Miután a nehézségek döntõ részét a fogyasztás gyors növekedése okozza, az alábbiakban arra keressük a választ, hogyan segíthet a tudomány és a technológia a növekvõ igények kielégítésében anélkül, hogy a környezetet túlzottan megterhelnénk. Írásunk kereteit messze meghaladja annak boncolgatása, hogyan korlátozható a fogyasztás, hiszen ehhez kevés a tudomány. Mélyreható és tömeges szemléleti változásnak kellene bekövetkezni, melynek egyelõre kevés jelét látni.

  Vonzó és megvalósítható megoldást kínál az ipari metabolizmus gondolata. Az élõ természetben általában zárt körfolyamatok játszódnak le viszonylag kis sebességgel, ez lehetõvé teszi, hogy a környezet fokozatosan alkalmazkodhasson a változásokhoz. Ezzel szemben a hagyományos ipari tevékenység lineáris modellel írható le, melyben a természeti erõforrásokat kimeríthetetlennek, a nyersanyagokat szabadon átalakíthatóaknak, a környezetet tetszés szerinti mértékben terhelhetõnek tekintik. Az alapanyagok és a gyártott termékek szállítása sem ütközik lényeges korlátokba, nem kell gondolni a nyersanyagok utánpótlásával és az egyes folyamatok során keletkezõ hulladékok további sorsával (1. ábra). Nyilvánvaló, hogy ez a szemlélet csak akkor tartható fenn, ha a Föld készleteihez képest elhanyagolhatóan kicsiny az ipari tevékenység, az egyes lépések által okozott környezeti terhelés legfeljebb helyi bajokat okoz.

  Hatmilliárd ember gyorsan növekvõ fogyasztása mára azonban elérte azt a szintet, amikor a fenti modell nem alkalmazható, az 1. ábrán bemutatott folyamatok nem tarthatók fenn tovább. Úgy kell a termelést megtervezni, hogy a természetben lejátszódó folyamatokhoz hasonlóan a nyersanyagok átalakítása, a feldolgozott termék szállítása, felhasználása, majd megsemmisítése együttesen zárt körfolyamatot képezzen, melynek során a lehetõ legkevesebb újra nem hasznosítható hulladék keletkezik (2. ábra). Az ipari metabolizmus koncepciója alapján a termék sorsát az igények felmérésétõl, a gyártáson és a szállításon át egészen a megsemmisítésig követni és tervezni kell. Az elgondolás fokozatosan teret nyer, amire példa, hogy az egyik nyugat-európai autógyárat kötelezték termékeinek teljes visszavásárlására és 80(!) százalékos újrafeldolgozására. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen kényszer esetében nagy gondot fordítanak az újra nem hasznosítható anyagok beépítésének elkerülésére, a veszélyes hulladékok mennyiségének minimálisra csökkentésére, a szállítási igények redukálására. A jövõ ipari tervezésének szótárából hiányoznia kell a hulladéknak!

  A fenti törekvést fejezi ki egy új tudományos irányzat, az „atomtól atomig kémia”. Valamennyi kiindulási anyagot hasznosító vegyületekké alakítanak át, a veszélyes hulladékot kiküszöbölik azáltal, hogy legfeljebb köztitermékek gyanánt, a reakcióedényben, átmenetileg állítják elõ. Az indiai Bhopalban lejátszódott vegyipari katasztrófa oda vezetett, hogy az igen fontos, de igen mérgezõ vegyipari alapanyagot, a foszgént már nem szállítják, hanem közvetlenül a felhasználás helyén, éppen a szükséges mennyiségben állítják elõ és azonnal, ugyanabban a reakcióedényben át is alakítják.

  Fontos, hogy az energiát csak olyan sebességgel használják fel, amilyen sebességgel a természetes folyamatok azt pótolni tudják, ezáltal csökkenthetõ az üvegházhatás. Az eldobható termékek rendszere helyett inkább szolgáltatásokat kell meghonosítani. Az Egyesült Államokban például óriási mennyiségû, évszázadokig megmaradó hulladék keletkezik a padlószõnyegek gyártásakor, ez a helyzet alapvetõen megváltozik, ha egy szolgáltató vállalat vállalja a rendszeres felújítást. Kevesebb nyersanyag szükséges, csökken a hulladék, ráadásul állandósítható a jó minõség.

  A természeti erõforrások nem zsákmányolhatók ki a végtelenségig. Ezért egy ideális rendszerben csakis megújuló energiaforrásokra (nap- és szélenergia, árapály-erõmûvek stb.) és nyersanyagforrásokra (pl. fa, édesvíz, a levegõ nitrogénje) lenne szabad támaszkodni. Ezeknél is fontos, hogy csak olyan mértékben használjuk fel õket, amilyen mértékben újratermelõdnek. Az anyagi termelés intenzitását össze kell kapcsolni a nyersanyagok újratermelõdésének sebességével, miközben csak annyi hulladékot szabad termelni, melyet a természet még zavartalanul fel tud dolgozni. Ez határt szab a gazdasági növekedésnek, amit a társadalom nehezen tûr el, de rendelkezésre állnak olyan technológiai megoldások, amelyekkel a korlátok kiterjeszthetõk.

  Egy fontos elv a termelés dematerializálása, vagyis az ipari tevékenység során átalakított, fizikailag kézzel fogható anyagok mennyiségének csökkentése. Kívánatos a termelést átterelni a szellemi javakra, melyek legismertebb képviselõje a szoftver. A repülõgépeket irányító programoktól kezdve a televíziózáson át a számítógépes játékokig százezrével találhatók különbözõ szoftverek a piacon, melyek önmagukban nem igényelnek energiát (pontosabban csak elenyészõ mennyiségût, melyet a mûködtetésükhöz szükséges számítógép és a kifejlesztésüket végzõ programozó használ fel), sem anyagot, legfeljebb néhány gramm tömegû lemezt. Egy színielõadás, egy jó könyv vagy egy izgalmas focimeccs sem azért ér sokat, mert sok anyagot és energiát pazaroltak el a megvalósítás során: itt az emberi energiát használják, ami csekély mértékben szennyezi a környezetet. Persze a szoftverek diadalmenetével egyidejûleg felmerült egy új veszély is, a szellemi környezetszennyezés, uszító, erõszakos vagy pornográf termékek elterjedése, ennek a problémának a taglalása azonban már meghaladja ezen írás kereteit. A dematerializált gazdaságban nõ a szolgáltatások szerepe, a számítógépes programoknak köszönhetõen lehetõség nyílik az anyag- és energiafelhasználás optimalizálására. Tudni kell, hogy a számítógépesítés új igényeket is támaszt, például a személyi számítógépek elterjedése ugrásszerûen növelte a papír felhasználását, ez az erdõségek kiirtásához vezet. Újabb kihívás a technológiának: olyan megjelenítõket kell kifejleszteni, melyek pótolják a papírt, hordozhatók és otthon, papucsban, akár az ágyra dõlve is olvashatók, lapozhatók.

  Fontos, hogy jól kihasználjuk a meglévõ nyersanyagforrásokat. Ezek közül talán a legfontosabb az energia, amivel a jelenlegi gyakorlatnál sokkal jobban lehet és kell takarékoskodni. Szerencsére megfigyelhetõ, hogy a hatásfok a történelem során nagyságrendekkel javult. A további lehetõségekre utal, hogy 100 liter benzinbõl mindössze egyetlen liter az, amely ténylegesen az utas célba juttatását szolgálja, a többi az autó mozgatásához, a súrlódás legyõzéséhez szükséges. A rossz hatásfok miatt a motor eleve csak kis hányadát hasznosítja a benzin formájában rendelkezésre álló energiának. A hagyományos izzók által felvett energiának csak a tíz százalékából lesz fény, a többi hõ formájában elillan. A hatásfokot jelentõsen javították a ma már kapható, a hagyományos izzót helyettesítõ minifénycsövekkel, melyeknek ráadásul az élettartama is lényegesen nagyobb. A kibányászott nyersanyagok 94 százaléka hulladék formájában elvész, mire elõállítják belõle a kívánt terméket. Ez mutatja, hogy óriási tartalékaink vannak, melyeket a fejlettebb technológiával lehet kihasználni. Például az építõipari hõszigetelõ anyagok egy része helyettesíthetõ a megújuló szalmával, illetve hulladék papírral. Jelentõs tartalékot jelent a miniatürizálás, mert minél kisebb és könnyebb egy berendezés, annál kevesebb energia kell az elõállításához, mûködtetéséhez és újrahasznosításához.

  Az energiaellátást egyre inkább a megújuló források felé kell és lehet is terelni, a szén-dioxid-kibocsátás megfékezése érdekében csökkenteni kell a felhasznált széntartalmú energiahordozók mennyiségét, ezt hívják az energia dekarbonizálásának. Ez a folyamat szerencsére már 200 éve tart, és mára az általánosan használt energiahordozókban (pl. szén, nyersolaj, metán) a hidrogén–szén arány majdnem két nagyságrenddel eltolódott az elõbbi javára.

  Ígéretes jövõ elõtt állnak a napelemek, melyek egyre jobban terjednek a fejlett és a fejlõdõ országokban egyaránt. Ezek elegendõ energiát szolgáltathatnak egy háztartás melegvíz-ellátásához, a tv-készülékek és a világítás üzemeltetéséhez. Egyre terjed a szélenergia hasznosítása, sok helyütt találkozhatunk kisebb-nagyobb szélerõmûvekkel. Az Egyesült Államokban 1997-ben a szélenergia hasznosításának tempója 22 százalékkal nõtt, és 7700 MW-ot tett ki, míg a napenergiából 600 MW volt a termelés. A szakemberek számára vonzó alternatívát kínál a nukleáris energia, de egyelõre megoldatlan a kiégett fûtõelemek elhelyezése és a tervezõknek figyelembe kell venni a lakosság egy részének idegenkedését. Jelentõs tartalékok vannak a jó szigetelésben, az építés során ezekre mind jobban figyelnek. Jó szigeteléssel számottevõ megtakarítás érhetõ el, ezért érthetõ, hogy egy távfûtéses lakás energiaköltsége két-háromszorosan is meghaladhatja a gázfûtését: miközben a forró vizet a fogyasztóhoz vezetik, jelentõs mennyiségû hõenergia elillan.

  A meg nem újuló nyersanyagokat, mint például a fémeket, a lehetõ legtakarékosabban kell felhasználni. Erre ma már sok lehetõség nyílik a miniatürizáció révén, de azáltal is, hogy a számítógépes módszereket felhasználva új típusú, megújuló forrásokból nyerhetõ anyagokat tervezhetünk és állíthatunk elõ, melyek elvileg (sokszor a gyakorlatban is) a kívánt tulajdonságokkal rendelkeznek. Ma már számtalan szintetikus anyag ismert a gyógyszerektõl a mûszálakig, az üvegszállal erõsített anyagoktól a szerves vezetõkig, melyek pótolják a természetes nyersanyagokat, sokszor felülmúlva azok tulajdonságait.

  Bár a Föld egészét tekintve elegendõ édesvíz áll rendelkezésre, jelentõs eltérések mutatkoznak egyes régiókban, ahol súlyos vízhiány is felléphet. Ez enyhíthetõ a takarékos felhasználással, amit az ésszerû árakkal segíthetünk. A lerombolt vízgyûjtõ területeket megfelelõ növényzet telepítésével helyre kell állítani. Ez visszatartja a csapadékot, biztosítja az édesvízellátást, ugyanakkor csökkenti az árvizek veszélyét. Fontos szerepet játszanak a tisztítási eljárások, melyek folyamatosan fejlõdnek és segítenek az édesvíz utánpótlásának a biztosításában. Nagyon kell vigyázni a talajra is, mely igen lassan újul meg, ezért óvni kell az erdõket, ésszerûen korlátozni az ipari tevékenységet, megakadályozni az eróziót és a talaj savanyodását.

  Az ipari folyamatok gondos tervezésével, amit a számítógépek egyre jobban segítenek, jelentõs megtakarítások érhetõk el. Például egy tartószerkezet pontos tervezésével komoly súlycsökkenés érhetõ el, a gépkocsik is könnyebbek lesznek, ha motorjuk egyes részei speciális kerámiából készülnek. A mûanyagból készült lökhárító könnyebb, mint az, amit bádogból gyártanak, és a könnyebb autóhoz nemcsak kevesebb fémet kell felhasználni, hanem kevesebb üzemanyagot is fogyaszt. A számítógépes tervezéssel javíthatjuk a kitermelést, a termékek teljesítményének arányát súlyukhoz viszonyítva.

  Külön figyelmet érdemel az egyre bõvülõ közlekedés, mely közismerten nagy terhet ró a környezetre. Ezért fontos, hogy csökkentsük az indokolatlan igényeket a növekvõ szállításra, pl. az eltúlzott idegenforgalmat vagy a félkész termékek utaztatását nagy távolságokra a bérköltségek csökkentése érdekében. Kevés energiát fogyasztó rendszereket kell kiépíteni, kisebb autók, jobb tömegközlekedés, jobb üzemanyagok kifejlesztése jelentõsen csökkentheti az energiaigényt. Ígéretesnek tûnik a több világcégnél fejlesztés alatt álló hiperautó, amely igen könnyû szénszálas vázra épül, kicsi és jó hatásfokú, üzemanyagcellákkal mûködõ motorja van, és fékezéskor visszatáplálja az energiafelesleget a rendszerbe, amelyet egy akkumulátorban vagy lendkerék segítségével tárolni lehet. Egy ilyen autó a hagyományoshoz képest csak huszadrésznyi szennyezõ anyagot bocsát ki és tizedakkora teljesítményû a motorja. A közlekedés jó szervezéssel feleakkora energiát igényel és a modern telekommunikációs lehetõségek (pl. vásárlás az interneten) további csökkenést tesznek lehetõvé.

  A modern technológia számtalan környezetbarát, energiakímélõ és újra feldolgozható használati tárgy elõállítását teszi lehetõvé, ezek közül csak néhányat sorolunk fel. Bizonyos diódák 20 évig képesek fényt sugározni izzók felhasználása nélkül, léteznek ultrahangos mosógépek, amelyek nem használnak vizet, hõt és szappant. Bizonyos új típusú mûanyagok erõsebbek az acélnál, létezik olyan papír, amelyre többször lehet nyomtatni. A biotechnológia alkalmazásával csökkenthetõ a mûtrágya és a növényvédõ szerek felhasználása, és olyan piezoelektromos mûanyagokat is elõállítottak, melyek a cipõ sarkába építve elektromosságot termelnek járás közben.

  Egyre több problémát okoznak a hulladékok. Ezek mennyiségét az ipari metabolizmus elveinek megfelelõen csökkenteni kell és lehet is. Tervezhetõk új anyagok, melyek élettartama hosszabb, könnyebben dolgozhatók fel újra, és könnyebbek, mint a régiek. Az „atomtól atomig” kémia sokat segíthet a veszélyes hulladékok mennyiségének csökkentésében, a hosszú élettartamú radioaktív hulladékok tárolásának pedig ígéretes módja az üvegolvadék létrehozása, melybõl csak igen nehezen szökhet meg a sugárzó anyag. Csökkenteni kell a csomagolóanyagok mennyiségét is, ugyanakkor növelni kell a biológiailag lebontható fajták arányát.

Harminc évvel ezelõtt a Római Klub azt jósolta, hogy ha nem változik az akkori felfogás a világ dolgaiban, és folytatódik a gazdaság lineáris növekedése, 2050-re katasztrófa áll be: kimerülnek a nyersanyagforrások, és visszafordíthatatlanul elszennyezzük a környezetet. Azóta – minden bizonnyal a klub jelentésének hatására is – változott és finomodott az elõrejelzés. Jövõképükben a világot tíz régióra osztják, és nem mindegyikben jósolnak katasztrófát, de néhányban már a fenti dátum elõtt is. Több példa utal arra (az Aral-tó kiszáradása, olajkutak felgyújtása az öböl-háború idején, a koreai és a dél-amerikai pénzügyi válság, fegyveres konfliktusok a Balkánon), hogy a jelzéseknek van alapja. A bajokat két módon lehet orvosolni: mérsékeljük az anyagi javak fogyasztását, illetve az elõzõ részben vázolt módon alkalmazzuk a technológiát a környezetkímélõ és takarékos gazdaság megteremtése érdekében.

  A fizikai fogyasztás mérséklése nem utópia a Föld népességének kb. húsz százalékát kitevõ gazdag világban, ahol a fizikai javak birtoklása mára egyre kevésbé fontos egyéni és közösségi cél. Abraham Maslow a következõkben látja az emberi igények hierarchiáját:

  – fizikai igények: élelem, ivóvíz;
  – biztonsági igények: lakóhely, munkahely, egészség, közbiztonság;
  – közösségi igények: elfogadottság, szeretetvágy;
  – igény a megbecsülésre: önbizalom a saját képességek és a közösség ítélete alapján;
  – önkifejezés: mindenki azzal kereshesse a kenyerét, amihez legjobban ért és amiben legnagyobb örömét leli.

  A fenti igények hierarchikus felépítésûek, az átlagemberben csak akkor fogalmazódnak meg, ha alapszintû igényeit már kielégítette. A közgondolkodás szerint tehát hiába tisztelnek valakit, ha nincs lakása, nem érzi jól magát.

  A nyersanyagforrásokat és a környezetet csak az elsõ két igényszint kielégítése terheli, és a technológia fejlõdését látva, joggal bízhatunk abban, hogy néhány évtizeden belül az ilyenfajta igények telítõdnek. Nem ehetünk ugyanis többet egy bizonyos mennyiségnél, nem javítja a kényelmünket, ha túl nagy házban lakunk. A fejlett világban megjelenõ anyagi igények jelentõs hányada igazából már az elfogadottságra, a megbecsülésre való igény kifejezõdése. A presztízsfogyasztás, nagy autó, nagy ház, nyaraló, magánrepülõgép vagy értékes prémbunda már mind azt célozza, hogy használója elismerést arasson szûkebb és tágabb környezetében. Nem látszik reménytelennek, hogy az ilyen típusú fogyasztást más útra tereljük, hiszen már ma is sok gazdag ember értékes (és kevés fizikai energiával, kevés fizikai anyagból elõállított) mûtárgyakat vásárol, méregdrága jegyet vált híres operaénekesek elõadásaira. A presztízsfogyasztás ésszerûbb útra terelésében nagy szerepe van a kultúrából eredõ társadalmi mintáknak, nagy a felelõssége a véleményformáló értelmiségnek és a tömegtájékoztatásnak is.

  Nem jelent megoldást a fenti elképzelés a világ szegényebb fele, 5 milliárd ember számára. A leszakadó Délen meg kell oldani a kielégítõ táplálék, a lakóhely és az egészséges élet biztosítását. Nem lehet cél az igények korlátozása, hiszen az alapvetõ emberi szükségletek kielégítésére mindenki joggal tarthat igényt. A tudományos kutatásra alapozott, környezettudatos, fejlett technológiától várhatjuk a megoldást, és mint rámutattunk, nem remény nélkül.