FöldrajzA földtan születése Magyarországon – 200 éves útikönyv

Kétszáz évvel ezelőtt járt nálunk François Sulpice Beudant XVIII. Lajos megbízásából. A francia geológus-mineralógus a hazai földtan egyik legfontosabb mérföldkövén túl egy – a hazánk tényleges megismerését lehetővé tévő – átfogó leírást készített az akkoriban Európa-szerte szürke foltként tekintett Kárpát-medencéről. A területről írt 4 kötetes monográfiája komoly tudományos elismerést hozott számára. 1818-ban utazónak lenni a Kárpát-medencében komoly kihívást jelentett. Hogy ez milyen nehézségekkel járt, arról igen szemléletesen ír Beudant: „Először is ez a vidék messze...

Kétszáz évvel ezelőtt járt nálunk François Sulpice Beudant XVIII. Lajos megbízásából. A francia geológus-mineralógus a hazai földtan egyik legfontosabb mérföldkövén túl egy – a hazánk tényleges megismerését lehetővé tévő – átfogó leírást készített az akkoriban Európa-szerte szürke foltként tekintett Kárpát-medencéről. A területről írt 4 kötetes monográfiája komoly tudományos elismerést hozott számára.

1818-ban utazónak lenni a Kárpát-medencében komoly kihívást jelentett. Hogy ez milyen nehézségekkel járt, arról igen szemléletesen ír Beudant: „Először is ez a vidék messze esik minden forgalmasabb úttól, így csak az jut el ide, aki ezt kifejezetten akarja; és mivel szomszédaival nem igazán ápol szoros kapcsolatokat, a máshol megszokott kommunikációs lehetőségek is hiányoznak. Mindebből fakadóan annak, aki be kívánja járni az országot, arra kell felkészülnie, hogy itt sok dolognak híján lesz.”

Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy Magyarország területe ebben az időben szinte ismeretlen volt még a szomszédos népek számára is. Pedig már 20 évvel korábban, 1797-ben, megjelent az angol természetbúvárnak Robert Townsonnak a Kárpát-medencét bemutató könyve. Földtani színezésű térképének magyar alapját Korabinszky János Mátyás az ország természeti–gazdasági viszonyait rendkívül részletesen bemutató 1791-es térképe szolgáltatta (Bővebben: Babinszky Edit: Hazánk első iskolai zsebatlasza cikke). Townson művét a számos külföldi utazó magyarországi leírása közül messze kiemelkedő alkotásként, az első igazi magyarországi útikönyvként tartjuk számon.

A XVIII. század vége az utazás felvirágzásának hőskora, a Nyugat-Európában ekkor divatossá váló Grand Tour (a fiatal arisztokraták számára szinte kötelező európai körutazás) útvonala azonban – az elérhető információk ellenére – rendre elkerülte az ország területét. Valójában mindennél jobban megalapozta az ország elidegenedését az a tény, hogy a Nyugatról érkező vendégek elsőként Bécsben hallhattak a magyarokról, azonban ott meglehetősen rossz színben tüntették fel hazánk területét és a lakosságot is.

„Magyarország éghajlatát igen egészségtelennek tartják, lakóit félig még mindig barbárnak, az országot pedig ebből következően – az állítólag még mindig megvetett – külföldiek számára igen kevéssé biztonságosnak tekintik.”

Beudant maga is szembeütközött ezzel, mikor utazása elején a szakirodalmak és térképek beszerzése céljából Bécsben töltött pár napot. Ott meglepetten tapasztalta, hogy a szomszédság és a politikai kapcsolat ellenére az osztrákok éppoly kevéssé ismerik hazánkat, mint a franciák, ráadásul számos előítélet és ellenszenv van bennük a magyarok iránt. Leírása szerint a bécsiek elrettentő színekkel ecsetelték a veszedelmeket annak érdekében, hogy Beudant lemondjon e „vad és barbár” országba tervezett útjáról.


François Sulpice Beudant 1787. szeptember 5-én született Franciaországban, apja halálát követően Németországban nevelkedett. Visszatérte után matematika-, majd fizikatanárként dolgozott, mellette zoológiai vizsgálatokat végzett, majd 1816-ig Párizsban Jacques-Louis de Bournon híres ásványtani gyűjteményével foglalkozott. Ennek kiegészítésére küldték Magyarországra. Hazánkról írt monográfiája tekinthető élete fő művének. Az akadémikusi ruháján látható két kitüntetés: a Becsületrend tiszti keresztje és a Pálmarend lovagkeresztje. (Forrás: Bernard Le Calloc’h)


Ennek ellenére Beudant sok jó tapasztalatot szerzett. Még indulása előtt Franciaországban összebarátkozott báró Podmaniczky Józseffel, a franciaországi magyar nagykövettel, aki számos rokonának küldött ajánlólevéllel segítette a francia utazó útját, így bejárást szerezhetett az előkelő tudós házakba. Mindamellett tekintettel arra, hogy utazásainak egy jelentős részét gyalog kellett megtennie, volt alkalma minden társadalmi réteghez tartozó emberrel megismerkednie.

„Egész utazásom alatt mindenütt az érdeklődésnek legmeghatóbb jeleivel találkoztam: s a magyar nemesek a legelőzékenyebb módon fogadtak, az ő nemeslelkű vendégszeretetük gyakran elfeledtette velem a fáradalmakat.”

Utazásának elsődleges célja a terület geológiai feltérképezése volt; ugyanis az osztrák kancellária felkérésére a francia kormány geológiai küldetést indított Magyarországra, hogy a bányászható ásványkincseket feltérképezzék. Az országban töltött bő fél éve alatt bejárta a történelmi Magyarország északi részét, fontos felméréseket végzett a Tátrában, háromszögeléssel felmérte többek között a Lomnici-csúcsot. Galíciából Erdélybe, onnan a Bánátba utazott. Vizsgálta az Alföld szikes tavait. Járt Debrecenben, Pesten és Budán majd délre indult Pécsnek, az ottani szénbányákat vizsgálta. Bejárta a Délvidéket, majd a Balatonhoz ment; a Bakony és a Balaton-felvidék felmérésével különösen sok időt töltött. A nyugati országrészen járt Zalaegerszeg, Szombathely, Nagycenk és Sopron városokban, majd a Lajta-hegységen keresztül jutott vissza Bécsbe.

Beudant munkásságát a tudományos közvélemény úgy tartja, mint a Kárpátok és a Kárpát-medence földtani felmérésének kezdetét. Bár számos más kutató is foglalkozott már korábban is hazánkkal, de azok tudományosságban vagy teljességükben nem mérhetőek az 1822-es monográfiához. Mindamellett fontos megjegyezi, hogy „a lengyel geológia atyja” Stanislaw Staszic 1815-ben, tehát már Beudant utazása előtt megjelentette a Kárpát-medencét (Közép- és Dél-Dunántúl kihagyásával) bemutató földtani leírását „A Kárpátok születése” címmel, valamint ehhez mellékelten földtani térképeket is készített, s ez joggal tekinthető Beudant munkásságával közel egyenértékűnek. Ezt a munkát azonban Beudant minden bizonnyal nem ismerhette.

Beudant utazásának útvonala (Forrás: Bernard Le Calloc’h)

A Nyugati társadalomban egyértelműen Beudant 1822-ben Párizsban megjelent Voyage minéralogique et géologique en Hongrie pendant l’année 1818 (Ásványtani és földtani utazás Magyarországon az 1818-as évben) 4 kötetes monográfiája volt az első tudományos igényű mű az országról. Míg az első két kötet útleírásként szolgált, a harmadik kötet földtani leírását a 4. kötet geológiai színezésű térképei és metszetei egészítették ki. Ez azonnal meghozta szerzője számára az elismerést. A mű kiadását követően egyhangú szavazással a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották, majd saját tanszéket kapott a párizsi egyetemen. 1833-tól a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává fogadták – érdekesség, hogy éppen Kőrösi Csoma Sándorral egyszerre.

Munkáját több ízben értékelték a kor jelentős tudósai: első alkalommal Alexander von Humboldt, Brochant de Villiers és Lelievre készítettek jelentést Beudant munkájához, melyet az első kiadáskor a kötethez csatoltak. A bírálók méltatták a munka tudományos értékét és kiemelték, hogy tartalma, terjedelme és változatossága alapján a kor legjelentősebb földtani munkái közé sorolható. Ezt követően 1931-ben Alfred Lacroix a nagy francia mineralógus is értékelte Beudant munkáját. Lacroix különösen a magyarországi vulkáni képződmények leírását tekintette úttörő jelentőségűnek.

A magyar tudománytörténetben Beudant leírása alapjává vált a további kutatásoknak. Többek között id. Lóczy Lajos és Vitális István a balatoni bazaltokról írt monográfiájukban sokszor hivatkoznak Beudant megfigyeléseire. Beudant küldetése kizárólag a terület geológiai felmérése volt, de a francia utazó nem érte be ennyivel. Őt magát minden érdekelte: a tájak, az emberek, a társadalmi műveltség, a népszokások, a történelem. Így vált az eredetileg geológiai témájú munka ennél jóval bővebb alkotássá, útikönyvvé és társadalmi, gazdasági leírássá.

A festett csempelapokból álló alkotást Georgette keramikus készítette. (Forrás: www.kozterkep.hu)

Beudant meglepve tapasztalta a terület etnikai gazdagságát, és rácsodálkozott, milyen jelentősen elkülönülnek az egyes népcsoportok. Megfigyelése szerint a különböző etnikumok nagyon komolyan őrzik hagyományaikat, és jellemzően nem keverednek egymással; különösen érdekes ez a magyaroknál, akik minden oldalról körül vannak véve a szláv népekkel, mégis tartják az anyanyelvüket. A magyarokat egyértelműen felismerhetőnek tartja. Így ír róluk: „Közepes termetűek, de robosztusak. Bár az írók többsége a magyarokat magasnak jellemzi, de ez inkább a szlávokra jellemző, akik nyúlánkak, nem úgy, mint a tömzsi magyarok. A magyarok szélesvállúak, izmosak, jókötésűek, férfiasak.”

Beudant szerint a magyarok eleven, vidám természetű emberek, de olykor hirtelen haragúak. Őszinték akár a modortalanságig, vendégszeretők és segítségnyújtásra készek. Egyik helyen az írja, hogy „a magyarok derűje, vidámsága, bizonyos mértékű állhatatlansága véleményem szerint igen közel áll a franciák fő jellemtulajdonságaihoz”.

A kor utazói és útleírásai közül kiemelkedik Beudant munkája, mivel elfogadással és érdeklődéssel tekint az itt élőkre, tisztelettel vizsgálja a történelmüket, és szépnek találja a vidék természeti adottságait. Hálásak lehetünk a „Voyage mineralogique…” megszületéséért, mivel hazánkról kortárs utazók tollából számos részinformáció, és tévhit született, melyek csak erősítették a Kárpát-medencéről és lakosairól szóló negatív sztereotípiákat. Mi magyarok évszázadokkal később a balatonfüredi Panteonban őrizzük François Sulpice Beudant emlékét.

Tegzes Mária

 

 

Irodalom


Babinszky Edit: Hazánk első földtani térképe, Élet és Tudomány 72. évf. 33. szám, 2017.
François Sulpice Beudant: Travels in Hungary in 1818. London, 1823.
Birkás Géza: Francia utazók Magyarországon, Szeged, 1948.
Bernard Le Calloc’h: François Sulpice Beudant, Magyarország geológiai feltárásának úttörője, Magyar Földrajzi Gyűjtemény 4. szám, Érd, 1987.
Michel Durand-Delga: Francia magyar geológiai kapcsolatok a 19. században, Magyar tudomány, 44. évf. 8. sz., 1999.
Dr. Ferencz Károly: Bazaltjaink – francia szemmel; 1998, Élet és Tudomány 53. évf. 43. szám
Lorberer Árpád: Stanislaw Staszic szerepe Magyarország földtani megismerésében, Földtani Közlöny, 105. évf., 4. szám, 1975.
Szász Géza: Országkép a 18-19. századi útikalauzokban, AETAS 28. évf. 3. szám, 2013.

Természet Világa