Újabb hazai „rákellenes világszenzáció”-val szolgált a média augusztus 20-a körüli napokban. Az újdonság látszatát keltette néhány figyelemfelkeltõ írás a napisajtóban, majd egy, a tévében sugárzott film (A reménység 42 foka). Egy magyar készülékrõl szóltak a hírek, mellyel a daganatos betegek eredményesen kezelhetõk, egyelõre csak külföldön, elsõsorban Németországban, mert közel egy évtizedes együttmûködés keretében csak ott forgalmazható a magyar találmány. A test teljes vagy részleges felmelegítésérõl, a hipertermiáról van szó, amelyet „az illetékes hazai körök nálunk mindeddig elutasítottak”. A média nem hagyott kétséget az olvasóban és a nézõben, hogy valamennyi daganatféleség mellékhatás nélkül eredményesen kezelhetõ, s hogy egyre többen térnek haza külföldrõl gyógyultan. A híradósok ugyanakkor nem közöltek adatokat a kezelés mérhetõ eredményeirõl, nem említették sem a javulást mutató, sem az esetleg gyógyultnak minõsített betegek arányát, nélkülöztek minden tudományos igényt.

  A lokális (helyi) hipertermia közel fél évszázados eljárás, amelynek alkalmazásával világszerte, nálunk is, sokan foglalkoztak, s azt jelenleg is alkalmazzák bizonyos daganatok komplex kezelésében, a sebészi, a sugár- és a gyógyszeres kezeléssel együtt, tehát kombinált terápia formájában. A melegítés technikájának a fejlesztésével is törekszenek az eredmények javítására. Az 1990-es évek eleje óta szakmai fórumok és az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) tudomásával és támogatásával nálunk is több helyen gyûjtik a tapasztalatokat a helyi hipertermiával, bizonyos betegségek komplex ellátásában. Átütõ eredmények a világon sehol nem születtek, de bizonyos daganatféleségeknél kedvezõ tapasztalatokról többen beszámoltak. A hipertermia ma még nem sorolható a bizonyított gyógyhatású, az ún. evidenciákon alapuló gyógyító eljárások közé, de az arra alkalmasnak minõsített központokban –engedéllyel – használható beavatkozás. Újszerû alkalmazása az egésztest-hipertermia, melynek használatához kérelmet elõször 1999. szeptember 6-án, tehát az országos érdeklõdést kiváltó tévémûsor után nyújtottak be az ETT-hez. Egy héten belül megszületett a válasz: olyan szakmai protokoll elõkészítését kérte az ETT, amelynek alapján, ugyanúgy, mint Németországban (ott jelenleg három helyen), a kísérletes jellegû vizsgálatok elvégezhetõk. Az ilyen típusú kísérleteknek nálunk sincs akadálya, ha azokat a világszerte elfogadott szakmai szabályok szerint végzik.

  A hazai médiában a közelmúltban felröppent hírek és a hipertermiával kapcsolatos tények között szembetûnõ az ellentmondás. A film és a sajtó azt a látszatot (s azt a hitet) kelti, hogy van a jelenleg nálunk alkalmazott módszereknél jobb eljárás, mely valamennyi daganatos betegséget gyógyít, nincs kellemetlen mellékhatása, de a hozzá szükséges eszközt, bár magyar fizikus találmánya, csak külföldön használják, és az eljárás – a hazai szakmai fórumok érdektelensége miatt – csak Németországban (és többhelyt külföldön) érhetõ el. A betegek, a hozzátartozók, a laikusok helytelen, félrevezetõ tájékoztatása kedvezõtlen általános, s akár nagyon súlyos, konkrét, egyéneket érintõ következményekkel jár. De nem szolgálja sérülékeny egészségügyi kultúránkat és annak kedvezõnek aligha mondható nemzetközi megítélését sem.

  Az ETT ismételten felhívja a figyelmet a korszerû és korrekt tudományos ismeretterjesztés fontosságára, s a kérdéses feladatot vállaló és gyakorló médiaszakemberek felelõsségére. Soha nagyobb szükség nem volt az egészségügyi kultúránk fejlesztésére, a tudományos világnézet erõsítésére és terjesztésére, az egészségügyet támogató és javító valamennyi jó ügy önzetlen szolgálatára. A tudományos újságíróknak küzdeniük kell a vagyonközpontú értékrend kialakulása, valamint az erkölcs és a tudás társadalmi méretû csökkenése ellen. A médiumok számos, leginkább a televízióból közismertté vált nem kellõen kritikus megnyilvánulásának, elsõsorban bizonyos praktikák népszerûsítésének a káros következményei beláthatatlanok. A hipertermiának, egy ismert, régóta alkalmazott, esetenként ígéretes eljárásnak a torz, helytelen bemutatása és kritikátlan ajánlása aligha szerencsés, de máskor a sarlatánság, a kuruzslás fogalmát kimerítõ eljárások, alaptalanul gyógyhatásúnak minõsített eszközök és szerek népszerûsítése még nagyobb bajok forrása lehet. Ki tudja, hogy hányan voltak és vannak a megtévesztettek, a félrevezetettek, hányan vesztek el a hatásos gyógykezelés mellõzése miatt, becsülhetõ-e az anyagi kár, nélkülözhetõ-e az egészségügy megannyi területén hiányzó sok millió forint. A helyét keresõ, jó szándékú természetgyógyászoknak is sokat ártanak a hiszékenység telhetetlen, nyerészkedõ vámszedõi.

  Nagy szükség van médiánkban a korszerû és a korrekt tudományos ismeretterjesztésre. Ez lehet a leghatékonyabb fegyver az emberek, fõleg a betegek jóhiszemûségével, kiszolgáltatott helyzetével, tájékozatlanságával visszaélõ áltudománnyal szemben.