Nagy
örömmel használom ki a lehetőséget, hogy soraimmal megjelenhetek a Természet
Világában, egy híres és nagyra értékelt folyóiratban, amely kimagasló színvonalon
ismerteti és népszerűsíti a tudomány eredményeit. Már többször is volt
részem abban a megtiszteltetésben, hogy megemlítettek ezeken az oldalakon,
és évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy díjat írok ki
az arra érdemes magyar diákoknak. Mindazonáltal az utóbbi néhány évben
nem lehetett a díjat odaítélni, mivel nem voltak megfelelő színvonalú pályázatok.
Ez a tény meglepett és némi csalódást okozott. Az elmúlt két évben azonban
megváltozott a helyzet. Scheuring Ádám, a Fazekas Mihály Gimnázium tanulója
tavaly
és az idén is kiváló dolgozatot küldött be,
kétszer is elnyerte a díjat, és itt az Egyesült Államokban honlapunkon
egyik dolgozatát meg is jelentettük.
Köszönjük, Ádám!
Arra biztatom az olvasókat, hogy böngésszék hetente a James Randi Educational Foundation honlapját (www.randi.org), amely jelenleg csak angol és kínai nyelven olvasható. Talán lesznek önként vállalkozók Magyarországon, akik vállalják, hogy lefordítják magyarra kritikai megjegyzéseimet…
Nos, íme a nyitó sortűz. Az eredeti változat (majd nyolcszor ekkora terjedelemben) a Time magazinban jelent meg az Egyesült Államokban, évekkel ezelőtt. A Természet Világa számára kicsit korszerűsítettem, és remélem, hogy megfelelően tükrözi az áltudományok és az irracionalitás okozta elkeseredésemet és haragomat. Tehát, kedves magyar olvasó, fogadjon szeretettel egy öreg embert és morgolódásait. Nem fogom senkinek az érzelmeit kímélni, és mindig kimondom, amire gondolok. Olvassák!
A Természet Világában megjelenő soraimat nagy tisztelettel ajánlom
a néhai Szentágothai János professzor, a tudomány és racionalitás e bátor
harcosa emlékének, akinek szívből jövő nevetését, nagyszerű humorát és
bölcsességét módomban állt megismerni. Nagyszerű ember volt, aki elhagyott
bennünket nyolc évvel ezelőtt, de hatása ma is jelen van közöttünk.
Itt az ideje, hogy a tudomány és a média a sarkára álljon
Mint a szokatlan állítások vizsgálója, hozzászoktam a középkori gondolkodás hihetetlen példáihoz a történelemnek ebben a „felvilágosult” periódusában. Ahogy a 2000. év közeledett, erősen gyanítottam, hogy a népszerű ostobaságok tovább terjednek a harmadik évezredben is, és egy pillantás a hírekre azt mutatja, hogy ez valóban így van. Akárhová nézünk, mindenütt növekvő tudományellenességgel és a hihetetlenben való vakhittel találkozunk. Az Egyesült Államokban szövetségi bírók még azt az ötletet is megvizsgálták, hogy sorozatgyilkosok „démonok” hatására követték el szörnyű tetteiket, valamint bevitték az asztrológiát a tárgyalóterembe is. Bármilyen hihetetlen, de igaz, hogy Indiában egyes asztrológusok befolyással vannak a kormány minden fontos döntésére. E lehetőség a Reagan-adminisztráció után eltűnt az amerikai kormány munkájából, de felelős tisztségviselők még mindig kínosan érzik magukat miatta. Nehéz elfelejteni, hogy az Egyesült Államok elnöke és a First Lady hivatalos teendőik időbeosztását egy San Franciscóban működő asztrológus tanácsai alapján alakították ki.
Szorgalmas „tudományos” kutatók bejelentették, hogy George Bush korábbi elnök beszédeiben titkos kódszavakat fedeztek fel. Ezek visszafelé olvasva titkos információkat tartalmaznak, amelyeket az elnök és mások tudtukon kívül közöltek a nemzet ellenségeivel. Amerikaiak milliói még mindig azt hiszik, hogy a betegségek hozzák létre a baktériumokat, nem pedig megfordítva és meg vannak győződve arról, hogy a halál csupán egy aberráció. Ennek az irányzatnak Christian Science a neve, és a bíróságok csak most kezdik felismerni, hogy az ebben hívő emberek nem engedik meg gyermekeik orvosi kezelését, amely pedig védelmüket szolgálná.
Mi amerikaiak azonban nem vagyunk egyedül ezzel a hiszékenységgel. Kínában a lakosság nagy része jár az ún. Qi gong kórházakba diagnózis és kezelés céljából, ahol a csodadoktor hozzájuk sem ér, csupán a kezeivel hadonászik körülöttük. Ami még figyelemreméltóbb, ha egy páciens nem ér rá személyesen eljönni, elküldi a nevét tartalmazó papírdarabot, és a csodadoktor annak alapján folytatja a gyógyító tevékenységet, egy egzotikus kéz- és testtáncot, amely „helyreállítja a yin és a yang egyensúlyát” a távolból is. A Fülöp-szigetekre évente ezrek látogatnak el, hogy az ottani „pszichosebészek” látszólag testükbe nyúlva daganatokat távolítsanak el. Valójában ezek a „gyógyítók” a bankszámlájuk tartalmába nyúlnak bele, mégpedig sokkal drámaibb mértékben. Franciaországban és Belgiumban sokan meg vannak győződve arról, hogy az „iridológia” specialistái szemük íriszének vizsgálatával testük bármilyen betegségét korrektül diagnosztizálni képesek.
A német tudományt még mindig izgalomban tartja a földsugárzás, az Erdestrahlen néhány évvel ezelőtti „felfedezése”, amely állítólag a Föld mélyéről származik, rákbetegséget okoz, és semmiféle tudományos műszerrel nem mutatható ki. Szerencsére különlegesen érzékeny – „extraszenz” – emberek észlelhetik varázsvesszővel vagy ingával. A hiszékeny orosz tévénézők még mindig vizet tartalmazó üvegeket tesznek tévékészülékük tetejére, amelyet a műsorban fellépő csodagyógyász „feltölt” gyógyító energiával a műsora alatt. Finnországban és Svédországban az államilag engedélyezett Rudolf Steiner-iskolákban antropozófista alapon a gyerekeket horoszkópkészítésre tanítják, és elhitetik velük, hogy a fákban és a kövekben mágikus szellemek lakoznak. Franciaországban és Angliában – valamint a világ sok más részén – minden határon túl felhígított anyagok, amelyek már nem is tartalmazzák a hatóanyag egyetlen molekuláját sem, képezik az egyre népszerűbb „homeopátia” gyógyszertárát. A világon sokfelé a rendőrség rendszeresen keresi látnokok és médiumok segítségét, akiről azt hiszik, hogy a bonyolultabb esetekben természetfeletti módszerekkel kulcsfontosságú információhoz juttatják őket. Washingtonban hetente emberek csoportjai dörzsölgetnek kiguvadt szemmel kanalakat, hogy „szellemi erejükkel” meghajlítsák, és fél óra instrukcióért harminc dollárt fizetnek. Az amerikai tévénézők késő éjszaka felhívhatnak egy telefonszámot, ahol jó pénzért megtudhatják jövőjüket olyan személytől, akivel nem is találkoznak szemtől szembe. Ez egy Miss Cleo nevű, hamis jamaikai akcentussal beszélő színésznő találmánya, aki valójában Los Angelesben született, és szülei nem jamaikaiak. Eközben az államügyészek országszerte azt állítják, hogy nincs mód a parafenomének tesztelésére. Tévedés! Mi a James Randi Educational Foundationnál naponta ezt tesszük! A különféle meditációs technikák hívői világszerte végtelen órákat töltenek jógaülésben, ashramokban meditálva, és matracokon ugrándozva repülni próbálnak szellemi erejükkel.
Kiterjedt tapasztalataim alapján és az emberi hiszékenység sok száz meghökkentő példájával találkozva aligha tartom meglepőnek, ha azt állítják, hogy külföldi ügynökök az elnök beszédeit visszafelé lejátszva tanulmányozzák. Az őrültségeknek ez a sikere nem igazán hatásos. A „rendőrségi látnokok” tevékenységét tudományosan megvizsgálva kiderült, hogy abszolút semmi hasznuk nincs, valójában inkább hátráltatták a nyomozást. Ennek ellenére vígan működnek tovább, és a sajtó továbbra is népszerűsíti őket. A fényesre simogatott kanalak nem hajlanak meg, ha nem alkalmazunk fizikai erőt, de Washingtonban még mindig népszerűek a tanfolyamok. A transzcendentális meditáció „repülő” hívei ötezer dollárt, vagy még többet költenek arra, hogy a matracon ugráljanak, de soha nem emelkednek a levegőbe. A transzcendentális állítások semmiféle tudományos cáfolata nem képes a hívők lelkesedését csökkenteni. Az is kiderült, hogy New York Cityben a „telefonos távgyógyítók” valójában hajléktalanok, akiknek ezt a munkát a polgármester ajánlotta fel, anélkül, hogy törődött volna azzal, van-e egyáltalán mágikus képességük.
Uri Gellernek, a korábbi parafenomén szupersztárnak régebben elhitték, hogy szellemi erővel képes kanalat hajlítani. Valójában csupán megetette ezt a trükköt a Pentagon és Washington hatalmasságaival. Geller képességeit néhány valódi kutató is elhitte, akik most igencsak zavarban vannak e témának a felemlítésénél. Geller földrengető képessége – a kanálhajlítás – amelynek társadalmi hatását még mindig nehezen tudjuk felmérni, a 70-es években a felsőbb körök estélyei és a tévés talkshow-műsorok kedvenc témája volt. Ma Gellert Angliában futballcsapatok szerződtetik, hogy mágikus „erejével” javítsa a teljesítményüket, ennek ellenére kiesnek az osztályukból. Ez a tény azonban a fogadóknak új stratégiát kínál: a pénzüket csak olyan csapatra tegyék fel, amely nem alkalmazta Gellert.
Mi az oka annak, hogy a különböző kultúrájú népek olyan lelkesen karolják fel a nyilvánvaló ostobaságokat, amelyeket a sötét középkor érzelmi nyomorúságaival és babonáival együtt már régen el kellett volna vetnünk? A XXI. században képesnek kellene lennünk arra, hogy különbséget tegyünk képtelenség és tény között, de szemmel láthatóan erre mégsem vagyunk képesek.
Ennek a furcsa sikertelenségnek az oka részben, de nem teljesen, abban rejlik, hogy a média, prominens személyiségek, valamint kormányügynökségek, amelyeknek több eszük is lehetne, kritikátlanul elfogadják és reklámozzák ezeket a nézeteket. A washingtoni kanálhajlító partikon rendszeresen és lelkesen részt vesznek amerikai kormánytisztviselők. A német kormány négyszázezer márkát költött 1990-ben arra, hogy a szövetségi irodákat és kórházakat megvizsgáltatta a földsugárzás hatásai ellen, hogy az íróasztalokat, illetve ágyakat olyan helyre tehessék, ahol nem éri azokat a halálos földsugárzás, amelynek létezését a hatóságok valóságosnak fogadták el. Claiborne Pell, Rhode Island állam szenátora, a nagy hatalmú USA Külügyi Bizottság egykori elnöke a kongresszustól hatalmas összegeket kért a természetfeletti kutatására, attól félve, hogy ezen a kritikus területen az orosz tudósok messze az amerikaiak előtt járnak. Pell évekig alkalmazott egy különleges munkatársat, aki a legtitkosabb ügyekbe való betekintési engedéllyel kizárólag ilyen kutatásokkal foglalkozott, évi 49 ezer dollár fizetéssel. Ebben az évben az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma 408 ezer dollárt költött arra, hogy megvizsgáljanak egy Ukrajnából származó „varázsrudat”, és kiderítsék – micsoda meglepetés! –, hogy nem működik!
Úgy tűnik, az emberi elmének van egy olyan tulajdonsága, ami lehetővé teszi, hogy tulajdonosa időről időre valami ostobaságot kövessen el. Néha ez az állapot állandósul, és az áldozat személyiségének részévé válik. Az ilyen állapotról általában azt gondolják, hogy a „külföldiek” vagy „a másik” nem, vagy másik civilizáció körében általános. Ez nem így van. A világ minden kultúrájának feljegyzett történetében a múltban, tegnap, vagy ma, kiváló példáit találhatjuk az abszurd hiedelmeknek, tevékenységeknek, elméleteknek vagy viselkedésnek, amelyeknek csupán a neve, nagyságrendje vagy íze változik. Kérem olvasóimat, ne tételezzék fel, hogy Magyarországon, abban az országban, amely józanságáról, célratörő gondolkodásáról vált híressé, s amely olyan sokkal járult hozzá az emberiség kultúrájához és tudományához, nem munkálkodhat az ostobaság. Úgy vélem, hogy az áltudományok és a babonák ott is élnek és széles körben terjednek.
Az ufókról rendszerint kiderül, hogy mindennapos meteorológiai jelenségek, vagy közönséges optikai illúziók, de a hiszékenyek úgy gondolják, hogy földönkívüli lények megnyilvánulásai. Már a régi Kínában is feljegyeztek hasonló eseteket, de azok egyáltalán nem hasonlítottak a ma divatos csészealjtörténetekre. A távol-keleti verzióban tűzokádó sárkányok szerepeltek, Verne Gyulának nem volt ázsiai megfelelője. Nyugati ember számára e szörnyeknek a szemléletes leírása ezeknek a hiszékeny és furcsa embereknek bájos találékonyságát mutatja. Valahogy a sárkányok számomra sokkal valószerűbbek, mint a repülő csészealjak. A legtöbb embernek nem okoz fejtörést, hogy komolyan vegye az újságainkban található vad történeteket excentrikus hölgyekről, akiknek a nemi szervét kis, dülledt szemű zöld emberek vizsgálgatták csillogó ufók fedélzetén, útban az Alpha Centauri felé. Na de sárkányok?
Néhány évvel ezelőtt a világot ámulatba ejtette egy a tévécsatornákon sugárzott fekete-fehér film, amely egy földönkívüli felboncolását mutatta be. Az amerikai tévéhálózat százezer dollárt fizetett ezért a filmcsodáért, amelyet sok ufóhívő örömmel üdvözölt mint annak bizonyítékát, hogy bolygónkat földönkívüliek látogatták meg. A film maga azonban annyira nyilvánvaló hamisítvány volt, hogy elcsodálkoztam azon, hogy fogadhatta el – fogadja el – azt bárki is valódinak. Ez a film, amely megváltoztathatta volna történelmünk menetét, ma a kínos csalások óriási tárházát gazdagítja. Ugyanez a tévéhálózat megajándékozott bennünket egy „dokumentumfilmmel” is, amely szerint soha nem tettük lábunkat a Holdra, és olyan „bizonyítékot” mutatott be, amelyet bármelyik iskolás gyerek könnyedén nevetségessé tett volna. A nézettség azonban óriási volt, a tévémogulok pedig mosolyogva és örömmel hallgatták a pénztárgép csilingelését.
A Sasquatch nevű óriási emberszabású lényről szóló indián meséknek megvan a himalájai, kínai, szibériai, floridai, wisconsini, észak-kaliforniai és kanadai változata is. A lény a jeti, Snowman, Bigfoot, Skunk Ape vagy a Gigantopithecus nevet kapta, de ez a teremtmény soha nem hagy nyomot maga után, sem szerves maradványokat, ha elpusztul. Ez az egyetlen állat, amelynek nincs anyagcsereterméke, és az egyetlen ismert lény, amely halála után elpárolog? Fiatal példányokat soha nem láttak, és létezéséről a bizonyítéknak még morzsája sincs. Sok Bigfoot-csalást beismertek vagy lelepleztek, azonban a hiedelem mégis tovább terjed.
Úgy tűnik, bizonyos természeti jelenségeket a különböző civilizációk egymástól függetlenül fedeztek fel. A tűzön járást ismerték Japánban, Sri Lankán, Indiában, Hawaiin és Afrika különböző részein, sokkal régebben, mint azokkal kapcsolatot tudtunk teremteni. Az a tény, hogy ennek a jelenségnek megvan a megfelelő magyarázata, nem érte el, hogy kikerüljön azoknak a kultúráknak mágikus repertoárjából, és a ma divatos „motivációs” mozgalmaknak éppen ilyen alapjai vannak. A kultúra dögkeselyűi ott figyelnek a fák tetején és várják mindenféle furcsa jelenség feltűnését, amelyre azonnal vallást vagy szektát alapozhatnak.
Még ma is, amikor elvárnánk, hogy a modern Indiában, amely nagymértékben hozzájárult a tudomány a matematika fejlődéséhez, már nem uralkodnak középkori hiedelmek, létezik egy nagy nemzetközi vallási kultusz, amely Indiában Sai Baba köré épül, aki „csodaként” hajtja végre a régi utcai bűvészek trükkjeit, pl. a „szent hamu” trükkjét. Különösen fontos és nagylelkű adományozók számára a semmiből karórákat varázsol elő. Az erről a csodáról készült film felfedi, hogy közönséges bűvésztrükk az egész. A „csodákat” a legkülönbözőbb iskolázottságú emberek egyaránt elfogadják, és az ország kormánya Sai Babát fontos politikai erőként tartja számon. Trükkjei azonban ugyanazok, amelyekből a régi Európa csalói is éltek.
Afrikában a törzsi varázslók évszázadok óta egyszerű trükkökkel „húzzák ki a tüskét” a sebekből, vagy a páciens testének más részeiből. A Föld másik felén, Brazíliában ugyanezt a szolgáltatást a „curandero” nyújtja, míg gazdag amerikaiak és britek charterjáratokon özönlenek a Fülöp-szigetekre, hogy elhízott pocakjukból csirkebeleket húzassanak ki csillagászati órabérekért. Ennek ellenére sok esetben meghalni térnek haza, mivel nem bíztak az orvostudományban, amely ugyan nem tökéletes, de eddigi eredményessége kiváló. A csalás mindig ugyanaz, csak különböző halandzsába öltöztetve. Mi itt, Amerikában a hasonló eljárásokat kiropraktikának, színterápiának, kelációnak és/vagy homeopátiának nevezzük, amelyet ma már fehér köpenybe öltözve, látványos környezetben és csillogó műszerek között űznek, s jelentősen növelik a respektust, na meg a költségeket!
Maharishi Mahesh Yogi évtizedek óta oktatja követőit a csodatevés gyakorlatára. A veszély és halál megvetése, ahogy azt a régi indiai mitológiában a siddhis állítja, a felvilágosult személyeket állítólag csodálatos hatalommal ruházza fel. Ezt ajánlják a fizető klienseknek a transzcendentális meditáció mozgalmának tanfolyamain. E csodálatos képességek között nemcsak a levitáció (lebegés) szerepel, hanem a sebezhetetlenség is. A magam részéről láttam a „levitációt” működés közben, amikor fiatal emberek mintha nagy, megsebzett béka mozgását utánoznák. Kellemetlen pózban ugrándoznak, de higgyék el, ez minden, csak nem repülés. Ami a sebezhetetlenséget illeti, felajánlottam, hogy ezt az állítást próbára teszem azoknál, akik transzcendentális meditációval elsajátították. Tesztemhez csak egy igen egyszerű eszközt fogok használni, egy baseballütőt. Ez a józan ész alkalmazása a közönséges hiszékenység ellen.
Nyilvánvaló, hogy az áltudományok és az egyszerű csalás széles körben való kedvező fogadtatásáért oktatási rendszerünk is hibáztatható, amelynek nem sikerült – az oktatás korai fázisában – a tanulókkal elsajátíttatni a kritikus gondolkodás alapjait. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy a tudomány nem más, mint az igazság felfedezésének logikus folyamata arról a világról, amelyben élünk. Ehelyett az az elterjedt illúzió, hogy a tudomány valamiféle furcsa szabályok rendszere, egyfajta vallás, amely az algebra nyelvén beszél, vagy kántálások és ráolvasások bűvös csoportja. Egyáltalán nem az, és mivel félreértik, sokkal inkább félnek tőle, mint tisztelik. A legtöbb törvényhozó különféle vallási csoportok nyomására, akik bizonyítás helyett a vakhitet prédikálják, nem támogatja a tudományos módszert, különben is inkább újraválasztásának megszervezésével van elfoglalva.
A tudományos közösség szintén hibáztatható. Amikor egy mississippi feltaláló harminc tudományos fokozattal rendelkező személy (főként fizikusok) aláírását szerezte meg egy dokumentumra, amely szerint felfedezett egy „szabad energiával” működő gépet (azaz örökmozgót), és amikor az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala 1979-ben egy másik feltalálónak szabadalmat adott egy „permanens mágneses motorra”, amely működéséhez nem kellett energiát befektetni, a tudományos közösség nem hallatta hangját. Ugyanez a hivatal szabadalmat adott egy olyan kapcsolóra, amelyet – a feltaláló szerint – a kezelő telepatikus úton ki-be kapcsolhat. A „hideg fúziós” bohózat már régen a szemétdombra került, de ellenzőit a sértett hívők pereskedéssel való fenyegetése még ma is mérsékletre inti.
Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (National Institute of Health, NIH) harminc engedélyt adott ki különböző „alternatív gyógyászati” eljárásokra, majd meghívott egy csapat kínai gyógyászt, hogy mutassák be misztikus gyógyító képességüket. Az összes trükk jól ismert a sarlatánok repertoárjából, és utcai karneválokon világszerte látható.
Ha látunk a tévében egy elbűvölő urat, aki azt állítja, hogy kommunikálni tud a halottakkal, és aljasul kihasználja a hallgatóság soraiban levő, fájdalomtól megtört emberek gyászát, ne keressünk gőzerővel magyarázatot. Vegyük fel a műsort, majd számoljuk össze a jó és a rossz találatokat. Meg fogunk lepődni azon, hogy mennyire elsiklunk a tévedések felett, mivel akárcsak az aranycsinálók, mindent figyelmen kívül hagyunk, ha nem egyezik azzal, amit hallani akarunk. A spiritiszta médiumok nagyon is tudatában vannak ennek, azt is tudják, nem is kell nagyon jónak lenniük ahhoz, hogy meggazdagodjanak a közönség hiszékenységéből.
Ezek az abszurd állítások, a varázsvesszősök, homeopaták, kanálhajlítók manipulációval együtt, mind-mind közvetlenül, meghatározottan és hatékonyan letesztelhetők és elvethetők, ha nem állják ki a próbát. Az NIH által adott pénz sokkal jobban felhasználható lett volna ilyen hosszú távú projekt támogatására. Miért nem vettek tudomást erről a folyamatról? A képtelenségnek mint puszta aberrációnak elfogadása rendkívüli veszélyeket rejt. Nemzetközi társadalomban élünk, amely tudásunk határait minden eddiginél gyorsabb ütemben tágítja, és a rendelkezésre álló eredményeknek csak kis részével vagyunk képesek lépést tartani. Ha a valódi eredményeket összekeverjük a mágia és fantázia gyerekes fogalmaival, megnyomorítjuk a világról nyert ismereteinket. Az igazságot kell keresnünk, nem pedig döglött abszurditások kísérteteit.
Megkockáztatva, hogy elviselhetetlenül realista leszek, ki kell jelentsem, Elvis Presley halott, az ég nem esik le, a perpetuum mobile csak egy kiméra, a „hideg fúzió” kimúlt kacsa, a Föld nem lapos, és hogy William Shakespeare-t idézzem: „A hiba nem csillagainkban, hanem bennünk van.”
| Természet Világa, | 133. évfolyam, 7. szám, 2002. július
https://www.chemonet.hu/TermVil/ https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ |
Vissza a tartalomjegyzékhez
Vissza a Szkeptikus sarokba