Az ornitológusok a XIX. század óta folyamatosan figyelik a Kárpát-medence madárvilágát. Így megtudhatjuk egyes fajok mennyiségi változásait is, vagy például azt, hogy milyen ritka madarak jelennek meg itt. Utóbbi sokszor csak egy-egy kóborló példányt jelent, de ha a megfigyelések szaporodnak, akkor az akár új, hazánkra nézve rendszeresen előforduló, netán fészkelő, a madárfaunánkba beilleszkedő fajt is jelenthet. Alábbi írásunkban a dél felől, a feltételezett felmelegedés hatására megjelenő, illetve azóta rendszeresen fészkelő madárfajokról adunk összefoglalást.
A madarak már akkor jelezték a globális klímaváltozást, amikor az ember, néhány kutatón, tudóson kívül, még nem figyelt fel erre a jelenségre. Nálunk a balkáni gerle, a balkáni fakopáncs, a halvány geze, az északi sárga billegető, a kucsmás billegető, a kucsmás sármány, a pásztorgém és a szerecsensirály terjedése függhet össze a felmelegedéssel. De az őshonos madarak élete is megváltozott a klíma változásával – mondja Molnár Gyula, címzetes egyetemi docens, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei csoportjának elnöke. Mint részletezi: az első, hazánkat dél felől „meghódító” madárfaj a balkáni gerle volt. A XX. század elején az ornitológusok „a Balkán felől megindult felmelegedés hatására” kifejezést használták e madárfaj hazánkban való megjelenésére. Első példányait 1926-ban észlelték Magyarországon (eleinte díszmadárként tartott, elszabadult kacagó gerlének hitték őket), s 1930-ban bizonyították a fészkelését is. Mára egész Európát meghódította, beleértve Izlandot is. Őshazája India, Nyugat- és Dél-Kína; a XVI. században alighanem emberi segítséggel jutott el Kisázsiáig, majd a Balkánig. A törökök védelemben részesítették, s így városokban és falvakban egyaránt megtelepedett. Ez eddig nem írható a klímaváltozás számlájára, de az már igen, hogy a Balkánról – a török védelem időközbeni megszűnése után is – erőteljesen terjeszkedni kezdett észak felé. Ezt lehetővé tette nagyfokú szaporasága is. Bár rendkívül „hanyag” fészket rak, s alkalmanként csak két tojást, így a tojások és a fiókák között nagy a pusztulás, de ezt ellensúlyozza, hogy évente négy-öt fészekaljat is felnevelhet. Márciusban kezdi a költést, s Molnár Gyula már decemberben fészkén ülő példányt is látott. Elszaporodásának nem lehet örülni, mert az őshonos, védett vadgerlét – a táplálék és részben a költőhely azonossága miatt – kiszorította településeink élőhelyeiről. Magyarországon jelenleg vadászható faj.
Ahol eltérő az ökológiai fülke
Haladjunk tovább! 1938-ban egy újabb, a Balkánról érkező madárfaj hazai megjelenését mutatták ki a kutatók, a balkáni fakopáncsét, mely ugyanabban az évben Szarvason költött; azóta már Csehországnál jár. Külleme rendkívül hasonló a hazánkban őshonos nagy fakopáncshoz, nem lehetetlen, hogy viszonylag nemrégen különült el attól, mint faj. A balkáni fakopáncs jellegzetes, a nagy fakopáncstól megkülönböztető ismertetőjele, hogy a nagy fakopáncsra jellemző fekete pofacsík hiányzik róla. A két, egymáshoz rendkívül hasonlító faj nem jelent konkurenciát egymásnak, mert két egymástól eltérő ökológiai fülkét választott: míg a nagy fakopáncs a ligetes vagy éppen zárt erdőket kedveli, és általánosságban emberkerülő, a balkáni fakopáncs ugyanakkor előszeretettel költ gyümölcsösökben, kertekben, parkokban, s az ember jelenlétét nem tartja zavarónak. Miután a kutatók nyugtázták a balkáni fakopáncs megjelenését, már kezdték sejteni, hogy délről érkező madárfajok megjelenése és terjedése észak felé egy folyamat része, s már ekkor előrejelezték egy újabb déli faj, a halvány geze esetleges hazai felbukkanását is. 1944 és 1958 között Észak-Szerbiában, tehát Vojvodinában nemcsak példányait észlelték, hanem költését is bizonyították. Fészkét Magyarországon 1959-ben találták meg először, de énekét már a korábbi években hallották a szakemberek a szegedi Tisza-parton. Érdekesség, hogy kétféle, egymástól sok mindenben különböző élőhelyet kedvel ez a madárfaj. Egyik a folyóparti, alacsony bokorfüzes, a másik pedig – a városokban – a fák koronája, ami rendszerint a japánakácot jelenti. Ennek valószínűleg a magyarázata, hogy a bokorfüzes és a sűrű lombú városi fák lombozata egyaránt elrejti ezt a bujkáló természetű madarat. Az ornitológusok is csak inkább a hangját hallják, arról azonosítják be (még ez sem könnyű!); mert szem elé nem egykönnyen kerül.
Újabb énekesmadár-fajok megjelenése
Létezik egy másik, szintén a Balkánról érkező, a sárga billegetőről leváló faj, a kucsmás billegető, amely nemrég még a sárga billegető alfaja volt. Koromfekete fejű, de ettől eltekintve a sárga billegetőhöz nagyon hasonlít. Ez még nem vált rendszeres fészkelővé nálunk, ám megjelenése és költése egyre gyakoribb. Egy, az utóbbi években a déli határaink mentén egyre gyakrabban megfigyelt faj a kucsmás sármány. Ez az eredetileg turkesztáni-mediterrán elterjedésű madár az utóbbi évtizedekben látványosan terjeszkedik északnyugati irányban. Magyarországon 1995. július 23-án figyelték meg először, Tiszanánán. A következő megfigyelés 2000. május 12-én történt Pélyen, amelyet ezután már évente követett egy-egy észlelés. Eleinte csak magányos hímeket láttak, de a legutóbbi, 2010-es, Albertirsán megfigyelt madarak azonban már párban voltak. Költésre utaló viselkedést mutattak, de magát a költést eddig még nem sikerült bizonyítani. Azóta Makó, Kübekháza, Maroslele térségéből érkeztek megfigyelési adatok. Éppen Molnár Gyula fényképezett 2010. június 7-én egy éneklő hím madarat szerb területen, Kiszombortól délre, a szerb-magyar határtól mindössze egy kilométerre. A legújabb, 2019 júniusi hír, hogy a Csanádi-pusztákon (Csanádalberti) egy költési időben éneklő hímet sokan láttak és fényképeztek.
A pásztorgém és a szerecsensirály is megjelent
Térjünk át egy egészen más madárra, amely ugyancsak délről érkezett hazánkba – és nem is rég –, a pásztorgémre. Ez a faj a gémféléknek meglehetősen rendhagyó képviselője, nem halevő, hanem a legelésző háziállatok (szarvasmarhagulyák, bivalycsordák) szomszédságában tartózkodva az azok által felzavart rovarokkal táplálkozik – sőt még a hátukra is rászáll, megszabadítva azokat a bőrélősködőktől. Háziállat-kedvelése miatt kapta a „pásztorgém” nevet. Terjeszkedése látványosan zajlott a Dél-Spanyolországból, Afrikából, Madagaszkárból és Dél-Ázsiából álló őshazájából kiindulva. Afrikai túlszaporodásának köszönhetően 1930 körül átvándorolt Dél-Amerikába, azóta már Kanadában tart; elérte továbbá Ausztráliát, Új-Zélandot is, írja az Urania Állatvilág Madarak című kötete. Sokáig úgy nézett ki, hogy Európát kihagyja a terjeszkedési területei közül, de mostanában, minden bizonnyal a klímaváltozás eredményeként, itt is terjed. Első hazai megfigyelései az ötvenes évek végétől, a Tisza menti Sasérből származnak. Ez később öt-tízévente megismétlődött, de akkor csak ritka kóborlóknak tekintették a szem elé került egyedeket.
Szerbiában és Magyarországon 2011-ben írták le, mint több párban, költésidőben megjelent fajt; nálunk ugyanekkor, a Hortobágyon bizonyították első költését. Azóta rendszeresen fészkel a Szeged melletti Fehér-tó nádasaiban levő gémtelepeken, beilleszkedve azoknak az eredeti lakói (a kis- és nagykócsag, kanalasgém, a szürke- és vörösgém) közé. 2019-ben három fészekalját mutatták ki itt a madarászok, abból kettőt meggyűrűztek. A gyűrűs fiatalokat már repülős korukban is több helyen látták a Dél-Alföldön. A mórahalmi Nagyszéksós-tónál található bivalyrezervátumban már 24 egyedből álló csapatát is látták. Míg a trópusokon állandó madár, nálunk természetesen télen elvándorol. Még egy, délkeletről jövő madarunk van, ez a szerecsensirály. Eredetileg a Fekete-tenger partvidékén költött, majd északnyugat felé terjeszkedve Európa déli tengerpartjai mentén eljutott a szárazföld belsejébe is. Nálunk először 1940-ben költött a Rétszilasi-halastavakon, azóta állománya lassan növekszik. Mostanra a jelentősebb vizes élőhelyek környékén több helyen is megtalálható. Leginkább a dankasirály fészektelepein költ, például a szegedi Fehér-tó Korom-szigetén is.
Őshonos madarainkra is hatással van a klímaváltozás
És vajon az őshonos hazai madarak életét, elterjedését befolyásolja-e a klímaváltozás? Molnár Gyula a parti fecskékkel foglalkozó Szép Tibort idézi: „A klímaváltozás miatt egyre korábban kezdődik a tavasz, ez azonban nagy zavart tud okozni a vonuló madarak életében. A hosszútávon vonuló madaraknál ugyanis genetikailag programozott, hogy mikor indulnak el és térnek haza. Vonulásuk és fészkelésük időzítése az elmúlt évezredek során átformálódott a természetes szelekció révén, mégpedig úgy, hogy a fiókanevelés ideje a táplálékul szolgáló rovarok legnagyobb mennyisége idejére essen. Napjaink klímaváltozása miatt a növények s így a rovarok fejlődésének és szaporodásának kezdete gyorsabban változik, mint ahogy ezek az utazók ehhez alkalmazkodni tudnának. Ennek következményeként ›lekésik‹ a rovarokban bővelkedő időszakot, kevesebb rovarhoz jutnak és kevesebb fiókát tudnak nevelni, így számuk folyamatosan csökken.”
Itthon a partifecskék állománya harminc százalékkal esett vissza az évtizedekkel ezelőttihez képest. Ehhez persze az afrikai telelőterületükön szintén a klímaváltozás hatására csökkenő táplálékbázis is erősen hozzájárul, éppúgy, mint a füsti és a molnárfecskék számának visszaeséséhez – az előbbiből hatvanöt, az utóbbiból negyvenöt százalékkal van kevesebb. Az említetteket természetesen – teszi hozzá Molnár Gyula – a nyugat-európai kutatók is kimérték. Al Gore volt amerikai alelnök Kellemetlen igazság című filmjében és könyvében arról is szól: az európai bokorlakó énekesmadarak költési időszakra eső rovartápláléka (a rovarok rajzása) a klímaváltozás miatt eltolódik, a szülőmadarak kénytelenek táplálékot váltani, melyhez nehezebben jutnak hozzá, s ez a fiókák számának, illetve a kirepülés sikerességének csökkenésében nyilvánul meg.
FARKAS CSABA
Nyitóképünk: Kucsmás sármány hím, éneklés közben (Molnár Gyula felvétele)
A cikk a Természet Világa 2020. februári számában (151. évf. 2. sz.) jelent meg.
