremtményeiben béhatolván, mindeneket meg-éleszt, meg-vidámít." Ez az általános éltetõ elem nem tévesztendõ össze a levegõvel, amelyrõl külön fejezet szól. Megtudjuk róla, hogy "Jóllehet...látható ne légyen, de a'miatt igazi test... tágan s ritkán összve aggatott, 's el-terjedt részetskékbõl áll", ami igazán szemléletes kép a levegõt alkotó gázmolekulákról. A "levegõ égnek" van "tulajdon nehézsége", azaz tömege és van "rugó ereje is, mert ha valahol összve szoríttatik és azután a szorító akadály elvétetik, arra ismét el-tágúlván s terjedvén tíz ezerszer is nagyobb helyt foglal el" -- tehát a gázok összenyomhatóságáról a 18. századi nebulóknak is tudniuk kellett. A jelenséget az író a "szél-puskával" szemlélteti. A tankönyvszerzõ szinte költõi magasságba emelkedik a víz párolgásának leírásánál: "a' végre is teremté Isten a' levegõ eget, hogy a' sok részetskéin mint néminemû lajtorjákon 's gráditsokon fel-emelkedhetnének a' víznek párái és fölhõkbe összve seregeltetvén 's a' szelektõl fel s alá haittatván, a' földnek áztatására és gyümölcsösítésére ismét le-esnének."

Kitûnik, hogy már több mint 200 évvel ezelõtt világos volt, hogyan alakult ki a levegõszennyezés: "mint hogy a' levegõ ég a' föld körül szüntelen forogván 's folyván arról külömbb-külömbb féle apró részetskéket magával el-ragad és mindenféle támadó gõzöket 's párákot is maga közzé bé-fogad, annak miatta leginkább a' földhez közel nem tiszta már az, hanem elegyes"... "Ebbõl következik...a külömbbözõ Tartományokban és Országokban a levegõ égnek nagy külömbbségei...mert minémû ott a' föld 's a' víz, ollyan a gõze is... a levegõ ég is... egészséges vagy egészségtelen."

Pálóczi Horváth Ádám ügyvéd és mérnök volt. Kazinzyval sûrû levelezést folytatott. Birtokán a gazdálkodás akkori új eszközeit alkalmazta. Verses mûve, a csillagászati tárgyú "Legrövidebb Nyári Éjtszaka" (1791), melyben az órák múlása szerint fejezetekre tagolva tárgyalja a Föld alakját, forgó és keringõ mozgását, bemutatja a Napot és a Holdat, valamint a csillagképeket a hozzájuk kapcsolódó mondákkal együtt. Ajánlása szerint: "Versekbe van itt foglalva a' Tudomány és a' régi Költeményekkel kevertetik... hogy az olvasó jobban édesedjen a 'Könyvhöz". A szerzõ kifejti, hogy mûvével bizonyítani akarta: a magyar nyelv is alkalmas bármely tudományos téma tárgyalására, másrészt a nemzet "köz népét" akarta a "felségesebb tudományokhoz" szoktatni, tehát ismeretterjesztõ szándék vezette. Azok számára is van üzenete, akiket mindez nem érdekel: "A'kinek pedig nem kell, a'kik útálják, ki-nevetik, meg-vetik, azt javaslom: hogy ne olvassák; senki sem kéntelen vele, hogy tsak bele tekéntsen is". Mindenesetre az járt jobban, aki beletekintett, hiszen szórakoztató magyarázatot kapott az égi jelenségekrõl a néhol kissé döcögõ versben. Az író helyenként lábjegyzeteket fûzött a bonyolultabbnak vélt kérdésekhez, például arról, hogy a fény terjedéséhez idõ kell, azaz "a tûznek mozdúlása vagy terjedése idõ haladékkal esik meg." A Nap saját tengelye körüli forgását a napfoltok megfigyelésével támasztja alá, azaz: "hogy a' nap a' maga tengelyében fordul ... a' napban látszó motskok (maculae) azt bizonyítják." A Holddal kapcsolatban leírja, hogy még nincs bizonyíték arra, vajon laknak-e rajta emberek vagy más élõlények, ez még "Neuton javított Síp-övegén" (Newton távcsövén) sem látszik, de óv az olyan fajta elhamarkodott következtetéstõl, amelyet egy bizonyos csillagász tett, akinek egér szorult a távcsövébe, és a naiv tudós azt hitte, óriás egerek élnek a Holdon. Horváth Ádám lelkes híve lehetett Newtonnak, mert a tömegvonzás törvényét is meg akarta ismertetni a köznéppel: kifejti, hogy az "egymáshoz vonattatás függ az égitestek nagyságától, messziségétõl és sûrûségétõl."

A könyvtár igen gazdag szépen illusztrált földrajzi munkákban, útleírásokban, atlaszokban. Én most mégis két szerényebb külsejû könyvet mutatnék be. Az egyiknek az az érdekessége, hogy Kazinczy Ferenc írta, 1775-ben jelent meg, címe: "Magyarország Geographica, azaz földi állapotjának lerajzolása". A szerzõ már a címben jelzi, hogy írását "egynéhány fõ-Geographusok munkájából... szedegette ki". Részletesen ismerteti Magyarország hegyeit, vizeit, lakóit közigazgatási rendszerét. A vármegyék leírásának élén egy-egy vers áll a fõbb nevezetességekrõl. Baranyi László munkája, "A' Geographiai Tudománynak elsõ kezdete" átfogó mû az egész világról és kérdés-felelet formájában van megírva. Jó érzés olvasni, hogy volt idõ, amikor napjaink pesszimista értékeléseivel ellentétben hazánkat a föld egyik legjobb adottságú és helyzetû országának látták. „Magyarország... a' természettõl nagyon meg-áldatott", vannak itt jó borok, lovak, bõségesen terem a gabona és a gyümölcs. Országunk "A' vadakkal és madarakkal más Országok felett méltán kérkedhetik; úgyannyira, hogy a'mellyeket más Országokban a' Fõrendek is tsak igen ritkán esznek, azok itten a' Paraszt is meg únya". Megtudjuk, hogy honfitársaink "minden mesterségekre és tudományokra igen alkalmatosak", jó katonák. Mindössze azt lehet felróni nekik, hogy hajlamosak a káromkodásra és könnyelmûségre.

A matematikai tárgyú könyvek között akadtam rá Dugonics András 1784-ben kinyomtatott négykötetes könyvére, "A tudákosság könyvei"-re. A szerzõ, aki kegyesrendi szerzetes volt, az irodalomtörténetnek is jeles alakja, õ írta Etelka címmel az elsõ magyar regényt, és szabadon átköltötte Odüsszeusz kalandjait. Amikor 1781-ben II. József a németet jelölte ki általános tanítási nyelvvé, Dugonics be akarta bizonyítani, hogy magyar nyelven is lehetne a felsõbb tudományokat oktatni, ezért írt az algebráról, trigonometriáról és geometriáról. A könyv elején valóságos kis módszertant kapunk a matematika tanulásához. Nagyon fontos a lépésrõl lépésre való haladás, a kapkodást kerülni kell. "E' könyvnek elejérõl utóllyára, osztán közepére senki se hágdicsállyon: hanem, a'mint írva vagyon, a' rend szerént lépdegellyen". Tudásunkat a gyakorlati alkalmazásokon keresztül mélyíthetjük el: "Ha... némelly elmélkedéseket mûvelésre lehet venni... el ne múlasd: mert ez jobban az eszedbe nyomja az igazságot, mint a' puszta elmélkedés". Az általános iskolában ugyanúgy az adósságba keveredett ember példáján tanultuk a negatív számok fogalmát, ahogy Dugonics magyarázza. (Az adós) "...olly állapotba jutott, mellyben azt mondhatni felõle, hogy alább esett a semminél; mert valami héán vagyon arra nézve, hogy õtet semmivel bírni mondhassuk". Mulatságosak a nyelvújítás kori, végül meg nem honosodott matematikai kifejezések, pl. "veszett gyökér" (irracionális szám), "karra emelés" (hatványozás).

A 18. században jóval ritkábban volt alkalma még a módosabb embereknek is a kevés orvosdoktor valamelyikéhez fordulni testi panaszaival. Számos könyv jelent meg azzal a céllal, hogy sokszor a járhatatlan sáros utak miatt még a helybéli javasasszonyoktól is elvágott emberek maguk segíthessenek a bajukon. Juhász Máté 1770-ben megjelent könyve a "Házi különös orvosságok, az orvosok nélkül szükölködõ betegeskedõknek vigasztalásokra" betûrendben, kis enciklopédiaként sorolja fel a legkülönbözõbb betegségeket és házi gyógymódjaikat. Úgy látszik, a "dühös eb marása" nemcsak napjainkban gyakori. De ha akad a háznál "egy jó diónyi savanyó kovász" a károsultaknak "egy pohár vízben jól eloszlatván add bé innya". A "dühödés" sem ritka jelenség azóta sem. Erre állítólag legjobb a kõrisfa kéreg petrezselymes fõzete. A fogfájás csillapításánál nem mindegy, hogy férfi vagy nõ szenved-e. Az egyik esetben ugyanis csõdör, míg a másikban kanca ganéját kell tiszta(!) edénybe tenni, parázson melegíteni és a fogfájós személy "pofájára kötni". Igazi egészségügyi ismeretterjesztõ mûhöz illõen a könyv a ház körüli higiéniával is foglalkozik, azaz ír "patkányok 's egerek el-vesztésérõl", ami könnyen véghezvihetõ mézes -- kénköves -- gálicköves keverék elszórásával a kártevõk útvonalán.

Befejezésül az egyik kedvencemet említem meg, Miskolczi Gáspár 1702-ben Lõcsén kinyomtatott "Egy jeles vad-kert" címû munkáját. Igaz, az elõzõekben idézett könyvekhez képest ez állja ki legkevésbé az azóta sokat fejlõdött tudomány próbáját, de roppant érdekes és szórakoztató olvasmány. Jelentõsége pedig abban áll, hogy az elsõ magyar nyelven megjelent állattani munka. A református hite miatt élete során sokat üldözött szerzõ egy német teológus, Wolfgang Frantze könyvét ültette át magyarra. Nem szolgai fordítást végzett, hanem igyekezett a mûvet a hazai viszonyokra alkalmazni, kiegészíteni. Az állatokat természetesen még nem fejlõdéstörténeti rendszerben csoportosítja, hiszen ilyen akkoriban még nem létezett. Az arisztotelészi és pliniuszi rendszert követve fõként tartózkodási hely szerint csoportosít. Miskolczi az állatok külsõ és belsõ tulajdonságainak leírását erkölcsi tanulságokkal és intelmekkel egészíti ki. A mû öt fejezetében megismerjük a négylábúakat, a "repesõ madarakat", a halakat, a "tsúszó-mászó" állatokat és a bogarakat.

Vegyünk egy manapság is egzotikusan érdekesnek számító állatot, a tigrist. Megtudjuk, hogy ezt a "sebesen futó, éles szaglású, mód nélkül kegyetlen" állatot igen nehéz elfogni, de a szerzõ útmutatásait követve könnyen szert tehetünk tigriskölyökre. Ez esetben ugyanis a vadász "egy nagy tükröt az úton le-tészen, az eleige tészi a' Tigrisnek egyik kölykét, 's a' többit el-viszi. Az anya azért a' vadász után menvén, meg-látja a' nagy tükröt és abban a maga és kölyke képét... tsudálkozik a tükrön és azon munkálkodik, miképen vehesse ki abból azokat, a'melly Tigriseket benne lát. Az idõ alatt a' vadász a' többi kölykeivel békességesen a' hajóra érkezik 's vélek a' tengernek indul... a' kárt vallott Tigris a' partra érkezik, ordít s kegyetlenkedik, hogy azokat tõle el nem veheti."

A tigris jellemzése során a szerzõ merész fordulattal rátér egy akkortájt igencsak aktuális témára, a török birodalomra, valamint a törökökre általában. "Mert miképenhogy a' Tigris felette igen erõs állat: Azonképpen a' Török birodalom nagy és igen erõs." Továbbá: "A' Tigris bõrin sok hosszas fekete tarkaságot látunk, azonképpen a' Törökökben sok szép dícséretes, de ellenben sok vétkekkel meg-elegyesített virtusokat találhatunk."

Kikerestem Miskolczi Gáspár könyvében kedvenc állatomat, a lovat is. A ló természetének, külsejének, "nyavalyáinak", szaporodásának leírása, valamint híres emberek lovairól való megemlékezés után általános érvényû erkölcsi leckét is kapunk. "Miképpenhogy a' lovat az aranyos fék és drága varrott szerszám nem tészi jobbá: Azonképpen az embert is e'világi jóknak bõsége nem tészi keresztyénebbé." Azt viszont már kissé sértõnek találtam, hogy amikor a szerzõ a ló "minémûségeit és virtusait" ötféle állattól eredezteti, a nyúl (gyorsaság és könnyûség), a róka (szép villogó szemek és lombos farok), a farkas (csendes lépés és jó ehetõség), valamint a szamár (ép forgócsontok és sima szõr) említése mellett ötödikként az asszonyi állat (!) szerepel; -- igaz, dali magaviselettel és engedelmességgel.

Remélem, sikerült diáktársaimat felfedezõ útra csábítanom a Ráday Könyvtár évszázados kincsei közé. Biztatásul elmondom még azt is, hogy az ott dolgozók szeretettel és segítõkészséggel fogadnak mindenkit. Én magam külön köszönettel tartozom Szabó Andrásnak és Kovácsné Pázmándi Ágnesnek, akik sok hasznos tanáccsal segítették tájékozódásomat.

(Az írás az 1996. évi Diákpályázatunkon a Természettudományos múltunk felkutatása kategóriában II. díjban részesült.)

Vissza a tartalomjegyzékhez