1604 mindig jeles esztendô volt a "Galilei-iparban". Ekkor írta a padovai professzor híres levelét Paolo Sarpinak: "Föltételezem (s tán majd bizonyítani is tudom), hogy a természetesen esô test abban az arányban növeli folyamatosan a velocitasját, amint a kiindulópontjától távozik..." Évekbe tellett, amíg bebizonyította, hogy a sebesség (amit igencsak nehéz volt kihámozni a velocitasból) nem a távolsággal, hanem az idôvel arányosan nô. De fontos volt ez az év azért is, mert ekkor tûnt fel a fényes és gyorsan halványuló új csillag, amirôl Galilei az év végén mérések alapján nagy föltûnést keltô elôadásokat tartott, amiket azon nyomban élesen támadott – többek közt – filozófiaprofesszor kollégája, Cesare Cremonini, aki miatt (vélte Domenico Berti nyomán a tudománytörténet-írás) 1611-ben elôször kezdett a Szent Hivatal Galilei körmire nézni: "Utána kell járni, hogy Cesare Cremonini Doktor elleni eljárásban említtetik-e Galilei, a filozófia és matematika professzora" olvasható az 1611. május 17-i ülés jegyzôkönyvében. "Errôl az eljárásról – fûzi Domenico Berti közléséhez tudós könyvében F. Reusch – csupán azt tudjuk, hogy kizárólag filozófiai kérdésekrôl volt benne szó. Galilei aligha kerülhetett ott olyan formában szóba, ami árthatott volna neki." A Galilei-pör aktáit napjainkban újra kiadó Maurice A. Finocchiaro is esupán ezt ismétli meg. Legutóbb azonban Antonio Poppi közölte a padovai Inkvizíciós Iroda 1604-es aktáiból a Cremoninire és Galileire vonatkozókat, amikbôl kiderül, hogy Galilei Cremoninitôl függetlenül, önmagáért is jókor magára vonta a Hivatal figyelmét, s ez a kitüntetô figyelem már kezdetekor se volt veszélytelen. (Amint ebbôl is látszik, a Galilei-kutatások befejezhetetlenek; a nagy Toszkán nyomán járva az ember pontosan ugyanúgy mindig fel lehet készülve meglepetésekre, mint a Természetben. Nagy T-vel, ahogyan az "emberrel" szemben J. N. P. írni szerette.) Kiderül az aktákból, hogy – mint mindig a Hivatal ügyintézésében – 1604-ben az eljárás Cremonini és Galilei ellen is szabályos feljelentésbôl indult ki. Pontosabban indult volna ki, ha közbe nem szól a Velencei Tanács. Szerenesére közbeszólt tekintélye teljes súlyával. Cremonininél – akit már 1599-ben is feljelentettek – felhívták a figyelmet a filozófus példamutató hitbuzgóságára: nem mulasztja el a templomba járást, a gyónást, a szent áldozást, így hát az ellene felhozott vádak biztos a feljelentô ellenszenvébôl és kompetencia-hiányából fakadnak. Még enyhébbnek ítélik a Galilei elleni vádakat; beszélni se érdemes róluk, hiszen "súlytalanok és semmit sem nyomnak a latban" (leggerissime e di nessuno momento). Maga a feljelentô, Galilei volt tanítványa és írnoka, Silvestro Pagnoni se állította különben, hogy Galilei súlyos hibát vagy pláne vétket követett el a hit ellen. Azt állította, hogy jó pénzért horoszkópokat vet; legutóbb például két gazdag németnek 70 illetve 60 líráért, s méghozzá rendkívüli meggyôzô erôvel érvel jóslatai pontossága mellett. A vallásos kötelességeit meg elhanyagolja; Pagnoni tizennyolc hónap alatt, amíg nála dolgozott, illetve lakott, mindössze egyetlenegyszer látta misére menni, akkor is üzleti ügyben; a mise idejében általában "velencei kurváját", Marinát látogatja. Padovai látogatása idején Galilei anyja is megerôsítette – állítja Pagnoni –, hogy fia sohasem gyónt, ami miatt az anya a Firenzei Hivatalnál állítólag már fel is jelentette fiát. De amikor a kihallgatáson az inkvizítor – meghallva, hogy Galilei élvezettel olvasgatja Aretino tiltott leveleit – valami súlyosabb, eretnekséggyanús vádat próbált kihúzni Pagnoniból, a feljelentô tiltakozott: "Rossz kereszténynek tartom, de ami a hit dolgát illeti, úgy vélem, hogy hívô." "Ilyen alapon – jegyzi meg a könyvet ismertetô William Monter – az Inkvizíció nem tudta és nem akarta folytatni az eljárást." Ebben azonban valószínûleg téved: az Inkvizíciós Bíróság – és melyik bíróság nem az, amelyik hitbéli, tudományos, politikai vagy közgazdasági véleményeket és meggyôzôdéseket firtat? – minden pört tud folytatni, amit akar; ezt Carlo Ginzburg szép, kicsi könyve, A sajt és a kukacok is szépen mutatja. Az inkvizíciós indulatnak azonban – ezt bizonyítja Cremonini és Galilei esete 1604-ben – gátat lehet vetni: egy kis politikai józanság, az államérdek felismerése (Velence ide sorolta a Padovai Egyetem színvonalát és szabadságát), a köztársaság következetes szembeszegülése a Vatikán hatalmi törekvéseivel visszavonulásra kényszerítette a bírákat. El kellett – egyelôre legalábbis – fogadniuk, hogy a vádak "súlytalanok és semmit sem nyomnak a latban".

Vissza a válogatáshoz