INTERJÚ

Az interjú elsô része

-- Csapongjunk tovább. Az elõbb, amikor a nemzeti parkokat említetted, eszembe jutott, hogy az utóbbi idõben nem gyõzzük kapkodni a fejünket, hiszen egyre-másra létesülnek új nemzeti parkok. Már hét van belõlük és kettõ elõkészületben. Én aztán igazán nem sokallom, de nem sok ez nekünk egy kicsit?

-- Nem meglepõ a kérdés, sokan fölteszik. Mások pedig azt, hogy nem kellene-e további négy. A válasz nagyon összetett. Az ország teljes területébõl ma 8,1 százalék védett. Sok ez, vagy kevés? 1990-ben 6,3 százalék volt, akkor tehát azt mondhatom, egész jó. Azóta a védetté nyilvánítással kapcsolatban minden megváltozott; a politikai, a gazdasági, a jogszabályi környezet. Megszûnt az a korábbi diktatorikus lehetõség - furcsa ezt a lehetõség szót ilyen összefüggésben kimondani -, hogy felülrõl koppantott valaki, ami jelenthette azt, hogy egy terület védett s mondjuk nemzeti park legyen, vagy ne legyen. Elrendelhették úgy is, hogy legyen, de csak akkor, ha X elvtárs lesz az igazgató. Ez hál' istennek megszûnt, viszont ma vadonatúj frontvonalakon kell minden négyzetméterért megküzdenünk. Adott esetben a tudomány, a különbözõ szervezetek, tárcák képviselõivel. Olykor bölcsekkel és bölcselkedõkkel, máskor akarnokokkal, óvatoskodó bürokratákkal, vagy éppen gátlástalan kapzsikkal. Avagy az önkormányzatokkal. Márpedig a lakossággal szemben nem lehet és nem is akarunk nemzeti parkot alakítani. A "népgazdasági érdeket" felváltotta a "nemzeti érdek". Valójában pedig sokszor kis helyi érdekszövetségek bújtak e bûvös és tiszteletet parancsoló fogalom mögé. A 8,1 százalék tehát ilyen körülmények között igen jó folytatás a korábbi évek extenzív védetté nyilvánítási politikájával szemben. Ezzel az aránnyal mi az európai középmezõnyben tanyázunk. De hangsúlyozom, nem attól jó vagy rossz egy ország természetvédelme, hogy a statisztikákkal mit kalapálunk össze.

-- Mégis, mondanál néhány példát Európából, csak az összevetés kedvéért!

-- Elõször inkább példával szolgálok a statisztikai bûvészkedésre. Egy volt magas rangú NDK-beli politikus, miután szövetségi állampolgárrá és funkcionáriussá vált, irtózatosan átvágta a Bundestagot, tudniillik védetté nyilváníttatta a keleti tartományokban levõ volt szovjet katonai területek zömét. Ezzel Németország területének kb. 28 százaléka védetté vált. Most iszonyú pénzeket kénytelenek rájuk áldozni, mert ha egyszer valami védett, azt illik komolyan venni! Jártam Németországban olyan, a Ramsari Egyezmény hatálya alá esõ vizes élõhelyen, amilyenhez hasonló nálunk tucatszámra akad és nem is védettek. Nem azért, mert ilyen slendriánok vagyunk, hanem mert vannak nekünk sokkal értékesebb vizes élõhelyeink is. Ott egy ilyen terület éves költségvetése nagyobb, mint nálunk az egész Hortobágyi Nemzeti Parké. Van azután ország, amely olyan adatokat szolgáltatott IUCN, a Világmegõrzési Unió információs központjának, aminek a fele sem igaz. Az európai védett területek aránya nagyjából 16-17 százalék. Magyarországon a 11-12 százaléknak van realitása. Elfogadhatatlannak tartom minden olyan fafejû bürokrata véleményét, aki azzal utasít el egy terület védetté nyilvánítására irányuló kezdeményezést, hogy "majd ha lesz rá pénz". Egy ország legyen büszke arra, hogy még van védeni valója és ha nincs rá pénze, legalább a jog eszközeivel segítsen. Naponta hallunk olyan kérdéseket, hogy mekkora többletet igényel egy védetté nyilvánítás és jelöljük meg, hol vannak ennek a forrása. Ezt általában azok szokták megkérdezni, akiknek a forrást biztosítaniuk kellene. A természet mindennél és mindenkinél toleránsabb, hosszú ideig hajlandó csendben tûrni. Abban bízunk, hogy lesz olyan kulturált - vagy legalább kultúrával átszõtt - idõszak, amikor ilyen otromba kérdések nem hangzanak el - és a természet addig még valahogy kibírja! A védetté nyilvánítással pedig addig sem állunk le.

Ezek után rátérhetünk a kérdésed megválaszolására, arra, hogy sok vagy kevés nemzeti parkunk van-e. Egy nemzeti park attól és akkor lesz az, ha azt az adott ország nemzeti törvényhozása saját jogszabályaival deklarálja. Egy védett terület olyan mértékben védett, ahogy ezt a saját jogrendszerében megfogalmazza és érvényesíteni tudja. Az IUCN szakmai követelményrendszerét, s más nemzetközi természetvédelmi kritériumokat egy önmagára valamit is adó ország figyelembe veszi, sõt bizonyos elemeit beépíti saját jogrendjébe. S persze tájékoztatja a lakosságot, hogy ne dõljön be mindenféle híresztelésnek. Például annak, hogy "szabad a gazda", nemzeti parkjaink már nincsenek, mert a II. kategóriából az V.-be soroltattunk... Tudni kell, hogy a világ nemzeti parkjait az IUCN a saját szakmai kritériumai szerint minõsíti: vannak II., III., IV. és V. osztályba sorolt nemzeti parkok. A sorszámok nem jelentenek fontossági és elismertségi sorrendet. Egy rezervátumterület például lehet akár I., vagy VI. kategóriás is. Nálunk ennek a besorolásnak csak szakmai jelentõsége van. Ausztriában a "megélhetésük" múlik ezen: a Hohe Tauern NP például V. minõsítésû, fenntartásáról az érintett tartományoknak kell gondoskodnia. A II. kategóriás nemzeti parkok költségeinek felét viszont a központi költségvetés állja. Anglia saját maga kezdeményezte kilenc nemzeti parkjának V. osztályba sorolását, Németország tucatnyi nemzeti parkjából kettõ tartozik a II. kategóriába...

-- A mi hét nemzeti parkunk milyen besorolású?

-- A Kiskunsági, a Hortobágyi, a Bükki, az Aggteleki, a Fertõ-Hansági II. kategóriás, az újakat egyelõre az V. kategóriába javasoltuk. Nemzeti parkjaink számáról azt mondhatom, nem sok, nem kevés. Ha bizonyos körülmények nem játszanak közre, egyáltalán nem biztos, hogy ilyen ütemben építkezünk. A KTM Természetvédelmi Hivatalának megadatott, vagy úgy is mondhatnám, rákényszerültünk, hogy ilyen rendkívül rövid idõ alatt öt új nemzeti parkot létesítsünk. Ilyen tempóra, azt hiszem, világviszonylatban sincs sok példa.

-- Megadatott, rákényszerültünk. Ez a fogalmazásmód jót is, rosszat is sejtet, helyesen látom?

-- Nem jót és nem rosszat, inkább bizonyos körülményeket. Egy-egy új nemzeti park létrehozása sokéves megfeszített szakmai-tudományos és államigazgatási munkát, hihetetlen türelmet, szervezést és esetenként diplomáciai érzéket követel. 1991-92-ben olyan szakmapolitikai sikereket értünk el, amire azt hiszem joggal lehetünk büszkék: legértékesebb, nemzetközileg is jegyzett védett és védelemre érdemes területeinket mentesíteni tudtuk a privatizáció, a szövetkezeti nevesítés hatálya alól. Elértük azt is, hogy beépüljön a földtörvénybe: védett területek nem kerülhetnek külföldi tulajdonába. Mostanában örömmel, sõt elégedettséggel érzékelem, milyen sokan tulajdonítják magukénak a sikert. Ha ugyanis ennyien tülekednek az elismerés képzeletbeli pultja elõtt, az valódi siker! Amikor egyik lapunkban azt olvastam, hogy az akkori parlament lehengerelte az akkori kormányt, csak mosolyogtam, hiszen a jereváni rádió-hasonlat jutott eszembe: a hír igaz, csak kicsit másként... A történet érdekes és hiteles epizódja egyébként, hogy a módosító indítványokra a kormány nevében igent vagy nemet mondó igazságügyminiszter a szavazás délutánján még arra készült, hogy a természetvédelem számára kedvezõtlen pénzügyminisztériumi álláspontot képviselje. Három-négy óránk volt arra, hogy a hat parlamenti frakció vezetõjét - megfelelõ politikai segédlettel - meggyõzzük igazunkról, s késõ este, immáron a frakcióvezetõk írásos hozzájárulásának birtokában az igazságügyminiszter a szavazáskor már "történelmi igent" mondott. Ez az idõszak egyébként a társadalmi "zöld" mozgalmak és a hivatásos természetvédelem eredményes és egészséges együttmûködésének egyik izgalmas korszaka volt.

Lobbizni persze mások is tudtak, néha sokkal radikálisabban és sokszor a civilizált gondolkodás ellenében. Az igazság gépezete azonban ismét mûködésbe lépett. Egy éjszakai voksolásnál kiszavazták az egyik nagyon fontos, pozitív jogszabályt, ám az Alkotmánybíróság egy évvel késõbb, nemzetközileg is figyelmet keltõ, s a magyarországi természetvédelem jelenét és jövõjét sok tekintetben meghatározó döntést hozott. Ez az ún. védettségi szint helyreállításáról szóló törvényt megalapozó határozat volt, amelyben a Testület rögzítette, hogy az egészséges környezethez való jog a Magyar Köztársaságnak azt a kötelezettségét is magában foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti. És erre alapozva született meg az a törvény, amely 1996-tól lehetõvé tette a jogsértés útján kiosztott védett szövetkezeti földek megvásárlását. Ha ezeket a különösen értékes területeket nem vonjuk a nemzeti park védõernyõje alá, több tízezer tulajdonos ellenõrizhetetlen martalékaként mára védelemre sem volnának érdemesek. Ma V. kategóriás nemzeti parkjaink részét képezik, s nemzeti kötelességünk, hogy mindent megtegyünk feljavításuk, késõbbi II. kategóriás minõsítésük érdekében. Bolondot azonban nem csinálhatunk magunkból azzal, hogy a magasabb minõsítést kezdeményezzük új nemzeti parkjainknak, s viseljük egy nemzetközi botrány következményeit.

A napokban Szombathelyen és Õriszentpéteren jártam, mert két és félezer aláírással levél érkezett a Minisztériumba, megkérdezve: miért nem csinálunk nemzeti parkot az Õrségbõl és a Vendvidékbõl? A szakmai válasz ma egyértelmû: mert a terület jelenlegi állapotában nem alkalmas erre. Ám megértük, hogy olykor afféle mentsvárként tekintenek a természetvédelemre egyes régiókban, ahol reményvesztetté váltak az emberek. Csodát tenni nem tudunk, de mivel az ilyen és hasonló területekre a csodáknak még az ígérete sem jut el, arra gondoltak, talán a természetvédelem révén történik valami jó is, pl. beáramlik a külföldi tõke stb. Ez egyszerre szomorú és csodálatos. Végre idehaza is kezdik felfedezni, hogy ha a természetvédelem bölcs területhasználattal, megalapozott és koncepciózus fejlesztéssel társul, óriási lehetõségeket rejt magában. Persze, azt ne várja senki, hogy azonnal hullani kezd a mennyei manna, de meg lehet nézni, milyen változásokat indított el a Fertõ-menti területeken a nemzeti park. Vagy nézd meg a Vendvidék esetét: ott az ország összes nyûgét, baját, kis és nagy tragédiáját megtalálod. Az Alpokalja termékeny, dús fûvû legelõin odaát békésen legelészõ tehénkék - ideát öt falura három jószág, s az elnéptelenedõ falvak lakói három faluval odébb járnak a zacskós tejért. A kaszálókat felveri a gaz, a legelõk beerdõsülnek. Ezzel már a természetvédelem sem képes megküzdeni.

-- Tavaly megjelent egy gyönyörû kiadvány, a Magyarországi települések védett természeti értékei címû, melynek szerkesztõje és - sok kiváló kollégád társaságában - szerzõje is voltál. Tudom - mert elmondtad -, még legalább fél tucat hasonló értékes természetvédelmi alapmû megjelenése várható.

-- Dolgozunk a Magyarország védett földtani és felszínalaktani értékei, a Magyarország nemzetközi jelentõségû vizes élõhelyei címû könyveken, Kárászi Imrével közösen állítunk össze egy kiadványt, amely Magyarország természetismereti tanösvényeirõl ad - egy reménybeli sorozat elsõ köteteként - képet. Rövidesen megjelenhet Magyarország természetvédelmi indexe, már nyomdában van a Magyarország füves élõhelyeinek kézikönyve és kiadjuk Magyarország veszélyeztetett élõhelyeinek vörös könyvét. És sorra jelentetjük meg a nemzeti parkok monográfiáit. Idén az Aggteleki van soron, s készül a Fertõ-Hanságé.

-- Látsz-e érzékelhetõ változást az utóbbi 7-8 évben a természetvédelem megítélésében?

-- A szakmában és a közvéleményben is látok. Furcsa módon a mi rendszerváltozásunk egybeesett a természetvédelmi világstratégia részbeni váltásával, amelynek lényege, hogy ki kell törni az ún. rezervátum-szemléletbõl. Korábban a természetvédelem világszerte csaknem kizárólag de jure védelem alá vont területek, növény- és állatfajok, barlangok védelmével foglalkozott. Azt is deklarálták - joggal -, hogy ezek "ékszerdobozok" és sokkal nagyobb gondosságot, megkülönböztetett bánásmódot igényelnek másoknál. Ez ma sem vitatható. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy az alig néhány ezer hektár kiterjedésû védett területek, különösen az erõteljesen urbanizált közép-európai térségben, menthetetlenek, ha a köztes - még természetközeli állapotot megõrzött területekkel - "szabad a gazda". Egy olyan régióban, mint a miénk, ahol Írország és Dánia mellett nálunk a legmagasabb a mûvelés alá vont földterületek aránya - 70 százalék körüli -, a természetvédelemnek is új utakat kell keresnie. Ennek a szemléletmódnak a megváltozása jegyében született ez év elején törvényünk, melynek neve is - Törvény a természet védelmérõl - az új szellemiségrõl tanúskodik. Az élõhelyek védelmének primátusa mellett a veszélyeztetett fajok és az élettelen természeti értékek védelme sem szorul hátérbe. Azt hiszem, sokak számára az a nagy kérdés, hogy még mi mindent vállalhat föl ez az alig hatszáz fõs hivatásos természetvédelmi apparátus: még mekkora területen terítsük szét azt a kevés költségfedezetet, ami rendelkezésünkre áll? Nos, a történet éppen arról szól, hogy a természetvédelem nem egyetlen ágazat, egyetlen tárca kötelessége, s finanszírozása sem terhelheti kizárólag a környezetvédelmi tárca költségvetési keretét.

Ami a közvélemény hozzáállását illeti, felemás a helyzet. Különösen a földügyek kapcsán sokakat manipuláltak. Az alapvetõen jó szándékkal, de elég szerencsétlenül és hiátusokkal lezajlott privatizációs jogalkotás eredményeként egyesek áldozatként dobták be a köztudatba a természetvédelmet, mintha mi volnánk a privatizáció gátja. Ezen a hivatali folyosón a kivont kaszától a ganézóvilláig már sok minden megjelent. Megesett, hogy X megyébõl vártam két bejelentett urat, majd egyszer csak kivágódott az ajtó és itt állt az elõszobában egy tucatnyi feldühített, felbõszített gazdálkodó... Szerencsére e méltánytalansággal is terhes folyamat lecsengõben van.

Régebben volt egy ilyen szlogenféle a szakmában, hogy "mi ott, a frontvonalakon". Ez néha majdnem szó szerint igaz is volt, amikor pl. a sármelléki katonai repülõtérrõl kellõ "felöntést" követõen a szovjet barátaink csõre töltött géppisztollyal indultak "horgászni" a Kis-Balatonra és némi kézitusát vívtak az õreinkkel a rekettyésben. Vagy amikor egykori jeles korifeusokat orvvadászaton ért két szerencsétlen õrünk. Akkor területi embereink joggal mondhatták, hogy mi ott, a vártán... Ez a helyzet megváltozott, a lövészárok más értelmezést és más helyszínt kapott. Büszkén mondhatom, hogy kemény áron ugyan, de mi vagyunk csaknem az egyetlen ország a régióban, ahol nemhogy megvédtük az állami tulajdonú nemzeti parki területrészeket, de egy nagyságrenddel gyarapítottuk is. 1990 végén 19,5 ezer hektárnyi ún. saját tulajdoni kezelésû területünk volt, ma 1997 májusában 120 ezer hektár védett terület vagyonkezelését látjuk el, és az év végére elérhetjük a 150 ezret.

Ugyanakkor elmondhatom azt is, hogy amint a közvélemény egyre jobban megcsömörlik a napi botrányoktól, a ránk ömlõ rémségektõl és feszültségektõl úgy fordul egyre inkább a természet, a természetvédelem felé. Hasonlót említhetek a sajtóról is. A sajtótól, kevés kivételtõl eltekintve, eddig csak rokonszenvet és segítõszándékot tapasztaltam. Egy társadalomfüggõ ágazatban - márpedig a természetvédelem ilyen - érzékeny és értõ sajtó nélkül lehet a levegõbe beszélni, könyveket gyártani meg törvényeket csinálni, amiket aztán nem tartanak be. A közöny és a szellemi alultápláltság elleni harcban a médiákra óriási szükségünk van, folyamatosan, ömlesztve. Akkor is, ha mi nem versenyezhetünk a jól fizetõ reklámokkal és - boldogan mondhatom - a cirkusz csindadratta élményeivel is ritkán szolgálhatunk. Ha e támaszt nem élvezhetjük, Soós Lajos 1939-ben papírra vetett soraival kell számolnunk: "...úgy tetszik, hogy a sok jószándéknak azért nincsen foganatja, mert nincs mögötte határozottan kialakult közvélemény. Határozott, zsarnoki és megalkuvást nem tûrõ közvélemény, melynek árja ellen hiába igyekeznének úszni a megalkudni hajlandók. Nincs pedig azért, mert a nagyközönség nincs helyesen tájékoztatva, mirõl is van tulajdonképpen szó!"

-- Most már idestova három órája beszélgetünk és azt tapasztalom, igencsak sûrûn szóba került a politika. Most mégis azt kérdezem, le lehet-e ülni a természetvédelemért felelõs helyettes államtitkárral úgy beszélgetni, hogy nem merülünk el a politikában. A kérdés az indítás után ellentmondásosnak tûnhet, de azt hiszem, pontosan érted, mire akarok kilyukadni.

-- Szigorúan csak így lehet. Az elmúlt ciklusban éppúgy, mint most, az volt a törekvésem, hogy az a szervezet, amelyért felelek - papíron valójában sokkal többért felelek, mint amekkora a mozgásterem -, soha ne keveredjen bele napi pártpolitikai csatározásokba. Nem hiszek se szocialista, se kereszténydemokrata, se népnemzeti, se liberális természetvédelemben. A kérdés ott kezd érdekessé válni, hogy egy bölcs, de legalábbis elfogadható, "emberközpontú" természetvédelmi koncepciót melyik párt hajlandó a magáévá tenni. Elõször a politikai akarat szintjén, aztán a megvalósítás keserves napi menetében. Politika és pártpolitika két különbözõ dolog. A természetvédelem részint valamiféle karitatív tevékenység, oltalmaz, támogat, ám - miként a világon mindenütt - tilt és korlátoz is egyúttal. Egy ilyen átalakuló világban a tiltás és a korlátozás súlyos érdekeket sért vagy sérthet. Olyan környezetben, amelyben - Ovidius szavaival - "tisztességet alig néznek, csakis azt, ami hasznos", ahol bizony elõfordul, hogy egyesek éppen a mi intézkedésünk "eredményeként" nem jutnak hozzá hatalmas vagyonokhoz, ott nagy tõke az emberi tartás. Azt hiszem e téren egyelõre nem állunk rosszul.

-- Egyre-másra születnek elképzelések - egy részük már meg is valósult -, melyeknek révén a természetvédelem valamiféle diplomáciai szerepet is betölt. Természetesen a szomszédos országokkal együtt létesített vagy létesítendõ nemzeti parkokra utalok.

-- 1993-ban, Maastrichtban Hollandia, a nemzetközi természetvédelem "motorja", velünk közösen elindított egy nagyszerû folyamatot. Európa 42 országa tett hitet a politikai-adminisztratív határokat nem ismerõ Európai Ökológiai Hálózat kialakítására. Látni kell, hogy van ágazat, amely szerény lehetõségeivel, elsõsorban a határmenti régiókban segíteni tud és akar is a hivatásos diplomáciának. Ilyen a természetvédelem. Ne feledjük: a Dráva két határmenti oldala ugyanaz az élõhely, a Szigetköz és a Csallóköz, az Ipoly két partja, a Gömör-Tornai karszt úgyszintén. A Kõrös-Maros Nemzeti Parkban dolgozó munkatársaink egyik fõ feladata, hogy szakmai hidat építsen a "túloldallal". Hiszem, hogy a kitûnõ kollégával, Kiss János Botond romániai környezetvédelmi államtitkárral együttmûködésben itt is új utakat nyithatunk. A magyar törvényalkotó testület persze nem adhat ukázt más országoknak, de orientálhatja a magyar kormányt, hogy merre vegye az irányt. Errõl szólnak a kétoldalú nemzeti parkok létesítésére irányuló országgyûlési határozatok. Elindítottunk egy folyamatot, remélem be tudjuk fejezni. Ennek az a lényege, hogy összehozzuk a szomszédos országok természetvédelmi vezérkarát, nemzeti park igazgatóit, s megteremtjük a testvérpark-hálózat kialakításának feltételeit. Osztrák barátainkkal ez nagyszerûen sikerült, most a szlovének és a románok következnek. De említhetek egy másik különös példát is sajátos diplomáciai szerepünk tárházából. Amikor Szerbia a háború miatt ENSZ embargó alatt állt és mi még helyettes államtitkári szinten sem tarthattunk fenn velük kapcsolatot, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai biztosították a folyamatosságot.

-- Tudsz róla, hány olyan helyettes államtitkár van rajtad kívül a kormányzatban, aki mindkét ciklust végigcsinálta?

-- Talán hét, persze kit elõbb, kit utóbb neveztek ki. Furcsának tartom, hogy ilyen kérdés egyáltalán felmerülhet, de bízom benne, az "inga" rövidesen "beáll", s a felvetés értelmét veszti. A helyettes államtitkár bejáratott demokráciákban sehol sem tartozik a politikusi garnitúrába; egy szakterület felelõs vezetõje.

-- Korábban azt mondtad, hogy a természetvédelem tele van "õrült érzelmi lényekkel". Hadd idézzek ehhez pár sort egy interjúból, mely lapunk természetvédelmi különszámában jelent meg: "Mi, a természetvédelem figurái egy olyan öröktõl fogva létezõ világ megõrzéséért harcolunk, amely tõlünk független. Ezt a világot folyamatosan tönkretesszük, mindig többet veszünk el belõle, s a természetvédelem azért van, hogy valami mégis megmaradjon. Olyasféle dolog ez, mint a vallás. Van benne valami naiv hit... ehhez persze kell valamiféle misszionáriusi elkötelezettség; a természetvédõ egy picit nem normális ember." Aki mondta, kiváló kollégád, dr. Kárpáti László, a Fertõ-Hansági Nemzeti Park igazgatója. Beszéltél itt államigazgatási feladatokról, gyûrõdésekrõl, harcokról, "babák"-ról... Kezd bennem kialakulni az a perverz sejtés, hogy még élvezed is.

-- Rajongásig szeretem, amit csinálok és az életemet tettem rá. Természetesen a természetvédelem korszakaiban is vannak nyugodt, kiegyensúlyozott és ettõl lényegesen eltérõ idõszakok. Soha nem az a teher számomra, hogy évek óta napi tíz-tizenkét órát dolgozom. Azt hiszem, alkotni akaró munkatársaimmal együtt mindenkor a primitív gáncsoskodások kifinomult és kevésbé mûvészi változatai azok, amelyek bizony idõnként megviselnek minket. De..., tesszük a dolgunkat. Elkötelezetten és megszállottan.

-- Mire vagy igazán büszke eddiig sokéves természetvédelmi ténykedésed eredményei sorában?

-- Mindenekelõtt arra, hogy a nem éppen szívderítõ "babákkal" és papírkupacokkal együtt is a magyar természetvédelmet szolgálhatom. Aztán arra, hogy érdemi, tevõleges részese lehettem és lehetek annak a történelmi idõszaknak, amikor receptkönyv nélkül kellett és lehetett újat alkotni, s amikor régiószerte óriási erény megmenteni a menthetõt... Történetünk gazdag elõzményeken nyugszik. De gyökereiben más környezet jellemezte a múltat, s még a természetvédelmi szakmai "axiómák" is változtak a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején. Ebben az országban sajnos nem tartozik a dicsõ dolgok közé, ha eredményekrõl adunk számot. Sajátos nemzeti lelki ficam ez. Mert sok a kudarc is és elviselhetetlen a féltékenység, dúl a "dögöljön a szomszéd libája is" effektus. Pedig a kudarcok elviseléséhez éppenhogy tudnunk, hallatnunk kell sikereinkrõl is. Ugye meglepõdsz, ha azt mondom, annak idején magyar emberek fúrták meg a Hortobágyi Nemzeti Park világörökség jelölését? És mit szólnál, ha kiderülne, hogy az IUCN 1989-ben magyar "segédlettel" minõsítette át nemzeti parkjaink besorolását...? Én büszke vagyok kiváló, elkötelezett munkatársaimra. Aztán az eredményes megmozdulások között jegyzem, hogy elindíthattam néhány azóta is sikeres, szívet-lelket melengetõ országos természetvédelmi diákpályázatot, a tanösvény-programot. Hogy meglehetõsen sok közöm lehetett az ipolytarnóci "kövült õsvilág" Európa Diplomával kitüntetett feltárásához, kiépítéséhez, a Sziklakápolna újjávarázsolásához, a Ság-hegyi, a tihanyi tanösvények létrehozásához, a rózsadombi termálkarszt egyedülállóan izgalmas kutatási programjához, hogy Magyarországon légzõszervi betegségben szenvedõ gyerekek ezrei gyógyulhatnak ma már a barlangterápia jóvoltából. Büszke vagyok arra, hogy igazi csapatmunka részeseként európai színvonalú természetvédelmi jogszabályokat alkothattunk, s erõs ökológiai fékek mûködnek számos, 1990 óta született egyéb jogszabályban is. Elõkészítettük és "megvívtuk" Magyarország elsõ önálló törvényét a természet védelmérõl, júniusig létrehoztunk három új nemzeti parkot, s remélem, mire e sorok megjelennek, elmondhatom, hogy öt új nemzeti park születésénél bábáskodhattam. Büszke vagyok a hazai és a külföldi tudóstársadalommal, valamint a természetvédelemnek elkötelezett oktatói karral kialakított szoros kapcsolatainkra, amelynek eredményeként szépen halad Magyarország természeti állapotfelvételi programja, összeállt és indulásra kész a Nemzeti Biodiverzitás-monitoring Rendszer, elkészült a Nemzeti Természetmegõrzési Politika és a Nemzeti Természetvédelmi Alapterv címû dokumentum, amelyekre jövõnket szeretnénk építeni. Végtelen megtiszteltetésnek tartom, hogy elõadásokra hívnak, s oktathatok patinás felsõfokú intézményekben. A diák-közelség sok nehézségen átsegít. Aztán ha lassan is, de mûködik a Természetvédelmi Információs Rendszer és a körülményekhez képest hatékonyan ügyködik egy immár 180 fõs egységes küllemû, elég jól felszerelt, zömmel kiválóan kvalifikált szakemberekbõl álló természetvédelmi õrszolgálat. Részben külföldi segítséggel sikerült számottevõen lendíteni a természetvédelmi igazgatóságok infrastrukturális helyzetén, s a jelenlegi vitathatatlan hiányosságok mellett létszámukon is. Azt hiszem, a természetvédelem hivatásos állományának ma van hite és hitele határainkon túl is, szellemi, lelki és "de jure" ereje. Elfogadják vitaképes partnernek, s ez nagy szó. Volt szavunk a Duna-térségében és a drávai vízlépcsõk ügyében, s végre van szavunk a kis-balatoni történések alakulásában. Tenni tudtunk azért, hogy nemzeti parkjaink, rezervátumaink egyben maradjanak, s a háttérben voltak hathatósnak bizonyult eljárásaink bizonyos bányászati tevékenységek, repülõtér-építések, vasút- és autópálya-nyomvonalak kijelölésekor. Tudod, a mi tevékenységünk nem elhanyagolható része akkor eredményes, ha senki nem vesz észre semmi változást... Ha a hegyet nem fejtik le, az õsgyepet nem szántják föl, az autópályát nem arra vezetik, a vizes élõhelyet nem csapolják le, a fõváros maradék zöldfelületének töredékeit nem építik be. Szóval, nem mindig hálás és látványos közfeladat ez. De értékmentés a javából. Kár, hogy sokszor még azok sem "jegyzik", akiknek kellene. Az elmúlt években sokan idiótáknak néztek minket, hogy a vágóhidak, jól fizetõ külföldi kezek elõl nemzeti parkjainkba mentettük az õshonos magyar háziállatok legértékesebb állományának zömét. Ma feltûnõen sokan látnak ebben fantáziát. S ez így jó. Hja, és nézd majd meg azokat a nagyszerû élõhely-rekonstrukciókat, amelyek évek óta folynak a Hortobágyi-, a Kiskunsági-, a Fertõ-Hanság Nemzeti Parkban; vagy azokat, amelyeket külföldi és magyar pénzekbõl most indítunk Gemencen és másutt és most valami izgalmasan és forradalmian újat is elindítottunk a mezõgazdaság és a természetvédelem 20. századvégi harmonizációja jegyében. Errõl bõvebbet majd máskor. Talán ebbõl a kis hevenyészett, részleges számvetésbõl is kiderül: mi, a számunkra mérvadó külföldi természetvédelmi intézményekhez hasonlóan nem kormányzati-választási ciklusokra dolgozunk. Sok mindenben, ami ma "learatható", hosszú évek munkája fekszik. És sok-sok mai gyötrõdésünk termése - a hibák, kihagyások következményeivel együtt - majd évek múltán jelenik meg az eredménylistán.

Vissza a tartalomjegyzékhez