DIÁKPÁLYÁZAT

Amikor arról hallunk vagy olvasunk, hogy Budapest a gyógyvizek városa, akkor az emberek többségének általában elôször a budai forrásokra telepített híres fürdôk – Gellért, Király, Császár, Lukács, Rác, Rudas (1. ábra) – jutnak eszébe és csak kevesebben tudják, hogy a pesti oldalon található Európa legnagyobb gyógyfürdôje, a Széchenyi fürdô.

1. ábra. A budapesti fürdôk

Azt a különlegességet meg talán még kevesebben ismerik, hogy miközben büszkén mutogatjuk idelátogató külföldi vendégeinknek a Hôsök tere nevezetes szobrait és megállunk a tér közepén, akkor a lábunk alatt kb. egy kilométer mélységben ma is mûködik egy termálvizû forrás. Ez a tény már önmagában is elég érdekes ahhoz, hogy megpróbáljuk egy kicsit jobban megismerni a városligeti gyógyvizeket.

A mai Budapest területén az elsô településalkotók az illírek voltak, utánuk következtek a kelták, majd kb. 2000 évvel ezelôtt a rómaiak telepedtek le, akik sûrû csatornahálózatot, vízvezetéket és fürdôket építettek. Az Aquincumban feltárt fürdômaradványok is abban az idôben épültek. Találtak itt közfürdôket, férfi-nôi fürdôket, melyek szintén bizonyítékai a kor jelentôs fürdôkultúrájának. Aquincum vízvezetékeibe a mai Római strand területén lévô forrás vize került.

A Római Birodalom bukása után, a középkorban hanyatlásnak indult a fürdôélet. Ebben nagy szerepe lehetett a kereszténységnek is, ugyanis a katolikus egyház a meztelen test látványát elutasította, mondhatjuk, hogy fürdôellenes volt.

Az Árpád-házi királyok idejében már ismerték a budai gyógyforrásokat, és elismerték jelentôségüket. II. Endre az 1200-as évek elején lányának, Erzsébetnek kórházat építtetett a Gellérthegy lábánál, felismerve annak gyógyhatását.

Zsigmond király korában, amikor Buda lett a királyi székhely, a város virágzásával együtt a fürdôélet is felpezsdült. Az ekkor írt törvénykönyv már a társadalmi érintkezés jelentôs színhelyeként említi a nyilvános fürdôket. Ekkor épülhetett a ma is üzemelô Rác fürdô. Mátyás király uralkodása idején királyi fürdônek hívták, mert állítólag fedett folyosó kötötte össze a palotával. A török uralom másfél évszázada alatt sok forrás vizét használták meleg vizû fürdôk üzemeltetésére. Ezek azonban eltértek az igazi török fürdôktôl. Egyrészt e források annyira bôvizûek voltak, hogy nem kellett takarékoskodni a vízzel, másrészt az itteni török fürdôkultúra már a meglévô rómaival is keveredett. Ekkor épült a Rudas fürdô, amit valószínûleg Ali budai pasa építtetett, s a törökök ezt nevezték Zöldoszlopos fürdônek. A Király fürdô építését Szokoli Musztafa nevéhez kötik, holott ô csak befejezte. Arszlám pasa kezdett neki az építkezésnek, de közben megkapta a szultántól a selyemzsinórt, így nem érhette meg, hogy lássa az elkészült fürdôt. A római kori Császár fürdôt a XVI. században bôvítették, a törökök idejében Veli bég fürdôjének hívták. Miután a törököket kiûzték hazánkból, a fürdôkre nem fordítottak több gondot, a hazai fürdôkultúra hanyatlásnak indult. Újabb fellendülésre csak a XIX. században kerülhetett sor, melyre a tudományos-technikai fejlôdés, a balneológia és az orvostudomány eredményei teremtettek lehetôséget. A fürdôélet fellendülése egészen a második világháborúig tartott. Ekkorra már a távolabbi települések lakóit, sôt a külföldieket is megtalálhatjuk a budai fürdôkben.

1891-ben alakult meg az Országos Balneológiai Egyesület, melynek célja a hazai fürdôk és ásványvizek népszerûsítése, gyarapítása volt. Erre az idôszakra esnek Zsigmondy Vilmos munkálatai is, a margitszigeti és a városligeti artézi kutak fúrása.

A második világháború alatt a fürdôépületek nagy része kb. 40–60%-os károsodást szenvedett, egyet-kettôt be is kellett zárni. A felszabadulás után nem volt pénz a felújításra, néhányuk még ma sincs helyreállítva.

A Városligetrôl már a XIII. századból találhatunk feljegyzéseket, ami akkoriban a margitszigeti apácák birtoka volt, de a fokozatos terjeszkedés miatt Pest városának is szüksége lett volna rá. Szüntelenül folytak a birtokháborítási perek, végül a város tulajdonába került a terület. A pestiek legelônek használták, ezért kapta az Ökördûlô nevet. A XVIII. század végén Boráros János kezdeményezte a terület mulató- és üdülôhellyé alakítását, hogy közadakozásból formálják ligetté az Ökördûlôt. 1808-ban kezdôdött meg a dûlô kulturált parkká alakítása, majd a XIX. század végére, a millenniumra elnyerte csaknem mai formáját.

A Városliget átalakítása közben, az 1870-es években Zsigmondy Vilmos kidolgozott egy elképzelést, mely szerint a Budai-hegységet alkotó vízhordó dolomitréteg Pestre is áthúzódik, így a pesti oldalon is kell hogy legyen hévíz, csak a kéregmozgások miatt mélyebben, mint Budán (2. ábra).

2. ábra. Budapest nyugat-keleti irányú földtani szelvénye

Zsigmondy Vilmos terveit nagyon nehezen fogadták el, mert senki nem hitt az elméleteiben, és bizonyítani sem lehetett ôket. Zsigmondy még azt is vállalta volna, hogy saját költségén fúratja meg az artézi kutat, ha a város nem járul hozzá anyagilag, csak az engedélyt adják meg. Mivel Pesten a vízellátás egészségtelen volt és korszerûtlen, a kolera is kezdte felütni a fejét, a Városligeti-tavat fel kellett frissíteni, valamint a földek öntözéséhez is kellett volna a víz. Így a város végül is engedélyezte és anyagilag is támogatta a fúrást. A munkát gôzgéppel, száraz fúrási eljárással, ütvefúró berendezéssel végezték. Egyszerû eszközökkel dolgoztak, ezért több akadályba is ütköztek, pl.: nem voltak elég erôsek a csövek, nagyon nehezen tudták összetörni a kôzeteket. 924,8 méter mélyen észleltek elôször felszálló vizet 1877. június 4-én. Késôbb 929,8 méterrôl napi 432 hl, 43 fokos vizet termeltek ki, majd 936 méteren napi 1920 hl 64 fokos, 1878. január 21-én napi 11 917 hl 73,8 fokos víz tört fel a felszínre. Ebbôl a kútból homokon, kavicson és kiscelli agyagon keresztül tör föl a víz. 970 méteren felsô triász vízzáró réteg található. Ez a majdnem 1 km mélységû kút, a Városligeti I. kút (3. ábra) a világ legmélyebb artézi kútja. Zsigmondy Vilmos az alábbiakat írta 1878-ban megjelent, "A városligeti artézi kút Budapesten" címû könyvében:

3. ábra. A városligeti I. sz. kút

"A kútból hatalmas erôvel kiömlô víz kristálytiszta és színtelen, és a feltóduló gázok nagy mennyiségétôl mintegy forrni látszik. A kifolyó víz rövid idô alatt minden tárgyat, mellyel érintkezésbe jô, kéreggel von be, mely piszkosfehér színû, mészpát keménységû, réteges tömegeket képez, melyek a Gellért-hegytôl Pomázig elôforduló hatalmas mésztufa-lerakódmánnyal mindenben megegyeznek. A hévforrás elôleges vegyelemzése még a fúrás folyamatja alatt Molnár János gyógyszerész úr által, aki a hazai ásványvizeink megvizsgálása körül magának nagy érdemeket szervezett, foganatosíttatván, ezen vegyelemzés a gyógyszerészeti hetilap 1877. évi 51. számában tétetett közzé."

A forrás vize elôször a Városligeti-tóba ömlött, azután átvezették alatta az ún. Nádor-szigetre, ami a mai Széchenyi gyógyfürdô és környéke. 1881-ben kezdetleges fürdôt létesítettek a víz gyógyászati célokra való felhasználása érdekében. Az 1885-ben készült feljegyzésekben kádfürdôkrôl számolnak be a szerzôk. A nagy látogatottság miatt ezt az épületet ki kellett bôvíteni és fel kellett újítani. A városatyák Chiegler Gyôzô terveit fogadták el, amelyek alapján a gyógyfürdô építése 1909-ben megkezdôdött. A fürdôt 1913. június 16-án nyitották meg.

4. ábra. A Városligeti II. sz. kút

A neobarokk stílusú épülethez az 1920-as években korszerû strandfürdôt építettek Francsek Imre tervei alapján. A kibôvített strand- és gyógyfürdôt – ami 1,92 hektár beépített területet jelent – 1927-ben adták át a nagyközönségnek. Ekkor kiderült, hogy a Városligeti I. forrás vize nem elegendô e nagy fürdô fenntartásához és üzemeltetéséhez, ezért több vizsgálat elvégzése után 1936-ban megkezdték a második kút fúrását (4. ábra). 1256,1 m mélyen 76 fokos gyógyvizet találtak, amibôl 24 óránként 6000 köbméter tört a felszínre. A második fúrás homokkôn, homokon, márgán, bauxitos agyagon, dolomiton és mészkövön is keresztülhaladt, majd a 200 millió éves dachsteini mészkôben állt meg. A mészkô és a dolomit önmagukban vízzáró kôzetek, de mivel rideg tömbben állnak, a földkéreg mozgásainak hatására felaprózódhatnak, majd egészen elmorzsolódhatnak, így a víz behatolhat a repedésekbe. Ha ez a víz szénsavas, akkor fel is oldja a kôzeteket, hatalmas víztárolókat alkotva. Ilyen tárolórendszer alakult ki Budapest felszíne alatt, ennek része a második városligeti kút vize is. Ezt a forrást nevezték el Szent István-forrásnak, s vizét Európa legmelegebb kénes gyógyvizeként tartják számon.

A két forrás vize típusos termális mélykarsztvíz a Föld mélyebb rétegeibôl származó, a közönséges víznél koncentráltabb, töményebb, min. 1000 mg oldott ásványi anyagot tartalmaz literenként. Alkotórészei gyógyászatilag igen aktívak (pl.: lítium, mangán, metabórsav) és mivei 20 fok fölötti a hômérséklete, termálvíz (5. ábra). A források összetételt a 6. ábra szemlélteti, az 1957-es oldottanyag-tartalom mérések összehasonlítása alapján. A Széchenyi fürdôt tápláló II. forrás oldottanyagtartalmának 1997-ban mért értékei nyomán, kiegészítve a saját vizsgálataim eredményeivel, megállapíthatjuk, hogy a II. kút lényeges összetevôinek egy literre vonatkoztatott értéke 1957 és 1997 között gyakorlatilag nem változott. Az elvégzett vizsgálatok eredményei szerint a saját mintában a magnéziumszint magasabb, a többi vizsgált anyag mennyisége pedig jó közelítéssel megegyezik a fürdôben is feltüntetett hivatalos értékkel.

5. ábra. A források vízbôfokai (1993-ig)	6. ábra. A Városligeti I. és II. forrás összetételének összehasonlítása

A városligeti gyógyvíz alkáliákat tartalmaz, kalciumos, magnéziumos, hidrogén-karbonátos, kloridos, szulfátos hévíz. Fluorid- és metakovasav-tartalma is jelentôs. A szervezet számára igen fontos kén is lényeges alkotóeleme ennek a víznek. Karbonszulfid alakjában van jelen és csak lassú bomlás során lesz belôle kén-hidrogén. Így a kéntartalom nem illan el belôle olyan hirtelen, mint a tisztán kén-hidrogénes vizekbôl. A fürdô vizében jelentôs mennyiségû, gáz alakban jelen lévô radioaktív anyag van. Ez a bôrön át felszívódva, vagy a levegôbôl belélegezve fejtheti ki jótékony hatását. A rádiumés tóriumsók tartós hatást gyakorolnak a szervezetre, hiszen a sejtek mûködését mélyrehatóan befolyásolják. Ezekben a gyógyvizekben a rádium-emanáció sokkal kisebb annál, mint hogy sugárártalmakat okozzon, de elég ahhoz, hogy a szervezet életfolyamataira serkentôleg hasson, teljesítôképességünket fenntartó belsô kiválasztású mirigyeink mûködését fokozza, a gyulladások folyamatos gyógyulását elôsegítse, a fájdalmakat csillapítsa, és hogy a régi, elhúzódó krónikus gyulladásos folyamatok gyógyulását gyorsítsa. A gyulladás kezelésénél nem kell félni attól, hogy a víz esetleg újra fellobbantja azt.

A víz mechanikai hatásait már az ókorban is kihasználták. A fürdôvíz felhajtóereje következtében beálló súlycsökkenés tehermentesíti a mozgásszerveket, csökkenti az izommunkát, az ízületek megterhelését. Sok olyan beteg van, aki szárazföldön majdnem teljesen mozgásképtelen, de vízben egészen jól mozgatja végtagjait. Az ilyen betegek izmainak, ízületeinek és beidegzésének gyakorlása a vízben könnyûvé válik, ez pedig számos betegség (ortopédiai betegségek, gerincmegbetegedések, balesetben szerzett mozgásszervi bántalmak, törések, ficamok, ízületi megbetegedések) vagy sérülés utáni állapot kezelésében igen jól hasznosítható.

Ezen kívül még nagyon sok betegség gyógyítására, enyhítésére alkalmas. A gyógyvíz alkotóelemei a fürdés közben a bôrön át fejtik ki kémiai hatásukat. A bôrbe jutó anyagok egy része a bôrön változatlanul áthatol, majd a véráramba kerülve, a szervezet távolabbi részeibe eljutva, ott fejti ki hatását. Az alkotóelemek másik része még a bôrben megkötôdik, és ott olyan változásokat hoz létre, melyek vagy idegi úton, vagy a vér közvetítésével érvényesülnek a különbözô szervekben. Belsôleg az ásványvizek hatásmechanizmusa azon alapszik, hogy az ivókúra során a szervezetbe kerülô, kis mennyiségi változásokat okozó ásványi anyagok a szervekben összegzôdnek és minôségi változásokat hoznak létre. A felvett anyagok beépülnek a fehérjemolekulákba, így szabályozzák a szervezet sav-bázis egyensúlyát, fontos szerepük van az anyagcsere-folyamatokban, és különbözô kémiai reakciókban vesznek részt.

A fürdôben ma már csak a Városligeti II. forrás, a Szt. István-forrás vizét hasznosítják. A fürdônek csak napi 4000 köbméter gyógyvízre van szüksége, a többit más uszodák használják. Az egyes kút vizével már csak középületeket fûtenek. A budapesti fürdôk üzemeltetése általában nem gazdaságos. Látható azonban, hogy a komplex módon megépített, tehát szállodát, uszodákat, szaunákat együtt magukbafoglaló épületek nagyon kedveltek. Majdnem minden budapesti fürdônek, így a Széchenyinek is van kialakult vendégköre, ami nemcsak fôvárosiakból, hanem vidékiekbôl, sôt külföldiekbôl is áll! Ugyanakkor van egy sajátos légköre, valamint a hagyományokat tiszteletben tartó, hozzáértô szakembergárdája is. Mára a leromlott állapotok és a minôség hiánya a külföldi betegeket és üdülni vágyókat a belvárosi, felújított, szórakozó- és mulatóhelyekkel egybekötött fürdôkbe riasztja a külvárosi patinás, gyönyörû, mûemlék épületekbôl. Ha azonban ezeket a fürdôket egy kicsit korszerûsítenék, még a jövôben sem kellene attól félni, hogy a vendégek száma megcsappan. Nem kellene túl nagy ráfordítás, hiszen csak apróságok hiányoznak. Csak a külsôségeket méltóvá kellene tenni a belsô értékekhez, hiszen a szolgáltatások kielégítôek: orvos, gyógytornász, masszôr figyel a gyógyulni vágyókra. Itt Pesten is meg lehetne valósítani azt, amit Budán és a Duna partján sikerült, ki lehetne alakítani ugyanolyan gyógykomplexumot, mint amilyenek ott is vannak. Talán nem folyna el az a jóval több, mint napi 2000 köbméter forrásvíz feleslegesen, ami máshol talán nemzeti kincsnek számítana.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani dr. Horváth Reménynek, a Széchenyi gyógyfürdô nappali kórháza fôorvosának; dr. Bittó Andrásnak és munkatársainak, az Orzságos Közegészségügyi Intézet dolgozóinak; Prokopovitsch Ottónak; tanáraimnak: Tóth Piroskának és Magi Istvánnénak; Tahy Ágnesnek, aki a vizek elemzésébe engedett bepillantani; a Széchenyi fürdô egyik alkalmazottjának, aki az ivókútnát dolgozik és a könyvét kölcsönadta és édesapámnak, aki a pályázat létrehozásában segítségemre volt.

Az Önálló kutatások kategória III. díjas írása

Vissza a tartalomjegyzékhez