Mozog a jég. Legalábbis az újabb és újabb time-lapse videók tanúsága szerint, melyek a Föld gleccsereinek és jégmezőinek olvadását mutatják be a világűrből nézve. A közel 50 évre visszanyúló felvételeket is tartalmazó összeállítások betekintést nyújtanak a kutatók számára bolygónk fagyott területeinek változásaiba. Legfrissebb kutatásukban a szakemberek adatokkal is alátámasztották, hogy a probléma sebesebben növekszik, mint gondolnánk.
Grönland hétszer gyorsabban veszít jégtakarójából, mint tette azt az 1990-es években. Ez sajnos jól illeszkedik a folyamatot régóta, látszólag tehetetlenül nyomon követő kormányközi testület globális felmelegedési forgatókönyvébe, mely szerint 2100-ra a tengerparti régiókban mintegy 400 millióval több ember nézhet szembe elárasztott területekkel.
Eddig egy 50 nemzetközi szervezet 96 kutatójából álló kutatócsoport eredményei nyújtják a legteljesebb képet Grönland ijesztő méreteket öltő jégvesztéséről. Az IMBIE (Ice Sheet Mass Balance Inter-comparison Exercise) csapata 26 különálló felmérést vetett össze a Föld legnagyobb szigetének jégtömegében bekövetkezett változásokról az 1992 és 2018 közötti időszakra vetítve. Összesen 11 különböző műholdas küldetés adatait használták fel, ideértve a jégtakaró megváltozásának mérését, leginkább a változó térfogati és áramlási viszonyok tekintetében. A Nature tudományos folyóiratban közzétett eredmények alapján Grönland 1992 óta közel 3,8 billió (1012) tonna jeget veszített, mely elegendő a globális tengerszint 10,6 milliméterrel történő emelkedéséhez. A jégcsökkenés éves üteme az 1990-es évek 33 milliárd tonnájáról napjainkra 254 milliárd tonnára emelkedett, azaz három évtized alatt mintegy meghétszereződött.
A kutatási eredmények kiértékelését Andrew Shepherd, a Leeds Egyetem professzora, valamint Dr. Erik Ivins, a NASA kaliforniai Sugárhajtás Laboratóriumának munkatársa végezte az Európai Űrügynökség (ESA), illetve a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) közreműködésével.
2013-ban az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület, az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) azt feltételezte, hogy a globális tengerszint 2100-ra 60 centiméterrel emelkedik, ennek következtében pedig mintegy 360 millió embert fenyegethetnek az évről évre jelentkező tengerparti áradások. Az új tanulmány ezzel szemben azt mutatja, hogy Grönland jégvesztesége a vártnál gyorsabban növekszik, 7 centiméterrel tovább növelve a szervezet által korábban előre vetített tengerszint-emelkedés mértékét.
„A globális tengerszint-emelkedés minden egyes további centimétere 6 millió fővel növeli a veszélyeztetett területeken élők számát bolygószerte. A jelenlegi tendencia szerint az évszázad végére a grönlandi jégolvadás mintegy 400 millió ember életét keserítheti meg. Ez a folyamat nem pusztán feltételezés, ez már most is zajlik, és a jövőben pusztító hatással lesz a part menti közösségekre” – mondta Shepherd professzor.
A kutatócsoport a regionális éghajlati modelleket is felhasználta annak bemutatására, hogy a jégveszteség közel feléért a felszín megolvadása felelős, mely közvetlenül a léghőmérséklet emelkedésével áll kapcsolatban. Másik részéért a gleccserek áramlásában beállt változás okolható, amit pedig az óceánok hőmérsékletének növekedése váltott ki. Az éves jégmennyiség-csökkenés csúcsértékét 2011-ben érte el 335 milliárd tonnával, melyet egy erős felszínolvadási időszak eredményezett. Bár azóta a jégveszteség évente átlagosan 238 milliárd tonnára esett vissza, ez továbbra is hétszeres különbséget jelent, pedig még nem is tartalmazza a teljes 2019. évi mennyiséget, melyet az idén is rendkívül intenzív nyári olvadási időszakból már sejthetünk, hogy nem lesz kevés.
„A sarkividéki jég műholdas megfigyelése elengedhetetlen annak felmérésére és előrejelzésére, hogy az éghajlatváltozás hogyan befolyásolja a jégolvadást, és a tengerszint-emelkedést. Míg a számítógépes modellezés lehetővé teszi, hogy megbecsüljük a jövőben lehetséges éghajlati történéseket, addig a műholdas mérések már szinte első látásra is megdönthetetlen bizonyítékokkal szolgálnak jelenünkről. Projektünk kiváló példája a globális léptékű problémák nemzetközi együttműködés keretében történő kezelésének” – mondta Dr. Ivin.
Guðfinna Aðalgeirsdóttir, az Izlandi Egyetem professzora, az IPCC hatodik értékelő jelentésének fő szerzője elmondta: „Az IMBIE-kutatócsoport által készített összehangolt felmérés naprakész információkkal szolgál a kormányközi testület számára a grönlandi jégvesztéssel kapcsolatban. Műholdas mérésekből származó részletes adatsoraik azt mutatják, hogy a megfigyelések kezdete óta mind az olvadás, mind a jégmennyiség csökkenésének mértéke nőtt az elmúlt évtizedekhez képest.”
A változásokat a jégmezők mellett a gleccsereken is szemügyre vehetjük. Az AGU (American Geophysical Union) San Francisco-ban tartott éves találkozóján a kutatók bolygónk több területéről készült műholdas felvételeinek idősorait mutatták be, többek között a NASA Landsat földfigyelő műholdcsaládjától származó adatok segítségével. A különféle felvételek tanúsága szerint a gleccserjég visszahúzódásának üteme a 2000-es évektől kezdődően felgyorsult, emellett a gleccserek felszínén az elmúlt évtizedben egyre nagyobb területet követelnek maguknak az úgynevezett olvadékvíz-tavak, melyek potenciálisan felgyorsíthatják a jégáramlást.
A Landsat műholdak végzik a Föld leghosszabb folyamatos felvételét a világűrből. A USGS (United States Geological Survey) újra feldolgozta a Landsat felvételeit, a rendelkezésre álló műholdképek pedig lehetőséget biztosítottak a kutatók számára, hogy a lehető legtisztább felvételeket válogassák ki, melyeken a legjobban látszanak a gleccserek változásai. A később ezekből összeállított time-lapse videók sorozatát a Google Earth Engine szoftverének segítségével készítették el.
Michaela King, az Ohiói Állami Egyetem kutatója szintén a Landsat-küldetések során gyűjtött adatokat elemezte 1985-ig visszamenőleg, hogy a Grönlandon lefolyó több mint 200 nagyobb méretű gleccsert tanulmányozza. Megvizsgálta, hogy a gleccserfrontok milyen mértékben húzódtak vissza, mekkora sebességgel áramlik a jég, és mennyit veszítenek belőle az idő előrehaladtával.
Megállapította, hogy Grönland gleccserei átlagosan mintegy 5 kilométert hátráltak 1985 és 2018 között, a visszahúzódás sebessége pedig 2000 és 2005 között érte el maximumát. Az óceánba jutó jégmennyiség becslése során megfigyelte, hogy a vizsgált időszak első 15 évében ez az érték viszonylag állandó maradt, majd 2000 táján növekedni kezdett.
„Jelenleg ezek a gleccserek több jeget szállítanak az óceánba, mint a múltban. Az 1985-től napjainkig tartó időszakban tisztán kirajzolódó kapcsolat mutatkozik a gleccserek visszahúzódása és a növekvő jégtömeg-veszteség között” – mondta King.
Míg King a gleccserekből származó jégveszteséget elemezte, addig James Lea, a Liverpooli Egyetem munkatársa az olvadékvíz-tavakat létrehozó felszíni jégolvadás behatóbb tanulmányozására használta fel a műholdas adatsorokat. E képződmények akár néhány órán belül átfolyhatnak a jégen. Lea a Terra műholdra szerelt MODIS képalkotó berendezés felvételeinek segítségével az elmúlt 20 év olvadási időszakainak valamennyi napját elemezte. Ez összesen 18 ezer műholdképet jelent.
Megvizsgálták, hogy hány tó keletkezik évente a jégtakaró felszínén, és növekvő tendencia mutatkozott: az elmúlt 20 évben a tavak számában 27 százalékos növekedést figyeltek meg. Egyre több ilyen képződményt látni mind nagyobb tengerszint feletti magasságon, olyan területeken, ahol legalább 2050-2060-ig nem számítottak rá. A nagy magasságban lévő olvadékvíz-tavak idővel áthatolnak a vastag jégrétegeken, ennek hatására pedig a jégtömeg-veszteség erőteljesen gyorsulni kezd, mely már a nem oly távoli jövőben is beláthatatlan következményekkel járhat.
SZOUCSEK ÁDÁM
A cikk a Természet Világa 2020. januári számában (151. évf. 1. sz.) jelent meg.
