A központi érettségi-felvételi írásbelirendszer bevezetése óta biológiából a legtöbb helyre közös írásbeli dolgozatot kell készíteni a felvételizõ diákoknak. Ebben az évben (az orvosi egyetemek karait önálló intézményeknek számolva) éppen negyven intézmény íratott központi dolgozatot. Az ezekkel a felvételikkel kapcsolatos – sajnos nem alaptalan – negatív vélemények jószerivel a központi dolgozatokkal egyidõsek. Pedig ez nem törvényszerû, más tantárgyakból sokkal ritkábban hallani kifogásokat. Az 1994-es országos botrány után – amikor a javítás során kiderült, hogy néhány feladat nem az érvényben lévõ tanterv alapján készült – a kérdések 30%-át törölték, majd az egyetemeken és fõiskolákon, valamint a középiskolákban újra kellett javítani valamennyi dolgozatot. Sõt, késõbb a korrekció korrekciója miatt harmadszor is át kellett nézni az írásbeliket. Okkal-joggal gondolhatta volna mindenki, hogy ennél nagyobb zûr már nem lehet, valamiféle megújulás lesz. Sajnos a közös biológiafelvételi korábban kitaposott rossz útjáról ezt követõen sem sikerült kilépni, mint ahogyan erre a neves tanár, tankönyvszerzõ, Berend Mihály négy évvel ezelõtt e lap hasábjain – minden hivatalos visszhang nélkül – már rámutatott (BerendMihály: Újra forog a mókuskerék, avagy gondolatok a biológia egyetemi felvételi vizsgákról. Természet Világa, 1995. 42. old.).

1995-ben bíztak meg elõször azzal a megtisztelõ feladattal, hogy a Magyar Televízió érettségi elõkészítõ mûsorának, a Repetának biológiatanáraként, az írásbelit követõen a helyes megoldásokat másnap délután vagy még aznap késõ éjjel, a nyilvánossággal ismertessem. Õszintén megmondom, ez közel sem könnyû feladat. Egyrészt azért, mert én sohasem csak a megoldási útmutatóban szereplõ válaszok felolvasására törekedtem, hanem a szûkre szabott mûsoridõben arra is, hogy lehetõleg elmagyarázzam, miért éppen az a helyes megoldás. Másrészt azért, mert mind többször kerültem skizofrén állapotba, olyan megoldásokat kellett volna ugyanis ismertetnem, amelyekkel magam sem értek egyet.

Mielõtt továbblépnénk, hadd ejtsek pár szót arról, hol, mikor, hogyan és milyen körülmények között jutok a felvételi feladatokhoz. A munka azzal kezdõdik, hogy segítõmmel (Szászné Heszlényi Judit tanárnõvel) a központi írásbeli idõpontjában megjelenek a Felvételi Irodában. (Ez az Oktatási Minisztérium alá rendelt intézmény fogja össze és szervezi a közös érettségi vizsgákat.) Itt jelentkezem, és abban az idõben, amikor a diákok megkezdik a munkát, én is megkapom a feladatlapot. Ugyanúgy három órám van a megoldásukra, mint a diákoknak, a szobát nem hagyhatom el, nem beszélhetek senkivel, csak a felvételi feladatokat összeállító bizottság tagjaival. Elvileg ugyanis észrevételt tehetek a feladatokkal kapcsolatban. Hangsúlyozom, elvileg! Hiszen én a Magyar Televízió független, felkért megbízottja, egy mûsor szereplõje vagyok, aki semmiféle hierarchikus viszonyban nem állok sem a minisztériummal, sem a bizottsággal. Véleményezési jogom tehát teljesen formális, érdemi beleszólásra egyáltalán nincs lehetõség, hiszen a bizottság dönti el, hogy a véleményemet akceptálja-e vagy sem.

De térjünk vissza a lényegre! Évek óta telefonhívások és levelek özönét kapom a kedves kollégáktól, sõt a Repeta címére a diákoktól is a központi feladatmegoldás után, melyekben észrevételeiket, véleményeiket írják meg: túlnyomó többségük bizony helytálló. A legtöbb kifogás a kollégáktól amiatt érkezik, hogy a jól felkészült diákok is csak hihetetlenül alacsony pontszámokat érnek el, amelyekrõl késõbb persze kiderül, hogy a többiekkel összevetve nem is olyan rossz eredmény. Mi ennek a „sikertelenségnek” az oka? Próbáljunk meg kiiktatni minden szubjektivizmust, legyünk tömörek és objektívek. Elemezzük (a Felvételi Iroda adatainak segítségével) a központi érettségi-felvételi dolgozatokat a tényleges teljesítmények oldaláról.

A Felvételi Iroda jóvoltából rendelkezésemre állnak az 1995–1999 közötti érettségi-felvételi dolgozatok országos eredményei. A teljes statisztika, hogy hány dolgozatot írtak, melyik egyetemen, fõiskolán hány 15, 14, 13 stb. pontos dolgozat született, mennyi az országos átlag.

Mielõtt rátérnék az 1999-es dolgozatok eredményeinek elemzésére, végezzünk el gondolatban egy fiktív kísérletet. Válasszunk ki 4677 18 éves, biológiát tanuló diákot teljesen véletlenszerûen az országban, és írassunk velük biológia-szintfelmérõ dolgozatot. Ezek eredményeit a felvételi érettségi írásbeli szabályai szerint 0-tól 15 pontig értékeljük. A 0 pont a javítási szabályok szerint természetesen nem nulla teljesítmény, mert a 30%-ot el nem ért diákok munkáit minõsítjük így. A 15 pont sem a maximális teljesítmény, hiszen 90%-os teljesítményért már 15 pont jár.

A felméréseinkben „részt vevõk” között nyilvánvalóan lesznek olyan diákok, akik buták és lusták, nem érdekli õket a biológia, nem is tanulják, és a teljesítményük 30% alatt marad. Lesznek olyanok is, akik szeretik a biológiát, esetleg a továbbiakban is tanulni szeretnék, ezeknek a diákoknak a teljesítménye 90% fölé fog kerülni. A dolgozatok túlnyomó többsége azonban a két szélsõ érték között lesz, és a valószínûségszámítás törvényei alapján a véletlenül kiválasztott tanulói populáció teljesítménye többé-kevésbé egy Gauss-görbe szerinti megoszlást fog mutatni (1. ábra).
 
 

1. ábra. A tanulók eredményei véletlenszerû kiválasztás esetén	2. ábra. A szaktárgyakból felkészült tanulók  eredményei

Most hajtsuk végre ezt a gondolatkísérletet úgy, hogy a 4677 diákot irányított szelekcióval választjuk ki. Azaz csupán olyan diákok közül választunk, akiket érdekel a biológia, így ebbõl a tantárgyból az átlagosnál jobban felkészültek. Könnyû belátni, hogy most is egy Gauss-görbe szerinti megoszlást fogunk kapni, hiszen a tanulók felkészültsége ezúttal sem lesz egyforma, a teljesítményeik azonban eltolódnak a maximum irányába: 30% alatti dolgozat nem vagy elenyészõen kevés lesz, a 90% feletti teljesítmény viszont jóval több, mint véletlenszerû kiválasztás esetén (2. ábra).

Mindezek figyelembevételével vizsgáljuk meg a központi érettségi-felvételi dolgozatok idei eredményét. Összesen 4677 tanuló írt dolgozatot, teljesítményüket a 3. ábrán látjuk.
 
 

3. ábra. Az 1999. évi közös írásbeli érettségi- felvételi dolgozatok pontszámai	4. ábra. Az 1999. évi közös írásbeli érettségi- felvételi dolgozatok százalékos megoszlása

A központi dolgozatok eredményei jobban hasonlítanak egy negatív szelekcióval kiválasztott tanulói populáció felmérésének eredményéhez. Elképesztõ, ugye? Még megdöbbentõbb a kép, ha oszlopdiagramon elemezzük a teljesítmények %-os megoszlását (4. ábra). 15 pontos, azaz 90% feletti teljesítményt a közös érettségi-írásbeli vizsgán mindössze 0,57% tanuló ért el! Ha ezt az eredményt elosztjuk a 40 központi dolgozatot írató intézmény között, egy egyetemre vagy fõiskolára kb. 0,01% ilyen teljesítmény jut! A 60% – azaz a jeles érettségi szintjét a tanulók mindössze 9,5% tudta elérni.

Az adatok önmagukért beszélnek. És ez még egy jó eredmény! 1997-ben 5054 tanuló írt közös felvételi dolgozatot, ebbõl összesen 24 fõ, azaz 0,40% volt képes 90% feletti teljesítményre, még alacsonyabb volt az átlageredmény, az egy intézményre jutó 90%-os teljesítmény pedig 0,006%.

Az ilyen katasztrofálisan rossz eredménynek három oka lehet:

1.Valamennyi magyar középiskolai biológiatanár abszolút alkalmatlan a pályára, mert képtelen a gondjaira bízott diákokat sikeresen felkészíteni. Ez ügyben nem szívesen nyilatkozom, mert magam is középiskolai biológiatanár vagyok, emiatt az a vád érhet, hogy elfogultan ítélem meg a helyzetet. Tény azonban: a két nagy középiskolai tanulmányi versenyen, a 9. és 10. osztályosok (régi számozással elsõ és második gimnázium) számára kiírt országos Kitaibel Pál középiskolai tanulmányi versenyen, valamint a 11. és 12. osztályosok (régi számozással harmadik és negyedik gimnázium) országos középiskolai tanulmányi versenyen, amelyben a döntõ nyilvános, tehát bárki végignézheti a laborgyakorlatot, végighallgathatja a szóbeli feleleteket, meggyõzõdhet arról, hogy a tanulók nagyszerûen felkészültek. Ezekre a versenyekre pedig ugyanazok a tanárok készítik fel a diákokat, mint a felvételi írásbelire.

2.Valamennyi, biológiából felvételizõ magyar diák buta és lusta, nem tud és nem is hajlandó a felvételi vizsgára készülni. Nézzük meg azonban az 1999-ben biológia központi írásbeli érettségi dolgozatot írt tanulók másik felvételi tárgyból elért eredményeit is. Példaként álljon itt egy konkrét számadat: a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem biológiai felvételi dolgozatai között 90% feletti teljesítmény egyetlenegy sem volt! Fizikából ezzel szemben 18 tanuló ért el 15 pontot! 85% felett két biológiadolgozat született, fizikából viszont 9. Ez azt jelenti, hogy 85% felett biológiából összesen kettõ, fizikából viszont 27 tanuló teljesített. A fizikaszakos kollégák szerint a központi dolgozat idén nem volt könnyû, viszont korrekt volt, és ez a lényeg!

3. A harmadik lehetõség, amirõl az illetékesek a számtalan jelzés ellenére sem hajlandók tudomást venni: a biológia központi írásbeli dolgozatok évek óta teljesen alkalmatlanok funkciójuk ellátására. Nem mérik ugyanis (vagy nem reálisan mérik) a tanulók felkészültségét.

Ez elsõsorban a felsõoktatási intézményeket hozza kínos helyzetbe, mert a lefelé nivelláló feladatsorok lehetetlenné teszik a valóban tehetségesek kiválasztását. Hiszen gondoljuk el, hogy ha a felvételi bizottság legfeljebb 80 tanulót vehet fel, milyen helyzetbe kerül, ha a tíz pont feletti (60%-os teljesítmény!) eredményt elért jelöltek száma 10-12, majd ezekhez kell hozzáválogatni mondjuk 150 7-8 pontos tanulóból még hatvanat! Irreálissá válnak az érettségi jegyek is, hiszen a középiskolában az érettségi vizsgát tevõ, nem felvételizõ diák sokkal könnyebben szerez jelest, mint egy felvételi vizsgát kockáztató, akár egy jó érdemjegyet.

Joggal vetõdik fel a kérdés: valóban ennyire alkalmatlanok a központi biológia feladatsorok, és ha igen, mi ennek az oka?

Erre nem egyszerû a válasz. Néhány dolog azonban tény.

1.Évrõl évre, rendszeresen bekerül a feladatok közé egy-két teljesen rossz, durva szakmai hibát tartalmazó, amelybõl, ha a tanuló a végén ki is „mászik”, rengeteg idõt veszít, mert fel sem meri tételezni, hogy eleve rossz a feladat, és valami nagy beugratást sejt.

5. ábra. „Melyik rendszertani  osztályba tartozik a növény, és ez mibõl állapítható meg?”

Az 1999-es feladatsorban ilyen volt a III. feladat, egy rajzos ábra elemzése (5. ábra). A második alkérdés úgy hangzott: „Melyik rendszertani osztályba tartozik a növény, és ez mibõl állapítható meg?” A válasz: egyszikû, mert a virágtakaró egynemû.

Nagyon érdekelne, hogy ez utóbbi honnan látszik? Ugyanis az egynemû virágtakaró nem azt jelenti, hogy egyetlen takarólevélkör van, hanem éppen azt, hogy kettõ, de az a kettõ egyforma. Ennek megfelelõen a botanikában egy kicsit is jártas diák megzavarodik a rajz láttán, hiszen a képen egy hiányos virág van, amelynek a porzói is hiányzanak (erre késõbb rá is kérdez a feladat). Ha egyszer az ivarlevelek hiányosak, miért ne lehetne hiányos a takarólevélkör is, talán éppen ez a feladatban a buktató. A tanuló elbizonytalanodik, pedig a hiba nem az õ készülékében van. Hiszen már a Kitaibel-versenyre megtanulta, hogy például a kétszikû kökörcsineknek lepellevele van, a hunyorok csészelevelei nagyok, színesek, a sziromlevelek pedig hiányzanak, mert mézfejtõkké redukálódtak, a külsõ vagy belsõ takarólevélkör az egyszikûeknél és a kétszikûeknél egyaránt redukálódhat. (Megjegyzem, többen válaszolták azt, hogy a virág egyszikû, indoknak azonban azt írták, hogy azért, mert tulipánra emlékeztet, vagy mert a bibe három termõlevélbõl nõtt össze. A javítási útmutató szerint persze ezekért nem járt pont, nem beszélve arról, hogy ha a rajz hosszmetszet, akkor a bibe nem három termõlevélbõl nõtt össze, hanem felülnézetben kör alakú, amely felszínén bemélyed és a közepén pedig egy kúpszerû kiemelkedés van. Hogy mitõl egyszikû ez a virág, a mai napig sem tudhatjuk.)

Ugyanilyen durva szakmai hiba volt az 1997-es feladatlapon. Ebben egy táplálkozási hálózatot kellett összerakni. A körök a feladat szerint populációkat szimbolizálnak, a nyilak pedig az anyagáramlás irányát mutatják. A feladatot csak az a jelölt tudta jól megoldani, aki abból indult ki, hogy a táplálkozási hálózatban a lebontószervezetek testanyagai közvetlenül a felépítõszervezetekbe jutnak. És még lehetne folytatni a sort.

2. Az utóbbi években többször, így az 1997-es és az 1999-es feladatsorban is szerepelt trihibrid öröklésmenettel foglalkozó genetikai feladat. Tudomásul kellene venni, hogy a központi dolgozat érettségi vizsga is, amelyre a Gimnáziumi érettségi vizsgaszabályzat (GÉV) elõírásai érvényesek. Eszerint az érettségi vizsgán csak a tantervben szereplõ anyag kérdezhetõ. Trihibrid öröklésmenet pedig a tantervben nem szerepel.

3. A feladatok egy része évrõl évre nem egyértelmû. Csak a pontozási útmutató alapján jön rá sokszor a tanár is, mit is kellett volna válaszolni. Ezért aztán a tanulók, biztos, ami biztos, rengeteget írnak teljesen feleslegesen. Ha pedig a feladatnak több jó megoldása is van, egyáltalán nem biztos, hogy az alternatív megoldásért a pontok megadhatók.

4. Mindehhez jött idén a pontlevonósdi. Mindjárt az elsõ feladatban kap a jelölt egy életveszélyes fenyegetést: a hibás válaszokért pontlevonás jár! Az amúgy is ideges, feszült diák keze ettõl kezdve remegni kezd. Sokan elmondták, inkább nem írták le azt, amiben bizonytalanok voltak, nehogy azt is elveszítsék, amit biztos tudásukért kiérdemelnek. (Hogy a pontlevonósdi szabályát mennyire zavarosan, félreérthetõ módon ismertették a megoldási útmutatóban, azt az is bizonyítja, hogy ahány egyetem, fõiskola, gimnázium volt, annyiféle módon értelmezték. Egyik egyetemünk, miután a pontlevonások utáni katasztrofális eredményeket meglátta, újrajavíttatta a dolgozatokat pontlevonás nélkül. Egy másik neves orvostudományi egyetem, az autonómiára hivatkozva, a megadott útmutatót (a diákok érdekében) alaposan átdolgozva javította ki a dolgozatokat. Sajnos ezek a nagyon is jó szándékú döntések sem igazán szerencsés megoldások, mert mentek is vissza a diákok a középiskolába, felelõsségre vonva gimnáziumi tanárukat, hogyan lehet az, hogy az általa kijavított dolgozat csak 9 pontos és jó érettségi minõsítésû, míg az egyetemen ugyanezért már 11 pontot adtak, ami a jeles küszöb felett van.

5. Az írásbeli dolgozat tartalmilag túlméretezett. A gyerekek folyamatosan, gondolkozás nélkül, gépként írnak, a feladatokat átnézni, esetleg újra végiggondolni szinte nincs is lehetõségük.

A további felsorolás helyett álljon itt egy, a Felvételi Iroda számára idén megküldött egyetemi véleménybõl egy idézet:

„A konkrét feladat a legtöbb kérdésben felületes, a hozzá tartozó ismeretanyagnak nem a lényegi részét, hanem apró részleteit kéri vissza. Így a jelöltek gondolkodóképességének, logikai, elemzõképességének megítélésére a feladatok döntõ része nem alkalmas. Nem tartjuk szerencsésnek, ha az értékelhetõ válaszokhoz feleslegesen bonyolult megoldási meneteken keresztül lehet eljutni, amely nem adhat reális képet a tényleges tudásról.”

Jogosan vetõdik fel ezek után a kérdés, ha a televíziós megoldás elõtt bármiféle véleménynyilvánításra lehetõségem volt, miért nem éltem vele? Hiszen arra, hogy egy egykörös virágtakaró könnyen összetéveszthetõ az egynemûvel, vagy hogy összerakhatatlan a táplálkozási hálózat, a megoldás során hamar rá lehet jönni. Az is azonnal kiderül, hogy a trihibrid öröklésmenet nincs a tananyagban.

Nem szívesen beszélek, írok róla, de az olvasónak ismernie kell az 1997-ben történteket. Az akkori feladatsor több hibájára már a tanulók munkája során, délután felhívtam a bizottság figyelmét, minden eredmény nélkül. Egy feladat kapcsán azonban én is megkötöttem magam. Egy hiányos mondatot kellett kiegészíteni két hormonnal. Hely hiányában nem akarok részletekbe bocsátkozni, a lényeg az, hogy a megoldási útmutatóban megadott adrenalin és inzulin helyett a mondat tökéletes volt tiroxinnal és a mellékvesekéreg szénhidrát-anyagcserét befolyásoló hormonjával is. Kértem, mivel az érvényben lévõ gimnáziumi biológia-tankönyvekben (ma négyféle, általánosan használt, a minisztérium által jóváhagyott gimnáziumi biológia-tankönyv van forgalomban) ezek a hormonok is a megfelelõ hatásukkal szerepelnek, nyilván sok felvételizõ ezeket fogja írni, kiegészítésként pótlólag kerüljenek a megoldási útmutatóba. Ezt a kérésemet a bizottság jelen lévõ tagja megtagadta, azzal érvelt, hogy a tankönyvekben ezek a hormonok a hatásukkal együtt nem úgy szerepelnek. Mivel tankönyv nem volt nálam, az igazamat nem tudtam bizonyítani. A dolog bántott, ezért közvetlenül a közös írásbeli után felkerestem az egyetemen a bizottság elnökét. A kapuban futottunk össze, már hazafelé tartott, ezért a dolog súlyának megfelelõen, a járdán, kapásból visszautasította kérésemet. Mivel másnap kora délután került sor a Repeta adásában a feladatok megoldására, volt még egy délelõttöm. Másnap reggel felhívtam a minisztériumban a továbbtanulási ügyekben kompetens fõtanácsos urat, õ azonban a bizottság jogkörébe utalta vissza az ügyet. Még egy elkeseredett kísérletet tettem, a lakásomról újra beszéltem telefonon a bizottság két tagjával, és beolvastam a gimnáziumi tankönyvek vonatkozó sorait. Ennek ellenére – nyilvánvalóan presztízsokokból – elutasították kérésemet. Ezek után a délutáni élõ adásban elmondtam a tankönyv alapján helyes egyéb megoldásokat is, és kértem, ha lehet, a javítók ezeket is vegyék figyelembe. Az adás után rengeteg tanulói és tanár telefonhívást kaptam, tanácstalanok voltak. Egy hét múlva, a következõ Repeta-adásban körbetelefonáltunk több felsõoktatási intézményt, és arra voltunk kíváncsiak, mennyire vették figyelembe a tankönyvben szereplõ egyéb megoldási lehetõséget is. Mintegy fele-fele volt az arány. Azaz 1997-ben számos tanuló értékes pontokat vesztett azért, mert olyan jó választ írt egy kérdésre, ami tankönyvekben igen, de a megoldási útmutatóban nem szerepelt.

Mindezek ellenére nem írtam volna le most mindezt, ha egy év múlva, 1998-ban nem történik valami érdekes. Néhány nappal a központi dolgozatok megírása elõtt a Repeta címû tévémûsor szerkesztõje szólt, hogy a minisztériumból tolmácsolták neki a biológiafeladatokat összeállító bizottság kérését, nagyon szeretnék, ha a televízió mellõzne engem, számukra nemkívánatos személy vagyok, mert, idézem(!): „túl agresszíven képviseli a diákok érdekeit”.

Mivel a fõszerkesztõ kiállt mellettem, adásban maradtam, ugyanakkor a bizottság nem akart velem együttmûködni, ezért az elõzetes egyeztetésen nem vehettem részt. A feladatokat csak késõbb kaptam meg, úgy oldottam meg õket, hogy elõtte semmiféle észrevételt nem tehettem. Mivel nem szeretem a konfliktusokat, úgy éreztem, nagy gesztust tettem, és részemrõl az ügyet lezártam. Annál meglepõbb volt, amikor idén májusban is jött a fõszerkesztõhöz a hívás: ismét mellõzzenek. Közöltem vele, akármi lesz is, én a dolgozat írásának idejére, a több évtizedes gyakorlatnak megfelelõen elmegyek a Felvételi Irodába. Annál is inkább, mert néhány óra múlva, élõ adásban kell a feladatsort megoldanom. Aznap kora reggel a szerkesztõ a lakásomon keresett, és ismételten kérte, ne menjek el a Felvételi Irodába. Én azonban megkötöttem magam. Fél egykor még egyszer hívtak, és újra kért, ne menjek, mert tudja, nem fognak beengedni. Erre én azt válaszoltam, ha ez megtörténik, élõ adásban fogom elmondani, mi történt, miért nem tudtam rendesen felkészülni a feladatok megoldására. Örömmel tájékoztatom az olvasókat, beengedtek, a feladatokat a felvételizõ diákokkal egy idõben megkaptam, megoldhattam. A bizottság azonban távollétével tüntetett, egyetlen tagja volt csak ott egy másik szobában és közvetítõ útján tárgyalhattunk volna, ha úgy akarom. Nem akartam.

Biológia központi írásbeli, 4677 jelölt sorsa, Magyarország, 1999.

Zárszó

Balatonlellei elõadásom telt ház elõtt, mintegy 150 alsó, középfokú, és felsõoktatási intézményben tanító pedagógus elõtt hangzott el. Többen csak erre az egy napra, e miatt az elõadás miatt utaztak Lellére. Az utána következõ másfél órás vitában nagyon sok, nagyon értékes hozzászólás hangzott el, amely egyértelmûen igazolta, milyen nagy ma a feszültség a központi biológiadolgozatok körül. Mindezek megerõsítettek abban a hitemben, hogy nem én látok itt valamit torznak, nem a tükör torz, hanem a valóság. A tükröt össze lehet törni, ám attól a menyasszony nem lesz szebb. (Az egyik jelen lévõ fõiskolai tanár szó szerint úgy fogalmazott a központi írásbelivel kapcsolatban: a korábbi évek tapasztalatai alapján idén elõször, köszöntük szépen, de nem kértünk belõle).

Ennek szellemében a jelenlévõk javaslatára állásfoglalás készült, amelyet eljuttattak egyrészt az Oktatási Minisztériumba, másrészt felkerül az internetre, amelyen aláírásaival bárki megerõsítheti az állásfoglalás anyagát, ha azzal egyetért.
 

Az írás a Magyar Természettudományi Társulat által szervezett Biológusnapokon elhangzott elõadás rövidített változata. (Balatonlelle 1999. szeptember 16–18.)